Páfrányok útja - Kék túra (közepes)

Itiner:

Az útvonalon végig a kék Páfrányok útja táblát kövessük.

• Botfáról indulva az Erdődy-Hüvös-kastély mellől indulunk, majd észak felé indulunk a Felső-Válicka völgyében.
• Az úttal párhuzamosan, egy hosszú egyenes szakasz végén jobbra fordulva érkezünk Csácsbozsok Bozsok részére.
• A Bozsoki utcán jobbra fordulva a település széle felé folytatjuk utunk.
• A sorompó után a bal oldali földúton megyünk tovább.
• Egy erdei útkereszteződésben jobbra tartunk, és felkapaszkodunk a Karácsony-hegyre.
• A hegygerincen sétálunk kb. 1 km-t, majd jobbra egy éles kanyarral lefelé indulunk.
• Az első útszéli keresztnél jobbra, a másodiknál balra tartunk.
• Az Alsó-Avashegyi utcán érkezünk vissza Botfára.
• Végigsétálunk a településen, majd a buszmegállónál felsétálunk indulópontunkhoz, az Erdődy-Hüvös-kastélyhoz.

A túra részletes leírása:

Az 1981-ig önálló, és azóta Zalaegerszeg városrészeként ismert Botfa elsősorban kastélyáról ismert. Az eredetileg földszintes kúriát 1750-ben építtette a környék akkori birtokosa, a gróf Erdődy család. 1880-ban a gazdasággal együtt Hirschel Áron tulajdonába került, aki a barokk stílusú épületet felújította, kibővítette, és két végéhez romantikus, bástyaszerű erkélyeket toldatott. Az ujjászervezett uradalmat fia, Salamon örökölte tőle, aki Hüvösre magyarította a vezetéknevét. A II. világháború után többnyire oktatási és kulturális célokra használták az épületet, amely jelenleg a Mindszenty Ifjúsági Házként működik, szállással és közösségi térrel segítve a túrázókat, zarándokokat. A kastély körül kialakított angolparkot a népnyelv ma is Ánglisnak nevezi. Mivel a Páfrányok útja úgyis ennek a szegélye mentén indul, megcsodálhatjuk a több mint 120 éves hársfákat és a szintén évszázados vadgesztenyefa ligetet.

Érdekesség, hogy a falu és a déli szomszéd, Csatár között az Árpád-korban egy palánkvár állt, aminek ugyan már nyomát sem találni, az indulópontunknak is helyet adó Várberki utca neve azonban máig őrzi emlékét.

Város és erdő határán 

Botfáról a Felső-Válicka völgyében szinte egyenes útvonalon gyalogolunk mintegy 4 km hosszan, egészen Bozsokig. A víz és az egykori ártér közelségét a mézgás-égeres mutatja, de ha lejjebb tekintünk, utunk névadó növényeit, páfrányokat is találunk szép számmal. Ösvényünktől néhány száz méterre, azzal párhuzamosan húzódik a 74-es út, amit ugyan nem látunk, de forgalmának zaja idáig hallatszik. Ez persze mit sem von le a táj szépségéből: eleinte erdeifenyőkkel vegyes kultúrerdőben vezet az út, a már Nemeshetéstől velünk tartó Mária úttal együtt. Az útszakasz felénél egyszer csak kinyílik az erdő, és vadvirágokkal színesített rétek vesznek körbe. Puha, fűvel borított szekérút váltja az eddigi erdei földutat, miközben egyre szélesebb rálátást kapunk a tőlünk balra elterülő Zalaegerszegre. Azt, hogy a természet és a civilizáció határán sétálunk, az olajfinomító fák fölött kibukkanó, messziről is jól felismerhető kerek tartályai jelzik. Ligetes, erdőszéli ösvényen érkezünk Csácsbozsokra, ahol a Szabadság utcán érjük el a Páfrányok útja másik indítótábláját.

Kertvárosból a város fölé

Csács és Bozsok falvak egyesülésével jött létre a ma már Zalaegerszeghez tartozó Csácsbozsok településrész. Bozsok már a középkorban is erdőiről volt híres, és szerencsére ma sincs ez másképp. A környék erdőit turistautak szelik át, és a városhatár mentén alakították ki a megye változatos faállományát bemutató Csácsbozsoki Arborétumot. A két, egykor önálló falu között manapság egy kevésbé természetes „akadály”, a 76-os főút húzódik. A Páfrányok útjának mindhárom változata az úttól délre található Bozsokról indul, és végig azon az oldalán is marad, behálózva a csács-botfai erdőtömböt.

A kellemes, kertvárosi zöldövezetből folytatjuk utunkat a tábla jelölte irányban, egyelőre a Bozsoki-hegy oldalában, alig észrevehetően emelkedve. A Bozsoki utca aszfaltja a sorompó után földútra vált, így rögtön meg is tapasztalhatjuk az agyagos talaj előnyeit és hátrányait: nyáron nem porzik az út, viszont csapadékos időben (ami errefelé nem ritka) igencsak vendégmarasztaló lehet. A környék óriási előnye, hogy még csupán néhány lépésnyire távolodtunk el a „civilizációtól”, de máris sűrű erdőben találjuk magunkat. Az országos átlagnál csapadékosabb időjárás miatt a dombok között, a völgyekben nedvesebb a levegő is, érezhetően magasabb a páratartalom.

Hamarosan egy korábbi tarvágás helyén cseperedő növényzet által visszafoglalt rét mellé érkezünk. Gyorsan növő égerfákat, alig néhány tíz centiméteres tölgyfa csemetéket és elvétve éppen csak kihajtó páfrányokat is felfedezhetünk itt. Eredetileg az erdőnek épp ezen, a mára letermelt részén fordultak elő a legsűrűbben a túraút névadó páfrányai, ezért a róluk szóló tájékoztató táblát is itt találjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az útvonal mentén ne pillanthatnák meg kisebb-nagyobb páfrányokat, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járnunk. A két leggyakoribb páfrányfaj az erdei pajzsika és a hölgypáfrány; ezek a virágtalan, zöld színüket egészen decemberig megőrző növények ugyanis szeretik a dús aljnövényzetű, nyirkos környezetet, a tápanyagokban gazdag lomb- és tűlevelű erdőket. A tölgyes, bükkös és fenyves élőhelyeken ritkábban ugyan, de láthatunk szálkás pajzsikát és vesepáfrányt is. A páfrányok különleges növényeknek számítanak az évelők között, hiszen nincs virágjuk és termésük, valamint spórákkal szaporodnak. Ez utóbbiakat magunk is szemügyre vehetjük július és szeptember között, a spóraérés időszakában: a levelek fonákján jól láthatóan sorakoznak a spóratartók.

A Zala folyó egykori árterében sétálunk, ahol a mélyebben fekvő területek néhol még megőrizték lápos, mocsaras jellegüket. Ebben a környezetben érzi jól magát az égerfa, amelyről a város, Zalaegerszeg is a nevét kapta. Mézgás égeressel többször is találkozunk a túraútvonal mentén, ahogy égerfák kísérnek az első erdei útelágazáshoz is. Itt jobbra fordulunk, és megkezdjük a kapaszkodást a Zalaegerszeg környéki szőlődombok legmagasabbikára, a Karácsony-hegyre. A megtisztelő ’hegy’ elnevezés hagyományosan kijár a zalai szőlődomboknak, igaz, még a legmagasabb is alig több mint 300 m magas.

Erre is fel kell azonban kapaszkodni, amit egy vízmosta horhosban kezdünk meg. A szinte függőleges falú, jellegzetes mélyutakat a meredeken lezúduló víz alakította ki a puha, agyagos talajban, majd többségüket a mindennapi használat mélyítette, szélesítette közlekedésre is alkalmas úttá. Ezek aszfalttal bélelt változataival később, főleg a települések közelében fogunk találkozni, a Karácsony-hegyre vezető utat azonban még teljes természetességében, viszonylag szűk árokként járhatjuk be.

Dús növényzet kíséri utunkat, amely hamarosan ellaposodik, ahogy a ritkuló növényzet is teret enged az erdőtömb környező dombjaira nyíló kilátásnak. Néhány száz méter múlva kiérünk a Karácsonyhegyi útra: az eddig együtt futó három útvonal itt szétválik, s amíg a piros visszafordul az erdőbe, a zöld és a kék Páfrány-útvonal továbbvezet a hegyre.

Szőlők és gyümölcsösök közt

Zalaegerszeg tetejére érkezünk, hiszen a maga 305 méterével a Karácsony-hegy a város legmagasabb pontja (a szomszédos Göcsej legmagasabb pontjaként számon tartott Kandikónál 1 méterrel magasabb!). A keskeny gerincen gyümölcsfák, szőlők és hétvégi házak birodalma terül el, közöttük kikandikálva fantasztikus panorámát élvezhetünk. Egykor minden településhez tartozott legalább egy szőlőhegy, ahol a helyiek művelték a szőlőiket – ennek nyomait és hagyományát élhetjük át ezen a különösen hangulatos helyen.

A következő szűk 1 km-en az egykori, náddal vagy zsúpszalmával fedett boronapincék helyén újonnan épült lakóházat, elhagyott telket, régi présházat és karbantartott nyaralót egyaránt láthatunk, az összkép igen változatos. Az éghajlat és a talajviszonyok tökéletesek a gyümölcstermesztésre itt, ezért a kertekben nyáron és ősszel alma-, körte-, szilva-, barack- és diófák roskadoznak az érett gyümölcsöktől, míg tavasszal ezernyi virágzó gyümölcsfa vidám kavalkádja színesíti a tájat.

A hegytetőről letekintve láthatjuk, hogy bár a Karácsony-hegy és a környező dombok sem emelkedtek néhány száz méternél magasabbra, a patakvölgyek igen meredeken vágódtak be közéjük. A déli irányban húzódó dombhátak keleti és nyugati oldalán is katonás rendben kialakított szőlőültetvények sorakoznak, tükörképük a szemközti dombhátakon köszön vissza. A házak között vagy egy-egy üres telken megállva nyugat felé csodálatos látvány tárul elénk, Zalaegerszeg kettős arcát tárva fel. Egyrészt a Felső-Válicka és a Zala völgyének erdővel fedett, hullámzó zöldje tűnik ki, másrészt a város és az ipar jelenlétére utaló házak sokasága, előtérben az olajfinomítóval. A mozaikos tájképet a Bazita tetején álló, messziről is jól látható tévétorony koronázza meg.

Miután elmaradoznak a házak, egy éles jobbkanyarral elkezdünk ereszkedni. Míg a szőlők a domboldalak felső részét foglalják el, lejjebb a gyümölcsösök és szántók veszik át a főszerepet, ahogy a lefelé kígyózó út mellett is láthatjuk. A fakereszttel jelölt kereszteződés előtt hatalmas szelídgesztenyefák állnak őrt. Ezek az évszázados matuzsálemek a szubmediterrán hatás miatt errefelé a természetes erdőkben is előfordulnak elegyfaként, de egykor kiterjedt ültetvényeken is termesztették a sokoldalúan felhasználható termésű fát. Egy gombabetegség miatt azonban mára megtizedelődött a számuk.

A következő, szintén feszülettel jelzett útelágazásban a kék és zöld útvonal is kettéválik, mi pedig a kék tábla irányjelzését követve az Alsó-Avashegyi utcára fordulunk, Botfa felé. Az Avashegyen hasonló kép fogad minket, mint nemrég a Karácsony-hegyen: szőlőültetvények és kisebb-nagyobb építmények sorakoznak a domboldalon, egy helyen pedig még fenyőfa-ültetvényt is találunk – talán épp a jövő évi karácsonyfánkat nevelik itt. A telkek között ki-kibukkanó panoráma a Válicka völgyének dimbes-dombos, erdővel fedett hangulatos tájképét mutatja, mögötte iránytűként továbbra is a bazitai tévétorony szolgál.

Aszfalttal bélelt horhosban ereszkedünk vissza Botfára. Az egykor önálló falu főútjára kiérve jobbra fordulunk, és végigsétálunk a rendezett házak mellett, mígnem az út túlsó végén lévő buszmegállóval (Botfa, Botfa utca) szemben, egy rövid utcácska végén kibukkan a fák közül a katolikus templom hagymakupolás tornya. Felgyalogolunk a késő barokk templomhoz, és ezzel vissza is érkeztünk túránk indulópontjához, az Erdődy-Hüvös-kastélyhoz.