Páfrányok útja - Zöld túra (rövid)

Itiner:

Az útvonalon végig a zöld Páfrányok útja táblát kövessük.

• Csácsbozsok Bozsok részéről indulunk, majd a Bozsoki utcán indulunk el a település széle felé.
• A sorompó után a bal oldali földúton megyünk tovább.
• Egy erdei útkereszteződésben jobbra tartunk a Karácsony-hegyre.
• A hegygerincen sétálunk kb. 1 km-t, majd jobbra egy éles kanyarral lefelé indulunk.
• Az első útszéli keresztnél jobbra, a másodiknál egyenesen megyünk tovább.
• Kitérőt teszünk a Hideg-kúti forráshoz.
• Az útra visszatérve besétálunk Bozsokra, ahol a Szabadság utcán érjük el az indulópontunkat.

A részletes leírása:

Csács és Bozsok falvak egyesülésével jött létre a ma már Zalaegerszeghez tartozó Csácsbozsok településrész. Bozsok már a középkorban is erdőiről volt híres, és szerencsére ma sincs ez másképp. A környék erdőit turistautak szelik át, és a városhatár mentén alakították ki a megye változatos faállományát bemutató Csácsbozsoki Arborétumot. A két, egykor önálló falu között manapság egy kevésbé természetes „akadály”, a 76-os főút húzódik. A Páfrányok útjának mindhárom változata az úttól délre található Bozsokról indul, és végig azon az oldalán is marad, behálózva a csács-botfai erdőtömböt.

Kertvárosból a szőlőhegyre

Kellemes, kertvárosi zöldövezetből indulunk a táblák jelölte irányban, egyelőre a Bozsoki-hegy oldalában, alig észrevehetően emelkedve. A Bozsoki utca aszfaltja a sorompó után földútra vált, így rögtön meg is tapasztalhatjuk az agyagos talaj előnyeit és hátrányait: nyáron nem porzik az út, viszont csapadékos időben (ami errefelé nem ritka) igencsak vendégmarasztaló lehet. A környék óriási előnye, hogy még csupán néhány lépésnyire távolodtunk el a „civilizációtól”, de máris sűrű erdőben találjuk magunkat. Az országos átlagnál csapadékosabb időjárás miatt a dombok között, a völgyekben nedvesebb a levegő is, érezhetően magasabb a páratartalom.

Hamarosan egy korábbi tarvágás helyén cseperedő növényzet által visszafoglalt rét mellé érkezünk. Gyorsan növő égerfákat, alig néhány tíz centiméteres tölgyfa csemetéket és elvétve éppen csak kihajtó páfrányokat is felfedezhetünk itt. Eredetileg az erdőnek épp ezen, a mára letermelt részén fordultak elő a legsűrűbben a túraút névadó páfrányai, ezért a róluk szóló tájékoztató táblát is itt találjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az útvonal mentén ne pillanthatnák meg kisebb-nagyobb páfrányokat, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járnunk. A két leggyakoribb páfrányfaj az erdei pajzsika és a hölgypáfrány; ezek a virágtalan, zöld színüket egészen decemberig megőrző növények ugyanis szeretik a dús aljnövényzetű, nyirkos környezetet, a tápanyagokban gazdag lomb- és tűlevelű erdőket. A tölgyes, bükkös és fenyves élőhelyeken ritkábban ugyan, de láthatunk szálkás pajzsikát és vesepáfrányt is. A páfrányok különleges növényeknek számítanak az évelők között, hiszen nincs virágjuk és termésük, valamint spórákkal szaporodnak. Ez utóbbiakat magunk is szemügyre vehetjük július és szeptember között, a spóraérés időszakában: a levelek fonákján jól láthatóan sorakoznak a spóratartók.

A Zala folyó egykori árterében sétálunk, ahol a mélyebben fekvő területek néhol még megőrizték lápos, mocsaras jellegüket. Ebben a környezetben érzi jól magát az égerfa, amelyről a város, Zalaegerszeg is a nevét kapta. Mézgás égeressel többször is találkozunk a túraútvonalak mentén, ahogy égerfák kísérnek az első erdei útelágazáshoz is. Itt jobbra fordulunk, és megkezdjük a kapaszkodást a Zalaegerszeg környéki szőlődombok legmagasabbikára, a Karácsony-hegyre. A megtisztelő ’hegy’ elnevezés hagyományosan kijár a zalai szőlődomboknak, igaz, még a legmagasabb is alig több mint 300 m magas.

Erre is fel kell azonban kapaszkodni, amit egy vízmosta mélyútban, horhosban kezdünk meg. A szinte függőleges falú, jellegzetes utakat a meredeken lezúduló víz alakította ki a puha, agyagos talajban, majd többségüket a mindennapi használat mélyítette, szélesítette közlekedésre is alkalmas úttá. Ezek aszfalttal bélelt változataival főleg a települések közelében találkozhatunk, a Karácsony-hegyre vezető utat azonban még teljes természetességében, viszonylag szűk árokként járhatjuk be.

Dús növényzet kíséri utunkat, amely hamarosan ellaposodik, ahogy a ritkuló növényzet is teret enged az erdőtömb környező dombjaira nyíló kilátásnak. Néhány száz méter múlva kiérünk a Karácsonyhegyi útra, ahol az eddig együtt futó három útvonal szétválik, s amíg a piros visszafordul az erdőbe, a zöld és a kék Páfrány-útvonal továbbvezet a hegyre.

Szőlők és gyümölcsösök közt

Zalaegerszeg tetejére érkezünk, hiszen a maga 305 méterével a Karácsony-hegy a város legmagasabb pontja (a szomszédos Göcsej legmagasabb pontjaként számon tartott Kandikónál 1 méterrel magasabb!). A keskeny gerincen gyümölcsfák, szőlők és hétvégi házak birodalma terül el, közöttük kikandikálva fantasztikus panorámát élvezhetünk. Egykor minden településhez tartozott legalább egy szőlőhegy, ahol a helyiek művelték a szőlőiket – ennek nyomait és hagyományát élhetjük át ezen a különösen hangulatos helyen.

A következő szűk 1 km-en az egykori, náddal vagy zsúpszalmával fedett boronapincék helyén újonnan épült lakóházat, elhagyott telket, régi présházat és karbantartott nyaralót egyaránt láthatunk, az összkép igen változatos. Az éghajlat és a talajviszonyok tökéletesek a gyümölcstermesztésre itt, ezért a kertekben nyáron és ősszel alma-, körte-, szilva-, barack- és diófák roskadoznak az érett gyümölcsöktől, míg tavasszal ezernyi virágzó gyümölcsfa vidám kavalkádja színesíti a tájat.

A hegytetőről letekintve láthatjuk, hogy bár a Karácsony-hegy és a környező dombok sem emelkedtek néhány száz méternél magasabbra, a patakvölgyek igen meredeken vágódtak be közéjük. A déli irányban húzódó dombhátak keleti és nyugati oldalán is katonás rendben kialakított szőlőültetvények sorakoznak, tükörképük a szemközti dombhátakon köszön vissza. A házak között vagy egy-egy üres telken megállva nyugat felé csodálatos látvány tárul elénk, Zalaegerszeg kettős arcát tárva fel. Egyrészt a Felső-Válicka és a Zala völgyének erdővel fedett, hullámzó zöldje tűnik ki, másrészt a város és az ipar jelenlétére utaló házak sokasága, előtérben az olajfinomítóval. A mozaikos tájképet a Bazita tetején álló, messziről is jól látható tévétorony koronázza meg.

Miután elmaradoznak a házak, egy éles jobbkanyarral elkezdünk ereszkedni. Míg a szőlők a domboldalak felső részét foglalják el, lejjebb a gyümölcsösök és szántók veszik át a főszerepet, ahogy a lefelé kígyózó út mellett is láthatjuk. A fakereszttel jelölt kereszteződés előtt hatalmas szelídgesztenyefák állnak őrt. Ezek az évszázados matuzsálemek a szubmediterrán hatás miatt errefelé a természetes erdőkben is előfordulnak elegyfaként, de egykor kiterjedt ültetvényeken is termesztették a sokoldalúan felhasználható termésű fát. Egy gombabetegség miatt azonban mára megtizedelődött a számuk.

Pihenőhely a forrásnál

A következő, szintén feszülettel jelzett útelágazásban a kék és zöld útvonal is kettéválik, mi pedig a zöld táblákat követve észak, azaz Bozsok felé folytatjuk utunkat. Egy hatalmas napraforgómező után nem sokkal legyünk figyelmesek, mert balra egy lépcsősor vezet a Hideg-kút forrásához és pihenőhelyéhez. Ha a túrát úgy terveztük, hogy belefér egy piknik, ez tökéletes helyszín lesz hozzá!

Először a fedett pihenőhelyet látjuk meg, ahol két asztalnál két-két pad várja a túrázókat. Néhány lépcsőfokkal lejjebb megpillantjuk a frissítően hűs vizet adó Hideg-kúti forrást, amelynek környezetét úgy alakították ki, hogy sárban is könnyen hozzáférhető maradjon. A terméskővel kirakott, boltíves foglalásán olvasható, 2022-ben állított tábla Zalaegerszeg első, 1247-ből származó írásos említésének 775. évfordulójáról emlékezik meg. Mivel a gyönyörű erdei környezetben található, felújított pihenőhely Bozsok és Botfa felől is könnyen megközelíthető, hamar a környék népszerű kirándulóhelyévé vált.

A letérő után visszasétálunk az útra, és kellemes, csöndes erdei környezetben érünk vissza könnyű körtúránk indulópontjára, Bozsokra.