Erdőn-mezőn Dél-Zalában, az ősbükkök otthonában

 Itiner:

• A K+ jelzésen jutunk át a Kistolmács vasuti megállótól a Budafai arborétumhoz.
• Jelzetlen aszfaltúton megyünk tovább a Kiscsehi, Lipseszentadorján felé átvezető országúton az elágazásig.
• Az útközben becsatlakozó P jelzésen egyenesen folytatjuk utunkat a gerincig.
• A gerincen vezető erdészeti aszfaltúton a P+, majd a P jelzés mentén haladunk északnak a vétyemi ősbükkös felé, tovább Vétyem-puszta és a Háromszenteki-kápolna irányába.
• A P+ jelzésen megyünk le Páka széléhez, majd jelzetlen aszfaltúton érintjük a Cserta-völgyi bunkereket, és érkezünk Csömödérre.

A túráról részletesen

A kisvonattól az olajig

Kistolmács és Bázakerettye között, a Kistolmácsi-tó mellől, a Kistolmács vasúti megállótól indulunk a K+ jelzésen. A turistaidényben főként személyszállításra használt vasútvonalat a 2020-as évek elején meghosszabbították, így ma már nem a végállomásról startolunk. A vasúti megálló melletti rét déli végén találjuk a tavat és az azt tápláló Kozár-forrást, ahol kellemes piknikező helyet alakítottak ki. A jelzés teketóriázás nélkül átvág a réten a körülöttünk hullámzó erdőkbe. Túránk első pár kilométerét összefüggő kellemes bükkösökben, tölgyesben tesszük meg. A lágyan hullámzó dombok között kacskaringózunk tekervényes vonalvezetéssel és szintezéssel a hátak és völgyek között. Az első nagyobb völgyteknőbe leérve egy tározó gátján vezet át utunk; a Zajki-vaditató névre keresztelt kicsiny erdőszéli tavat érintjük. A túloldalon egyenes vonalvezetéssel bukunk át a dombháton a túloldali Budafapusztára, ahol kiegészülünk az olajos körtúra névre keresztelt P jelzéssel.

A név nem véletlen, a völgyfőben található ugyanis a Trianon utáni Magyarország olajbányászatának bölcsője, a budafapusztai B2-es termelőkút, ami ma már ipartörténeti emlékhely. Az angol és amerikai tőkével öt éves kutatási koncesszióval próbálták találni magyarországi olajlelőhelyet az 1930-as évek derekán, ám annak lejárta előtt röviddel még nem volt értékelhető eredmény. A már kilátástalan helyzetben épp a további tőke befektetések leállítására érkező küldöttnek a budafapusztai fúrás olajos fúrómagját mutatták meg - és az év végére, 1937 november 21-én beindult a kiváló minőségű ásványolajt termelő kút, napi 55 tonna olajat és 35000 köbméter földgázt termelve. Ezt a napot tartják a hazai olajbányászat kezdetének.

Az arborétumtól az ősbükkösig

Jelenleg Budafapuszta a Zichyek vadászháza mellett kialakított arborétumáról ismert, ahol több mint száz tűlevelű és közel száz lombos fafajta található meg. Leglátványosabbak a mamutfenyők és mocsári ciprusok, de a tavasz végi rododendron virágzáskor is népszerű a hely a turisták körében. Az arborétum mellett áll a két világháború között a Zichy család által használt vadászház, amit 1945 után államosítottak, és az erdészet birtokába került. Masszív, borostyánnal befuttatott falaival a terület ékessége. Túránkkal csak érintjük a vadászházat és az arborétumot, de érdemes pihenőként jegyet váltani és bemenni, a gigászi fatörzsek között megkerülni a kertet, ahol számot is vethetünk további tervünkkel. A következő pár kilométeres szakasz a következő ősfás kertig, a vétyemi ősbükkösig monoton gyaloglás - ha úgy döntünk, az arborétumból még könnyűszerrel visszafordulhatunk Bázakerettye irányába.

Budafapuszta után hosszú, már-már monoton vándorlás kezdődik a rétekkel és szántókkal nyitott völgyben, a Kiscsehi felé vezető országúton. A P jelzés itt az irtásokkal szabdalt domboldalakon kanyarog - inkább megerőltetően, mint látványosan, így érdemes az országúton hamar letudni az átvezető szakaszt. A kiscsehi elágazásánál a szemközt átvezető aszfaltos úton, majd röviddel utána a jobbra letérő murvaúton menetelünk. Egy erdei ház mellett pihenőhelyet, jobbra öreg tölgyest érintünk, de csak egy öreg, leszerelt olajkút földből kiálló szerelvényei érdemelnek említést az irtásokkal szabdalt völgyben. A P jelzés a völgy felső végében fiatal erdőben szerpentinezik, majd a dombtetőn elérjük a völgy alján elhagyott aszfaltos utat. Innentől hosszan kellemes, öreg bükkösben haladunk. Az erdei hangulatot nem is töri meg semmi, forgalom alig van az úton. Pár kilométer után tábla mutat a jobbra lekanyarodó erdészeti útra Hármas-forrás felirattal. Itt találjuk utunk során az egyedüli természetes vízfakadást, amihez azonban pár száz méteres kitérőt kell tennünk.

A következő leágazás irányjelző táblája már a vétyemi ősbükköst hirdeti, amihez néhány száz méter után, a nyeregben kialakított pihenőhely mellett érkezünk. Az eddigi bükkös erdő itt már komoly matuzsálemi törzsekkel egészül ki, de az igazán nagy fákat a terület belsejében találjuk. Szerencsére a legeket külön tábla is mutatja legfontosabb paramétereikkel, így megtudjuk, hogy az "Ősvezér" 49 méteres magassággal és három és fél méteres kerülettel strázsál a régi idők erdeinek emlékezetével, de az "Ősanya" gigászi törzsét és a "Taplós fa" magába roskadt csonkját is megcsodálhatjuk a turistaút közelében. Az erdő becsült kora meghaladja a 200 évet. 1976-ban helyezték védelem alá az itteni erdészek, és a '90-es évek óta fokozott védelem alatt álló természeti terület. Az erdőrezervátum program keretében beavatkozás nélkül figyelik a szakemberek egy erdő természetes életét, ciklusait, amihez viszonyítani tudják a kezelt erdők tulajdonságait az éghajlaton őshonos "őserdő" természetes állapotához, fejlődéséhez képest.

A huta, a kápolna meg a bunker

Az ősbükköst a völgytalpon hagyjuk el a gigászi fák lombkoronáinak látványával. A völgyben elterülő rét házai között az egykori Vétyem-pusztára érünk, amit jelenleg az erdészet használ. A 19. században üveghutaként újult meg a török időkben elpusztult település. A környéken termelt hamuzsírból, faszénből és stájer nyersanyagból gyártották az üvegtáblákat ablaknak, üvegpalackokat italoknak. A század végére itt is megszűnt az üveggyártás, majd fokozatosan elnéptelenedett a település.

A rétekkel nyitott völgyben vezető aszfaltos utat követjük egy darabig, amíg a következő völgytorkolat alatti farakodónál befordul a P jelzés az erdőbe. Lankás kapaszkodással, majd a meredekebb térszínen szerpentinezéssel érkezünk ismét a dombhátra, ahol pár száz méter után kilépünk a gyümölcsösök és szőlők övezte házak közé. A Háromszenteki-kápolna köszönt először kis harangtornyával a népi élet kellékeivel felszerelt udvarban, ahol nyári időszakban vízvételi lehetőség is adott. A kápolnát pont a vétyem-pusztai üveghuta felszámolása után itt gazdálkodó egyik mester emelte eleinte fából, majd a helyiek összefogásával kétszer is megújult kőből. A kápolnával szemben remek táborhelyet alakítottak ki fedett padokkal és asztalokkal, tűzrakó hellyel, ahonnan még a zalaegerszegi TV-torony és a Kőszegi-hegység is látható.

A következő dombháti szakaszon a gyümölcsösök között, a régi idők hírnökeként néhol feltűnik pár boronafalú présház, göcsörtös rönkökből összecsapolt falaival. A Göcsejre, az Őrségre jellemző építkezési mód érdekes példái minden zalai település felett megjelennek a kerteknek otthont adó hátakon, így itt a pákai határban is. Egy jobbos elágazásnál a P+ jelzésre térünk, ami kitartó ereszkedéssel vezet le a Cserta és az Alsó-Válicka völgyének találkozásához. Mielőtt utunk végső szakaszán a Csömödérre bevezető országút mentén visszatérnénk kiindulási pontunkhoz, balra az erdőben érdemes betérni az egykori bunkerek emlékparkjához, ahol az erdőben rejtőző megfigyelőállomásokat, lövészárkokat, géppuskafészkeket nézhetjük végig. A kommunista rendszerben titokban épített és fenntartott erődítést az esetlegesen délnyugatról, az imperialista államokkal szimpatizáló Jugoszlávia felől érkező támadás kivédésére szánták. A leírás szerint még a háború esetén itt szolgáló katonák sem tudták az erődítés pontos helyszínét, csak a másolatán gyakoroltak, de szerencsére élesben soha nem kellett használni.

A szántóföldek és mocsaras rétek között kanyargó országúton beérünk Csömödérre. Az első keresztutcán jobbra a csömödéri kisvasút állomásához, hosszú vándorlásunk végpontjához jutunk, ahol kisbolt és tömegközlekedési lehetőség is adott.