A zalai erdők szíve, a Vétyemi-ősbükkös

• P▲ jelzés visz fel a tormaföldi "szőlőhegyre".
• Rövid szakaszon jelzetlen, murvás úton érjük el a P jelzést.
• A P jelzésen nagy kört teszünk meg Csörötnek, Páka és Vétyem-puszta körül, aminek az elején rövid kitérőt teszünk a Mároki-kápolnához a P+ jelzésen.
• A Vétyemi-ősbükkös fölött a P◼ jelzésen térünk vissza Tormaföldére.

A túráról részletesen

Tormafölde felett, a Szent-János hegyen

A katolikus templomtól indulunk a település felső végéből északnyugat felé a P▲ jelzésen a Szent János-hegyre. Tormafölde jellegzetes dél-zalai település a Kerka völgyének vizenyős síkja felett a domboldalhoz lapulva. A gazdálkodás színtere a völgytalpi szántók mellett a gyümölcsösökkel és szőlőskertekkel befuttatott dombtető volt, ahol az agyagos földben lehetőség volt az ellenálló gyümölcsfajtákból kiegészíteni a megélhetés szegényes alapjait. A település keleti határában elterülő, kiterjedt erdőségek adták az egyik fő munkalehetőséget a napszámos munkák mellett. A II. világháború kitörése előtt találták meg azt az ásványolaj vagyont az északi határban, lovászi mellett, ami felvirágoztatta a környéket. Az eleinte amerikai tulajdonban lévő bányavállalat üzemelését a helyi lakosság foglalkoztatásához kötötték, így jövedelmező munkalehetőség akadt az ittenieknek. Ennek az államosítás sem tudott gátat szabni, ellenben a kimerülő készletek, a gazdaságosan kitermelhető olajvagyon annál inkább.

Rövid erdei séta után feltűnnek a házak és kertek az ellaposodó gerinc mentén. Tanösvény táblái magyarázzák a környező terület élővilágát. Egy állomásnál még bálványos szőlőprést is kiállítottak, ami a terület szőlőművelési kultúrájának állít emléket. A különösen robusztus, tölgyfagerendából faragott, feszítőkaros konstrukcióval a préserőt tudták növelni a szőlő kisajtolásakor. Manapság inkább gyümölcsösök teremnek a délies lejtésű háton. A dombtetőhöz közelítve egy fügefaliget mellett halad el az út, ami jól mutatja a mediterrán klímahatást, a közeli balkáni térség gyümölcskultúrájának rokonságát. A fügeültetvény mellett egy kilátószintet is építettek, ahonnan rálátni a horvát hegyekre, a Mura és a Dráva síkja felett magasodó Ivaneci-hegység 1000 métert is meghaladó meredek csúcsaira.

Dombháti kanyarulat a Kerka, a Cserta és a Válicka völgyei felett

A gyümölcsösöket elhagyva kellemes tölgyesbe lépünk a dombhát tetején. Tormafölde és Szécsisziget határában járunk. A P▲jelzés csak a Szécsiszigetre vezető murvás útig lett kifestve, innen egy rövid szakaszon, de a jól követhető murvaúton jelzés nélkül folytatjuk utunkat. A Szécsiszigeti-kilátót is érintjük, amiből szépen feltárul az alattunk húzódó Kerka-völgye Szécsiszigettel és a túloldalon az olajbányászat helyi központjával, Lovászival. A Szlovéniában eredő Kerka folyó árterülete kellemes mozaikos tájképet nyújt erdőkkel, szántókkal és legelőkkel hintve. A Kerka völgye természetes kapcsolatot teremt a Mura és a Dráva összefolyása felé, Horvátország és a Szlovénia irányába, de forrásterülete is a Szlovéniához tartozó Lendva városa felett található.

A Szécsiszigeti-kilátó után rálelünk a P jelzésre, ami Szécsisziget felől meredeken felkaptat a dombhátra, és folytatólagosan a nagy ívben kanyarodó gerincen halad. Innentől túránk nagy részén a P jeleket követjük, csak a közeli Mároki-kápolnához térünk le pár száz métert a P+ jelzésen Iklódbördöce felé. Érdemes ezt a néhány percnyi kitérőt beiktatni, mert a kápolna pihenője, a ligetes dombtető meghitt sarokpontja túránknak. A fedett padokkal és asztalokkal felszerelt pihenőhelyen érdemes egy szusszanásnyi időt eltölteni útvonalunk közel egyharmadánál.

A meghitt kápolnát még az Árpád-korban emelték az akkor itt állt Petróc falu hívei. A falu elhagyatottá vált a törökdúlás időszakában, és nem települt újra, csak a templomát használták a szomszédos falvak. A Szapáry család építette újjá a 18. század végén, az iklódbördöceiek használták a II. világháború végéig temetkezési céllal a kápolna megszentelt földjét. Ma is különösen rendezett a környezete és a pár megmaradt síremlék körülötte. Meszelt falain ma is látszik egykori román jellege. Érdekessége a lőrésszerű ablak a bejárat felett, valamint az oldalsó rézsűablakok.

A P jelzéshez visszatérve kelet felé kanyarodunk a dombok tetején navigáló dűlőúton. A kertek között kanyarogva, régi boronafalú pinkék és újabb építésű hétvégi házak között résnyire kilátni a dimbes-dombos zalai tájra, az alant húzódó Cserta völgyére. Tiszta időben érdemes keresni a panorámákat, hiszen itt haladunk el a legmagasabb pontokon túránk során, ahol kis szerencsével az Alpok vonulatai is feltűnnek a nyugati látóhatáron.

A Háromszenteki-kápolnánál, Vétyem-puszta határában

Dombháti vándorlásunk a legmagasabb pont érintésével ér véget. Egy átjátszótornyokkal felszerelt épület mellett elsétálunk a gyönyörűen parkosított Háromszenteki-kápolna mellett. Az erdővel és gyümölcsöskertekkel körbevett, jellegzetes szőlőhegyi szent helyet még a vétyem-pusztai üveghuta megszűnésével a területen gazdálkodásba fogó Peter Serafin építette először fából, majd az 1920-as években kőből átépítették. A 60-as években kibővítették oly módon, hogy a régi omladozó kápolna köré emeltek egy újabbat, ami alól a régit elbontották. Az oltárnál felállított Jézus, Szűz Mária és Szent József hármas szobrából adódik a kápolna neve. A mellette álló fa harangláb harangját ma már időzítő szerkezet kongatja. Mellette hagyományos népi eszközökből kiállítást találunk, egy időszakosan megnyitott kútból vizet is vehetünk. A kápolna mellett hangulatos pihenőhelyet alakítottak ki, ahonnan tiszta időben a zalaegerszegi TV-torony és a Kőszegi-hegység is látható.

Jobbkanyarral fordulunk a dombtető mögé, ahol két út is indul párhuzamosan, a P jelzés áttér a jobboldalira. Egy irtás vadvédelmi kerítését elhagyva aztán meredeken lekanyarodik az út és szerpentinezésbe kezd a mélyen bevágódó domboldalban. A hangulatos erdei sétát előbb egy kis tisztás töri meg egy csekély oldalvölgy torkolatánál, majd magunk is beletorkollunk egy nagyobb, legelővel nyitott völgybe és a benne futó aszfaltútba, ami Vétyem-pusztára tart. Platánfasor mentén érkezünk az egykori településre, ami még középkori elődjének nevét őrzi. A török időben felhagyott falu mellett építették meg a terület erdeinek felhasználásával üzemelő üveghutát a 19. század legelején, ahol idővel több mint százan éltek. Az előállított üveget, főként öblös palackokat és táblás ablaküveget Tormaföldén keresztül Zala, Vas és Somogy megyében értékesítették. A környező üveghuták közül a vétyem-pusztai üzemelt a legtovább, 1877-ben ez is bezárt, lakói elvándoroltak. Jelenleg alig pár házat találunk már csak itt, jelentős részük az erdészet raktárépülete.

A Vétyemi-ősbükkösben

Az utolsó épületek mellett lekanyarodik a P jelzés az aszfaltos útról, és átvág a réten a közeli erdőhöz. Már messziről látszik a magas, terebélyes lombkoronákon, hogy tekintélyes faállomány alkotja az erdőt – a széléhez érve faragott fatábla is hirdeti, hogy az erdőrezervátumhoz érkeztünk, a Vétyemi-ősbükkökhöz. Még a jégkorszak elvonultával Európa nagy részén teret hódító bükkösök állománya maradt meg ezen a csapadékos és alacsony fekvéséhez képes hűvös klímán, az Alpok és a Dinaridák árnyékában. Az ember folyamatosan bolygatta, irtotta az itteni faállományt. Szerencsére a végvágás helyett itt a magas életkorú, egészséges fákat megőrzendő már az erdészeti szakma 1976-ban védettségre javasolta az erdőterület egy részét, de később fokozott védelmet is kapott. Az 1990-es években elinduló erdőrezervátum részévé választották, ahol csak kutatási célú tevékenységet folytathatnak, így az állomány dinamikájának vizsgálatával képet lehet kapni egy önszabályozó erdő életéről.

Rögtön az erdőrezervátum magterületére lépünk. Vétyem-puszta felől nincs átmeneti védelmi zóna, ahogy a környező irányokban. Bár az út egy öreg gyertyán és egy gigászi tölgyfa mellett fúródik be az erdőbe, a faállomány zömét valóban a híres zalai bükkállomány alkotja. Hatalmas, oszlopszerű törzsek bontakoznak ki, ahogy egyre mélyebbre érünk a rengetegben, több helyen azonban már csak a korhadó, kidőlt törzsekkel találkozunk. Pont erről szól azonban az erdő dinamikája: az aláhullott, öreg fák anyaga a feltörekvő faállományt táplálja, és nem az emberi hasznot szolgálja, ahogy mindenütt a kezelt erdőkben. Pár jeles fa is áll az út mellett, illetve csekély letérővel megközelíthető, ahol tábla hirdeti a fák méretét, fantázianevekkel. Így tudjuk meg, hogy a terület legmagasabb fája, a két „Őstestvér” 50 m fölé nyújtózik, az „Ősanya” közel 4 és fél méteres törzskerületével a legterebélyesebb, míg az „Ősvezér” a legmasszívabb közel 50 méteres magasságával és 45 köbméternyi fatömegével. Valóban gigászi élőlények között lépdelünk, ha belegondolunk, hogy gyökérzetével és lombkoronájával mekkora súlyt és kiterjedést képviselnek az itteni fák. Mint természetes napelemek fordítják a nap energiáját éltető tápanyaggá. Gyökérzetükkel a földbe kapaszkodva hatalmas energiatölcsért formáznak, ami összeköti az eget a földdel. Ha kellő figyelemmel lépdelünk az öregek között, megérint az áhitat, ami a természet eme templomából árad.

A WWF Magyarország is a Szentélyerdők közé válogatta, és bár nem őserdő, öreg gazdasági erdőnek viszont rendkívüli, a fák valóban magasak és fenségesek. Hasonló korú erdőt 50-60 kilométeres körben nemigen találni; de idős, alacsony dombvidéken tenyésző bükkös az országban is alig akad még egy. Több mint 80%-ban bükk alkotja. A 180 évet meghaladó korú fák átlagos magassága a jó termőhelynek köszönhetően eléri, egyes egyedeké meghaladja a 40 métert. 

Az apró részleteket is érdemes felfedezni az erdőben, hogyan sarjadnak az új generációk vese alakú sziklevelekkel; mennyi gomba, rovar és bogár él az erdők talaján; odúlakó madarak és denevérek húzzák meg magukat az öreg törzsek mélyén. A gyepszint a bükkösökben szegényes, azonban itt már a mediterrán jelleg érvényesül a lágyszárúak között. A gerincre érkezve szembetűnő a kezelt véderdő és a magterület közötti állománykülönbség. Egy takaros pihenőt alakított ki az erdészet itt a rezervátum szélén, ahol utunk során harmadszor is megpihenhetünk, falatozhatunk a fedett építményben.

Vissza Tormaföldére az olajos körúton

Az ösvényről egy erdőgazdasági útra térünk, ami rákanyarodik a dombháton keresztülvezető aszfaltra. A látványosan jó minőségű burkolat nem véletlenül visz kényelmes vonalvezetéssel a területen: két legjelentősebb olajlelőhelyét, Bázakerettyét (Budafapusztát) köti össze a Lovászi olajmezőkkel a legrövidebb nyomvonalon. Míg a P jelzés Budafapuszta irányába megy tovább, mi a P◼ jelzésen jobbra fordulunk, és a dombhátak között hullámzó úton visszatérünk Tormaföldére. A dombokról lankás szerpentinezéssel érkezünk le a Centrálé elnevezésű településrészre, ami csak pár házat és egy falaiban megmaradt, tervezett gázerőművet takar. A két olajlelőhely között ugyanis itt akartak üzemeltetni egy gázerőművet, ami a kőolaj kísérőgázainak elégetésével működött volna. Az erőmű soha nem indult el, ellenben a lakótelep házai idilli környezetben, az erdőségek határán jó szolgálatot tettek az ipari környezetből kiköltöző lakosoknak.

A lakóházakat elhagyjuk, és a Vétyem-pusztáról érkező völgy torkolata után egy kis dombhátra felkapaszkodva már meglátjuk Tormafölde házait. Szív alakot formázó körtúránk a település temploma alatt bezárul.