A Szent Miklós-völgy rejtélyei

Itiner

• A buszmegállótól délnyugat felé indulunk a Kossuth Lajos utcán vezető K jelzésen.
• A falu házait elhagyva a K▲ jelzésre váltunk, ami a Láz-tetői kilátóhoz vezet.
• Visszaereszkedünk a nyereghez, ahol a Z▲ jelzést követve egyenesen megyünk tovább.
• A kutyatemetőtől dél felé tartunk a Z jelzésen.
• Büdöskúton a régi tanösvény nyomán, jelzetlen szakaszon sétálunk északi irányba.
• Visszacsatlakozunk a Z jelzésre; nemsokára a Z● jelzésen tehetünk rövid kitérőt a Szent Miklós-forráshoz.
• A Z+ jelzés Vállusig kísér minket.
• A buszmegállóhoz a K jelzések vezetnek.

A túráról részletesen

Vállus

A területet a bronzkor óta kisebb kihagyásokkal folyamatosan lakták. Oklevél először 1211-ben említi Walus néven, amikor Atyusz mostohaanyja, Gyönyörű az almádi monostornak adományozta Jeruzsálemi zarándoklata előtt. A kis falu a török korban elpusztult. Több más tulajdonosa után 1738-ban Festetics Kristóf vásárolta meg a vidéket. Csak 1760-ban érkeztek meg az első német anyanyelvű, a környékről, főleg Bazsiról származó telepesek, akik a Festeticsek mészégető munkásai lettek - szolgálataikért házhelyet és egy hold szántót kaptak. A település rendkívül szegény volt, ezért annak lakói summásnak, vagyis cselédpótló vándor mezőgazdasági idénymunkásnak álltak, és főleg nagybirtokokon kapáskultúrákat műveltek és takarítottak be, illetve gabonát arattak. A falu lakossága ma 130 fő alatt van.

A buszmegállótól délnyugat felé indulunk a Kossuth Lajos utcán vezető K jelzésen, elhaladva a klasszicizáló, késő barokk stílusú Szent Mihály-templom mellett, amit a helyiek építettek 1836-ban.

A Láz-tető

A falu házait elhagyva rövidesen elérjük a K▲ jelzést. A fedett pihenőhely mögött balra kanyarodunk, és a Cseresznyés-völgy bükköse alatt futó mélyúton kapaszkodunk fel a Láz-tető nyergébe. Innen balra egy 400 m hosszú enyhe emelkedővel érjük el a Láz-tetői kilátót. Az út mellett a szúrós csodabogyó örökzöld cserjéi sorakoznak. Bökőssége már elsőre szembetűnő, de hogy miért csodabogyó? Neve onnan ered, hogy piros bogyói látszólag a leveleken nőnek, ami a ma élő növények között nem jellemző. A levélnek látszó képletek valójában levélszerű, fotoszintetizálni képes szármódosulatok. Apró, pikkelyszerű lomblevelei, levélszerű hajtások főere mentén helyezkednek el.

A 380 méter magas Láz-tető északi oldalán érjük el a Bakonyerdő Zrt által 2014-ben építetett, 16 m magas kilátót. Felső szintjén fényképes tábla mutatja be a tereppontokat.

Visszaereszkedünk a nyereghez, ahol a Z▲ jelzést követve egyenesen átlendülünk a Láz-hegy lapos tetején. Az emelkedőn hamarosan egy feketefenyves folthoz érünk. Az út rézsűjében szépen feltárul az egykori hévizek által porrá oldott dolomit, aminek könnyű „megmunkálhatóságát” mutatja a több beleásott kotorék és kisebb üregek. Pár nyiladékkal arrébb becsatlakozunk a Láz-tető lapos platóján végigvezető széles útba, aminek a közepén fedetlen pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Déli végéről már jól látszik a Görbe-tetőn álló piros-fehér sávos torony. A kereszteződés jobb oldalán megpillantjuk a híres katonai kutyatemetőt.

A katonai kutyatemető

A temetőben nyugvó kutyák az imént látott torony tövében lévő katonai rádióállomáson szolgáltak. Az építményen napjainkban csak kereskedelmi antennák vannak, de eredetileg a Varsói Szerződés miatt létesített, a civilek elől elzárt katonai bázis korábban légvédelmi szerepet is betöltő átjátszó állomása volt. A torony alatt parancsnoki szoba, körletek, kantin, melegedő, egy kis sziklakert és sportpálya is volt. A katonák egy naponta háromszor forduló UAZ-zal, 25 l-es kannákban hordták föl a bázisra a vizet és az ellátmányt a keszthelyi laktanyából. A víztakarékosság jegyében természetesen az illemhely is egy udvari pottyantós volt. Egyszerre két rádiós és egy ügyeletes teljesített szolgálatot, a többieknek szabadprogram volt, amit általában a bázison kialakított sportpályán vagy erdei kutyasétáltatással töltöttek. Az ebeket szigorúan hosszú száron vezették, nehogy az értékes állatok elvesszenek. A németjuhász kutyákat a ma is működő Dunakeszi központban képezte ki a megbízott, aki emellett gondozta, valamint néhány hetente cserélte a telep egyik végéről a másikra az ebeket - a kerítések mentén futóláncokon tartották őket, amelyeknek egyik végén fedett kutyaól volt. Közülük mindig a legtapasztaltabb őrizte a kaput, mert fontos volt, hogy a vadakra ne, csak a közeledő járművekre és emberekre jelezzen.

A temetőben jelenleg 12 négylábú nyugszik. A legrégebben az 1973-1976 között szolgálatát itt teljesítő Vulkán őrnagy, akiről egy történet is fennmaradt: úgy mentette meg a fagyhaláltól egy, az erdőben télen eltévedt katona életét, hogy testével melegítette, amíg társai meg nem találták őket. A kutyatemetőt a vonyarcvashegyi polgárőrök, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus önkormányzata tette rendbe 2010-ben; közelében padot és asztalt helyeztek el.

Vállusszentmiklós

A Z jelzésen Büdöskútig ereszkedünk, majd a pihenőnél egy éles balos kanyarral észak felé vesszük az irányt az egykori Medvehagyma tanösvény nyomvonalán, amiről mára lekoptak a jelzések. A hegység leghűvösebb völgye, a Szent Miklós-völgy felé tartunk, ahol annak sajátos klímája miatt a 19. század végén egy 65 ha-os erdészeti kísérleti csemetekert is működött annak kiderítésére, hogy a külföldről behozott fajok hogyan tudnak alkalmazkodni a helyi klímához. Kellemes 600 m-es sétával érkezünk meg az út jobb oldalán lévő vállusszentmiklósi pálos kolostor romjaihoz. Az egykori pálos kolostor feltárása 2016-ban kezdődött meg a Göcseji- és a Balatoni Múzeum együttműködésében.

Az egyház első említése 1429-ből származik, amikor Pethő László és fiai feldúlták a kolostor 5 keszthelyi jobbágytelkét, és erről a kapornaki konvent jelentést tett Zsigmond királynak. Alapításának ideje és alapítója sem ismert, de a minimum két építési fázisban készült. A néhol majd egy méternyi falvastagságú épület a benne talált a stájer hercegségből származó, az 1240-es évek végén vert bécsi fillér, és IV. László 1272-ből származó ezüst dénárja jóval korábbi alapítást sejttet a korábban gondoltnál. A leletanyagban a cseréptöredékek mellett kések, könyvveretek és egy gyógypálinkák készítéséhez használt lepárló maradványai is szerepelnek, valamint vashorgok és egy vaskolomp maradványai. Előbbieket az akkoriban jóval nagyobb vízhozamú Szent Miklós-forrás felduzzasztásával létrehozott halastóban, utóbbit a kolostorkertben folytatott legeltetéshez használhatták a barátok, amiből arra lehet következtetni, hogy legalább bizonyos mértékig önellátóak voltak. Két 45 év körüli szerzetes maradványait is feltárták a régészek - mindketten ízületi elváltozásokkal éltek, egyikük pedig valószínűleg arcüreggyulladásban is szenvedett. A legrejtélyesebb leletek azonban a szentélyfal külső oldala mellől előkerült 6,5-7 hónapos magzat csontjai, akit valószínűleg azért temették ide, hogy a szentély tetejéről rácsurgó esővíz által nyerhessen keresztséget. (A kereszteletlen gyerekek temetésére ekkoriban, sőt egyes helyeken egészen a 20. század elejéig külön, bizonyos egyházi előírásokkal összefüggő szabályrendszer vonatkozott.) Az itteni szerzetesek egyébként viszonylagos jó módban élhettek, amit a Németalföldről származó posztóplombák is megerősítenek. A kolostor több környékbeli társával 1520 körül néptelenedett el, és ugyan köveinek nagy részét elhordták, de a romjai még a 20. század elején is láthatóak voltak. A helyi lakosság körében Petánovics Katalin néprajzkutató még az 20. század második felében is olyan történeteket gyűjtött, melyek szerint a szerzetesek gonosz emberek voltak, a törökök lefejezték őket, és napjainkig is az erdőben bolyonganak. A hagyomány szerint innen mosta le egy nagy áradás a vállusi templomban található, helyi homokkőből faragott Mária-szobrot.

A Szent Miklós-forrás

Néhány méter múlva jelzésünk jobbra kanyarodik, ahol két pad-asztal garnitúra mellett elhaladva kis kitérővel a Z● jelzésen leereszkedünk a legdélebbi mellékvölgy, a Szapu-völgy betorkollásánál fakadó Szent Miklós-forráshoz. Ez a hegység legbővizűbb és legmagasabban fekvő forrása, amely fakadási helyét annak köszönheti, hogy itt találkozik a felszín közelében a fődolomit a hegység legidősebb felszínen lévő kőzetével, a vízzáró rétegként funkcionáló csicsói márgával. A Tethys-óceánban több mint 210 millió éve agyag és mésziszap alkotta összlet a Keszthelyi-hegység legidősebb felszínen lévő kőzete. Színe általában középszürke, de a forrás környékén egy-egy sárgásbarna követ is találhatunk belőle, (de általában a nagyobbaknak a belseje is szürke). Ennek az az oka, hogy a 100-200 m mély, oxigénben szegény tengermedencében lerakódott üledékben az agyag színét kialakító vasásványok redukált állapotban maradtak egészen a völgy (földtörténeti szempontból a közelmúltban történt) kialakulásáig, a felszínre került kövekben pedig lassan oxidálódnak a vasásványok.

A gravitációs, leszálló típusú forrás egykori vízhozamát jól érzékelteti, hogy a középkorban a vizét felduzzasztó pálos remeték halastavat alakítottak ki rajta. A vízszint csökkenésének legfontosabb tényezője itt is, mint a környék sok más forrása esetében a nyirádi bauxitbányászat volt.

Át a Szent Miklós-völgyön

Visszatérünk a Z jelzés elágazásához, majd a Z+ jelzésen jobbra fordulva behatolunk a völgy belsejébe. A mellettünk kanyargó, mára időszakossá vált vízfolyás mentén szinte végig bükkösben haladunk, melynek gyepszintjében április végén mindent fehér szőnyegként borít a virágzó medvehagyma. Elhaladunk az Abricsos- és a Pátrácos-völgy mellett. Utóbbi az aranyos fodorka régi neve, amit már Kitaibel Pál útleírásaiból is ismerünk. Egy érdekes hagyomány is kötődik hozzá, miszerint a boszorkányok ennek a Szent György éjjelén nyíló, s ekkor aranyos fényt árasztó kis páfránynak köszönhetik tudásukat, mert aki meglátja, mindentudóvá válik. Ezért a boszorkányok előre ellopják virágát, nehogy az ember megtalálja. Természetesen az aranyos fodorka, ahogy más harasztok sem, nem hoz virágot.

A völgy után irányunkat tartva átkelünk a meder túlsó partjára. Hamarosan a turistaösvénnyel párhuzamosan futó utat pillantunk meg, ami az egykor Festetics Tasziló által építtetett erdei kisvasút nyomvonala. Ezen szállíttatta el a herceg az I. világháború után a 800 hektárról kitermelt, mintegy 170 éves büdöskúti erdő bükk rönkjeit a tapolcai vasútállomásra.

Észak felé haladva cseres tölgyesbe érünk. Némi kanyargás után térünk vissza a vízfolyás medréhez. A szántó sarka után (ahonnan szép kilátás nyílik a Várad-tető és a Szántói-medence irányába) egy nagy foltban a lila virágú kis télizöld, vagy ahogy erre nevezik, a boncs borítja az erdő alját.

Vissza Vállusra

Visszatérve a Z+ jelzésre kényelmes sétával jutunk Vállusra. Mielőtt elérnénk az első ház kerítését, baloldalon újabb kisméretű üreget pillantunk meg. Ez a Kis-barlang, aminek képződésében szintén kibillent kőzettömbök vesznek részt. A környezetében lévő porló dolomit az egykor feltörő hévizek munkáját mutatja. A településre érve, közben a K jelzésre váltva innen már csak 200 m a buszmegálló, ahonnan a túra elején elindultunk.