Csóványos extrákkal - a börzsönyi vadon oldalgerincein

Itiner

• Diósjenő vasútállomásáról (vagy a buszmegállóból) a Z jelzést követve megyünk végig a falun, és vágunk neki a hegyeknek.
• A Csehvár után, a Vörös-kő oldalában a PX jelzésre, azaz a sífutóútra váltunk. Ezt kell követni a Fultán-keresztig.
• A Fultán-kereszttől a K jelzésen érjük el a Csóványost.
• A Csóványosról a Z jelzésen ereszkedünk a Varsa-tetőig.
• A P▲ jeleket követve megyünk végig a Pogányvár gerincén.
• A völgyben becsatlakozunk a P jelzésbe, melyen Királyháza mellékéig sétálunk.
• A Dobogó-bércre a jobbra kiágazó K◼ jelzésen kaptatunk fel, és ezt követjük végig a gerincen.
• A Hárombarát-nyeregnél balra térünk a Z jelzésre, amin visszaérünk Diósjenőre.

A túráról részletesen

A Csehvár alatt

A szebb napokat is látott vasútállomást elhagyva jobbra fordulunk, majd az első kereszteződésben balra, hogy ezzel megkezdjük hosszú falusétánkat Diósjenőn keresztül. A tetők fölé emelkedő alacsony, erdős hegyek egyelőre nem tárják elénk a Börzsöny valódi magasságát és a hegység erdőinek zegzugos világát. Némi kanyargás után be is lépünk a fák közé, hamarosan pedig aszfaltúton találjuk magunkat.

A fakihordó szállítóutat gyorsan elhagyjuk bal felé, ahogy egy napvilágos tölgyesbe térünk. Rövid emelkedést követően újabb erdészeti úton kelünk át, majd meredek kapaszkodásra kényszerülünk a Dugóhúzó völgyecskéjének oldalában. Ennek végéhez közeledve egyre megerőltetőbbé válik az út, immár a völgytalpon kaptatunk fölfelé. Az utolsó métereken lépcső segíti a haladást, bár használatára inkább csak esős-sáros, vagy havas időszakban lehet szükség.

Úton a Magas-Börzsönybe

A Börzsöny számtalan erőssége közül az egyik tőlünk balra, a róla elnevezett Csehvár tetején állt. Már csak sáncárkát fedezhetjük fel, a kilátást is benőtte az erdő. Utunk jobbra vezet; pillanatokon belül átlendülünk a Börzsöny keleti peremhegysorának gerincén, hogy aztán hátsó oldalán, a PX jelzés sífutóknak felfestett útján folytassuk túránkat. Többnyire fiatalosok szorításában gyalogolunk a Kemence-patak oldalában, de a vízfolyástól olyannyira távol, hogy zúgása nem hallatszik föl idáig. Az erdőt a Verebes-kaszáló tisztása töri meg - a pihenőhellyel ellátott réten Sándor Géza erdőmérnök kopjafáját találjuk.

Nagyot változik a túra jellege: fenyvessel kevert öreg bükkösben folytatjuk. Tulajdonképpen ezzel megérkezünk a Magas-Börzsöny világába. Érdemes felfigyelni a vörösfenyőkre: a faj nem őshonos ugyan, de már a 18. század eleje óta jelen van a hegység északkeleti (és részben északi) részén. A diósjenői erdőbirtokkal 1715-től rendelkező Esterházyak újfajta szervezeti hierarchiát alakítottak ki az erdőkezeléshez, és a korukban modernnek számító módszereket meghonosító porosz, morva, illetve német telepeseket költöztettek a Börzsönybe. Ők hozták magukkal az első vörösfenyőket, a törzsenként árverezett fajra pedig igen nagy kereslet mutatkozott. Hogy a hegyvidék faállományára mekkora szükség volt, azt hangsúlyozza a verőcei Duna-partig kiépített faúsztatórendszer, melyre nem ismert másik példa mai középhegységeinkből (a módszer a Kárpátok magashegységeiben volt elterjedt).

A jelzés rövidesen elhagyja a széles utat, és a köves patakmedren átkelve ösvényben folytatódik. A hatalmas bükkökből álló, csarnokszerű erdő sötétjében már hűvösebb szelek fújnak, mint utunk alacsonyabb szakaszán. Visszatérünk a dózerútra, és enyhe kanyargással, nem csillapodó szépségű erdőből lépünk ki a Fultán-kereszt tisztására.

A Csóványos alatt

Fultán János egykori erdőőr két fatolvajra várva bújt meg a környező lombok alatt, akik a viharos éjszakában végül megölték - az emlékmű állításakor szép számú ember gyűlt össze Diósjenő lakosaiból. A pihenőhelyes rét már a Csóványosra vezető útszakasz utolsó részét jelöli. Felkapaszkodunk a Három-hárs jellegzetes gerincére: jobbról öles, öreg bükkfák sötétje ásít, bal felől aranylóvá szikkadó fűszálak lengedeznek, és megnyílik a kilátás a Szén-patak völgyére. Egy pontról rálátunk Szokolyára is, de a Dunakanyar túlsó oldalának hegyei is feltűnnek. A panoráma segít érzékelni, milyen tekintélyes magasságba jutottunk a környező tájakhoz képest.

Az erdő kisvártatva ismét összeborul a fejünk fölött, és ezüstös kérgű, általában szélfútta montán bükkösben rohamozzuk meg a Csóványost. Az ösvény elhagyja a Fultán-vágás egyenes pásztáját (mindegy, melyiket választjuk, párhuzamosan haladnak), és mintegy 10-15 perc hegymenettel megérkezünk a kilátó tövébe. A 938 métert további 20 méterrel megtoldó torony felső erkélyéről pazar körpanoráma nyílik. A hegység közepén állva belátunk a völgyekkel felszabdalt kalderába, feltárul előttünk a zöld lepellel takart Börzsöny csaknem teljes szerkezete - mindössze következő úti célunk vidéke, az északi gerincek világa van takarásban. A Bükk csak kivételesen tiszta időben tűnik fel, de a Mátrától a Gerecséig általában végighordozhatjuk tekintetünket a pannon tájon. Észak felé a Felvidék hegyei látszanak: a Tribecstől a Madarason és a Selmeci-hegységen át a Polyánáig követhetjük hullámzásukat, ritka (főleg téli) napokon azonban a távoli Magas-Tátra sziklacsipkéi is kibukkannak az Alacsony-Tátra gyephavasai mögül.

A Vadálló-kövek miniatűr másolata

Ereszkedésünket keleti irányban, a bükkös egy másik nyiladékán kezdjük meg - a Z jelzés persze néhány méterrel a széles pászta mellett kanyarog lefelé. Rövidesen a Varsa-tetőhöz érünk, mely a pogányvári gerinc csatlakozása a Csóványos oldalsó nyúlványába. Itt balra fordulunk a P▲ jelzésre. Ismét megtörténik a magas-börzsönyi varázslat: egyik méterről a másikra, egy könnyed irányváltással mintha újabb tájra lépnénk. Mindössze néhány méteresre keskenyedő, köves gerincszakaszra váltunk, melyet változatos korösszetételű, tekintélyt parancsoló matuzsálemeket is éltető, sötét bükkerdő fed, a talajt a leszakadt, girbegurba ágak szőnyege gazdagítja.

Magyarországon párját ritkítja ez az alig járt vadon, ahogy ennyire szűk, meredek falú gerinceket is nehezen találunk máshol. Itt-ott felhallatszik a két szomszédos völgy patakzúgása, keskeny ösvényünk pedig zord, csak a mohaszőnyeg által szelídített andezitsziklákat kerülget - helyenként az a benyomásunk támadhat, mintha a Vadálló-kövek kicsinyített, erdő fedte mását látnánk. A néha már-már borzongató hangulatú, elhagyatott rengeteg rezervátumterületen fekszik, azaz a vadregényért és a gyönyörű látványért felelős védelem a lehető legmagasabb fokozatú, hiszen itt erdészeti beavatkozás nem történik, a természetet a szinte zavartalan ökológiai folyamatok vezérlik.

A korábbi lakosok földjén

Egy kis tisztás után rövid kaptatón érünk föl a Pogányvár 823 méteres magaslatára - az igen meredek kapaszkodás közben úgy hajlongunk a göcsörtös, öles vén bükkök előtt, mintha fejedelmek elé járulnánk. A jól védhető helyen épített várból a sáncárkon (melyen ösvényünk vezet) kívül nem maradt már semmi - így is izgalmas idők tanúja. A bronzkori Kyjatice (település Szlovákiában, magyar nevén Kiéte) kultúra cseréptöredékeit találták itt meg, akárcsak számos másik börzsönyi erődítményrom körül. Az akkori csapadékos éghajlat sejthetően a mainál több forrást működtetett a Magas-Börzsönyben, ezért a törzsek a legjobban védhető, meredek falú hegyekre építkezhettek. Alighanem valamilyen külső fenyegetés ellen összefogva alakíthattak törzsszövetséget, városaik is hasonlóak voltak: egy kivételével nem jellemző rájuk a belső tagoltság, ami a társadalmi tagolódás hiányára utal. Állataikat a hegységperemi legelőkön tarthatták, hiszen a vad, meredek csúcsok közt erre egyszerűen nem volt helyük. Sorsuk, végzetük ismeretlen; telepeiket később más törzsek lakták be, akik időnként a római csapatokat is meg-meglepték portyáikkal.

Egy természeti katasztrófa nyomában

A turistaút a szelídebb lejtőt követve hurkot ír le, aztán nagy lejtésszögű, morzsalékos ösvényre kényszerül. Túránk legszebb erdei szakaszát csak a Pogányvári-kaszáló rétje töri meg. Szűken rálátunk a szomszédos Jelesfa gerincére, ahová egyébiránt éppen tartunk. Lassacskán nem csak a gerinc fogy el, hanem sajnálatos módon a rengeteg is szellősebbé válik, majd hatalmas, földön fekvő fák takarója szegélyezi utunkat. A 2014 decemberében történt jégkár a Pogányvári-patak völgyének felső szakaszáról gyakorlatilag eltörölte az erdőt, a turistajelzés megszűnt, mindmáig járhatatlan állapotok uralkodnak - és igaz ez a balról csatlakozó Rózsa-völgyre is. Az erdészet emberfeletti munkával tisztította meg Királyházától idáig az utat - amint a völgyaljra érünk, érzékelni fogjuk, hogy ez bizony nem jelent könnyű járhatóságot: fejünk fölé ér a cseperedő, ágas-bogas növényzet, melyen át kell törnünk magunkat. A szélviharok és jégdöntések a természetes erdők életének részei, funkciójuk az idősebb facsoportok elpusztítása révén az életlehetőség biztosítása az újulat előtt - s ezáltal a pagony megfiatalítása. Persze évszázadok óta hasznosított erdőségeinkben (még a napjainkban fokozottan védett részeken is) a korábbi tarvágások hatalmas területeken hoztak létre azonos korú, egy faj alkotta állományokat, melyek így egyformán sérülékenyek vagy ellenállóak a természeti csapásokkal szemben. Itt, a Börzsöny északi részén óriási kiterjedésben fedték a lejtőket ugyanolyan korú bükkszálerdők, melyek a 2014. decemberi ónos eső okozta jégkár martalékává váltak. Egy természetes állapotú rengetegben a különböző korú és fajú fáknak (eltérő ellenállóságuk okán) általában csak kisebb csoportjai esnek áldozatul egy-egy szélviharnak vagy az esetleges téli jégpáncélnak. Remélhetőleg a jövőben a Börzsöny e részén ilyen erdők indulhatnak növekedésnek, túlélésüket pedig a fokozott védelem biztosíthatja.

A völgyalj a hiányzó erdőfoltok miatt helyenként ligetes képet fest. Mára nehéz elképzelni, hogy egykor kisvasút csattogott a patak mentén. Kb. 1 km után balról csatlakozik a P jelzés, ezt egyenesen kell tovább követnünk. A bővizű Rózsás-patakot kis sziklafal tereli el, ám a vízfolyás sem hagyja magát: folyamatos csiszolásával bemélyítette a kőzetfal alját, így az abból fakadó Tűzköves-forrás ritkás fonalú fátyolként csöpög alá. Fölötte márványtábla emlékeztet Bársony István vadász-íróra. Nem sokkal lejjebb, jobbra kiágazik a K◼ ösvény, melyen nekivágunk a Dobogó-bérc gerincének. (Rövid kitérővel felkereshetjük Királyháza erdei telepét is, ahol szállást bérelhetünk éjszakára előzetes bejelentkezés alapján.)

Kilátás a kárpáti vadonra

Napsütötte tölgyesben járunk, amelyet lassan hidegkedvelőbb fajok színesítenek, majd végül bükkös népesíti be a terepet. A gerinc többnyire annyira éles, hogy az erdő nem is tudja teljesen befedni, alján ezért magas fű nő, melyet a lemenő nap fénye aranylóvá fest. Bal oldalt ugyanakkor a Jelesfa-patak völgyébe zárt, döbbenetesen sötét rengeteggel szalad le az árnyas hegyoldal. Itt-ott sziklák bújnak elő a földből. Egy meredekebb bércet követően végre megérkezünk a Jelesfa ligetes-gyepes gerincszakaszára. Jobbra feltárul a panoráma: a Pogányvár és a Nagy-Mánát hordozó Sasfészek-bérc erdős magaslatai mögött a Csóványos-Magosfa főgerinc falszerű leszakadása zöldell. A fűben heverő, korhadt facsonk mögötti látvány olyan zárt, kárpáti erdővadont tár elénk, melyhez foghatót keveset találunk az országban.

Ki a hegységből

Továbbindulva előbb köves hegyoldallá, majd szálbükkös lakta, széles hegyi tereppé változik a táj. Dózerútra lépünk, és 15 percen belül, a Málna-hegy oldalában visszaérkezünk a Z jelzésre. Egykor vadászház állt ezen a helyen, a turistajelzés pedig balra, lefelé az Ételhordó utat követi, mely a régi nyír-réti vadászkastély ellátását szolgálta. Szellős, természetesen és mesterségesen is ritkított erdőben haladunk, a bükköt lassan tölgyesre cseréli a mikroklíma, végül leérünk a Kemence-patak köves völgyébe. Áttalpalunk a vízfolyáson, és a Gál-rét tisztásánál nekiduráljuk magunkat a Börzsöny keleti hegyvonulatának. A Csehvár előtt találkozunk a jó pár órával korábban bejárt PX jelzéssel, és újfent ereszkedni kezdünk. Ezúttal gyorsabban lépkedhetünk végig a Dugóhúzó mentén, és Diósjenő utcáit is csak lefelé kell követnünk, hogy valamelyik tömegközlekedési lehetőséggel, esetleg autóval hagyjuk el a börzsönyi települést.