Vállus – Tapolca (OKT 12. napi túra)

A Keszthelyi-hegység kinyíló völgytalpán fekvő Vállus északi határában, a temető mellett találjuk a bélyegzőt. A Keszthelyi-hegység észak felé alacsonyodó bordáin átvágva kezdünk emelkedésbe. Balra jól látszik a földrajzi értelemben a hegységhez tartozó, bár felépítő anyagában attól különböző Tátika bazaltkúpja és várromja. Naspolyaültetvény mellett haladunk el, majd átvágunk egy erdőrészleten, és kiérünk Lesencefalu szőlőhegyére.

A Zala és Veszprém vármegye határán futó út bal oldalán szántók terülnek el, jobb oldalán szőlők, kertek, nyaralók sorakoznak. Nyeregpontban metsszük a Várvölgy–Lesencetomaj műutat – gyakorlatilag a Tapolcai-medence „bejáratánál” állunk. Amibe mégsem ereszkedünk le, helyette nekivágunk az Alsó-szőlőhegynek.

Az északról érkező, hideg szelektől óvó bakonyi vonulatok, illetve a felmelegedő déli hegyoldalakat temperáló Balaton vízfelülete szőlőtermesztésre kiváló, mediterrán jellegű mezoklímát alakított ki, amelyet már a rómaiak is kihasználtak. Honfoglaló őseink saját, ázsiai hagyományai keveredtek a rómaiakéval, illetve a nyugat-európai borvidékekről érkező bencés szerzetesekével, így alakult ki a Balaton-felvidékre jellemző borkultúra. Jellemzően a fehér szőlők hazája ez; a fajták közül jelentőségében kiemelkedik az olaszrizling.

Az út balkanyarjában az Alsó-szőlőhegy „ormára” tehetünk kitérőt, ahonnan a Tapolcai-medencére nyíló panorámák egyik legszebbike tárul elénk. Kissé balra tekintve egészen a Bakony déli vonulatiig ellátunk, szemben a tanúhegyek sorakoznak: a Haláp elbányászott teteje, a Hegyesd, a Csobánc – mögüle kikacsint a Hegyes-tű –, a Balaton felé fordulva pedig a Szent György-hegy és a Badacsony. Látszik a szigligeti vár is, a panorámát jobbunkon a Keszthelyi-hegység keleti fennsíkja zárja le.

Fenyőligeten haladunk át, és pár elhagyatott présház után a K▲ ágazik ki balra, a Kő orra kilátópontjára. Maga a panoráma hasonló a korábbihoz, az irtásréten felkapaszkodni sem túl kellemes, így a kitérőt csak azoknak ajánljuk, akik a jelzetlen ösvényen továbbmennek a Kő orra csúcsára: sötét, izgalmas alakban megrepedezett bazaltoszlopokat rejt a növényzet.

Rövid erdei szakasz után átérünk a hegy keleti oldalára, és Lesenceistvánd présházai között kezdünk ereszkedésbe. Elhagyjuk a Máté-kút merítős foglalatú forrását – újfent szép a kilátás –, majd egy Y-elágazásban izgalmas Krisztus-szobrot találunk. A megfeszített test egy torzó, karjai nincsenek, alatta felirat hirdeti: „Az én karjaim a ti karjaitok” – a cselekvő istenhitre való buzdítás ritka szimbóluma.

Méhészet egzotikus fáit, majd hétvégén nyitva tartó büfét hagyunk el – itt a hivatalos Kéktúra-bélyegzővel egyenértékű egyedi pecsétet is szerezhetünk, majd a Szűz Mária neve-kápolnához vezető kálvária stációi mentén kanyargunk le Lesenceistvánd főutcájára. A település egyik bélyegzőjét itt találjuk, a szemben álló ház, az egykori kocsma falán szép mozaikképen jelenik meg a teljesítésért járó jelvény.

A hagyományosan mezőgazdaságból – szőlő, bor, gyümölcsös, szántók – élő településen csak az 1980-90-es években lendült fel az ipar. Akkor is inkább a környező bányák (Uzsa, Zalahaláp, Lesencetomaj, illetve Tapolca) szolgáltak munkalehetőséggel. A faluképen ma is meglátszik az ipar hiánya, csendes főutcán indulunk balra.

Lesenceistvánd – Tapolca

Elhagyjuk az élelmiszerboltot és a multifunkciós közösségi teret, amelynek kertjében szépen faragott székelykapu áll. Az általános iskola előtti buszmegállóban találjuk Lesenceistvánd másik bélyegzési lehetőségét, majd a Szentháromság-szobornál hagyjuk el a falut. Érdemes egy pillantást vetni a szoborra is, amelyet történelmi európai városokkal ellentétben nem a középkori pestisjárványok végéért érzett hálából állítottak: felirata szerint a világháborúban meghalt fiuk és vőjük emlékére emelte 1919-ben egy lesenceistvándi házaspár.

Lesenceistvánd bekötőútján gyér a forgalom – ez főleg a települést elkerülő 84-es úton zajlik. Ennek az 1970-es években történt megépítése előtt az országút a Kéktúra mai útvonalán vezetett: egy jobbkanyarban elhagyjuk az aszfaltot, és a régi út betonlapjain közelítjük meg a Tapolca–Ukk-vasútvonalat.

A túra hátralévő szakaszát legelők határozzák meg, szemben az uzsai bazaltbánya hatalmas építményei tűnnek fel, de mellőzzük egy felszíni fejtés hangulatos, sajnos lezárt bányatavát, illetve a már csak teherforgalmat bonyolító lesencetomaji vasútállomás melletti kavicsbányát is. Romos épületek közti kanyargás után érjük el a „tehénKÉK” legelőjét – az egykori katonai területen ugyan áthaladhatunk, az állatok szökésének elkerülése érdekében láncokat kell ki- és beakasztanunk a be- és kijáratnál. Innen aszfalton, a Dobó István-lakótelep – az egykor itt állomásozott rakétadandár laktanyája – érintésével érkezünk meg a tapolcai vasútállomásra. A bélyegzőt a Lokomotív büfé előtt találjuk.