Akadálymentesen az ócsai Selyem-réti tanösvényen

Itiner:

• A parkolóból a S jelzést kövessük a Selyem-rétig.
• A Selyem-réttől ugyanazon az útvonalon érünk vissza a parkolóba.

A túra részletes leírása:

Egykor a Duna-Tisza közi homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál hatalmas, közel 100 km hosszú láprendszer húzódott, amit népiesen turjánnak neveztek. A terület az elmúlt néhány száz év vízrendezési munkálatai, földművelése és a tőzegbányászat miatt mára sajnos jelentősen összezsugorodott. A megmaradt, rendkívül értékes terület az Ócsai Tájvédelmi Körzet része, amelyben ritka növény-és állatfajok is élnek.

A Nagy-erdő szélén indul a túránk, a fekete nyár-, magyar kőris- és gyertyános vegyes erdővel határolt tágas parkolóból, amely az úttal párhuzamosan terül el. A tanösvény a parkoló jobb végéből indul, sorompóval elzárva a motoros forgalom elől. A terület kezelői ezen a ponton sajnos nem gondoltak a segédeszközökkel és babakocsival közlekedőkre, amikor az egyébként príma, akadálymentes erdei útvonalat kitűzték: a sorompó mellé közvetlenül bebetonozott faoszlop és a mellette terebélyesedő évszázados fa közötti szűk helyen kell lavíroznunk, amit ráadásul megnehezít egy enyhe lejtésű gödröcske is.

Ezzel a felütéssel igazából túljutottunk túránk fizikailag legnehezebb szakaszán. Enyhe ívben kanyargó, stabil erdei utacskán haladunk magyar kőris-, tölgy- és gyertyános szegélyezte szakaszon. A több 10 méterre fölénk magasodó évszázados fák érezhetően jól érzik itt magukat, ahogy mi is. Útvonalunkon finom lejtésű kaptatók és lejtők váltakoznak egymással. A terep könnyűségéről árulkodó adat, miszerint a teljes túránk során nem egész 50 m szintkülönbséggel találkozunk összesen. Ahogy haladunk e szép, festői környezetben, megfigyelhetjük a gyér aljnövényzetben a tavasszal nyíló, apró sárga virágú mocsári gólyahírt, a vizenyősebb területeken pedig a tőzeges, fekete, nedves földbe kapaszkodó, lábasfáknak nevezett évszázados égerfákat is. Ezek a fák a nedves környezet következtében extrém széljáráskor elvétve kifordulnak a földből, és „ordas” gyökereiket az égnek meresztik, tovább erősítve a tájra amúgy is jellemző, varázslatos girbe-gurbaságot. Pár száz métert haladva egy balra kanyarodó mellékösvényt követve megérkezünk első pihenőhelyünkhöz, egy igazi famatuzsálem kidőlt csontvázához. Az ágait holtában is égnek meresztő fa, mellette a vastag mohával benőtt tetőcskével, paddal, asztallal, visszaidézi gyerekkorunk mesebeli helyszíneit. Ezt követően a lejtős erdei út mellett már megfigyelhetünk kisebb turjános területeket, az égerfák is kezdik leváltani a változatos lombú kőriseket, tölgyeket.

Lassan közeledünk a tanösvény legvadregényesebb szakaszához, ezt a béka-koncert és madárfütty kakofóniája is jelzi: tölcsérszerűen és nagy ívben balra kanyarodva kibontakozik mellettünk a tőzeges láperdő, amely a fenséges, a múlandó, a tiszta és a félelmetes érzések vegyes benyomásaival játszik. A kristálytiszta állóvíz-tükröcskék rozsdaszínűvé és feketévé opálosodnak, ahogy mélyülnek, belőlük élő és halott fák ágas-bogas nyúlványai meredeznek. A mohás, korhadó fatörzseken békák pihennek, és ha sokáig figyelünk, sütkérező mocsári teknősök, vízisiklók, lepkék, harkályok és vízimadarak is feltűnhetnek.

Továbbhaladva balról visszazár az erdő, jobbról a kietlen, égnek meredező, száraz fanyúlványok jelzik, hogy ez a lápos varázsvilág a tanösvénytől távolabb is folytatódik. Megnyugszik a táj, és lassan kiszélesedik a tér; jobbra tekintve pedig megértjük, hogy miért kapta a „Selyem-rét” nevet az útvonal. Amfiteátrum alakú tágas mező terül el előttünk, amely friss, selymes fűvel beterítve hívogat, kis pihenővel, paddal a közepén, amelynek nyugalmát több száz méteres karéjban erdők vigyázzák. Bár a valódi Selyem-rét még egy kicsit távolabb vár ránk, érdemes kiélvezni ennek a tájnak a megejtő, szelíd szépségét. Ezen a részen szintkülönbséggel alig kell számolnunk, áthaladván egy kis, a lápot tápláló patakocskán, kisebb átmenetekkel folytatódik a „selyemfű” tengere. Balra elhanyagolt bekötőutak (köztük nagyobbacskák is) nyílnak, de ezek a részek nem akadálymentesek. Ha a tanösvény kezelője ezeket is bejárhatóvá építi, akkor kisebb körutak, hurkok lehetnek a jövőben a nyomvonalon.

Továbbmenve jobbról egy láthatóan karbantartott, aranyos, elkerített házikót követően érkezünk ahhoz a hosszan elnyúló, mindkét oldalon erdővel határolt réthez, amelyről a túra a nevét kapta. Itt szebb napokat is látott játszótér, ácsolt, korhadt esővédő sátortetők és fapadok jelzik a tanösvény végét. A Selyem-réten jól kiépített tűzrakó helyet, erdei pottyantós vécét és akadálymentes asztalokat is találunk. Bár a környezethez passzoló szemeteseket is látunk, érdemes szemetünket, hulladékainkat magunkkal visszavinni, mivel láthatóan a szemetesek rendszeres ürítése nem megoldott.

A „selyemfüves” rét ideális helyszíne lehet a társasági életnek: sportra, játékokra, piknikezésre egyaránt remek helyszín. A rét a túlsó vége felé beszűkül, enyhén balra kanyarodik az út, ami belőle fakad, és kétfelé ágazik. Kis fabódé, les-szerű tákolmány jelzi az akadálymentes út végét. (A S jelzés Inárcs felé megy tovább.) Elképzelhető, hogy a jövőben kialakítják körtúrának a nyomvonalat, de egyelőre ettől még távol vagyunk. Pihenés után utunk ugyanazon a vonalon halad vissza, mint idefelé jövet, de nem fogjuk bánni újra átélni a „nagy karmester” által vezényelt, madárcsiripeléstől hangos, varázslatos tájból, láperdőkből, selymes füvű rétekből és tiszta levegőből összeálló élményt.