Lillafüredi erdei vasút

A vasút a miskolci Dorottya utcából, egy tízemeletes toronyház tövéből indul (tetején áll a lentről alig látható Szabó Gyula csillagvizsgáló). Jegyeket az álllomás várójában lehet váltani, ahol a nyári csúcsforgalom idején hosszabb sorban állás is előfordulhat. Indulás után viszont a szerelvény gyorsan eltávolodik a sűrű városi környezettől, és a következő kilométert az Előhegy utcai házak és kertek között teszi meg. Innen még jó rálátás nyílik Miskolc nyugati lakótelepeire, a házfalak közt pedig itt-ott a diósgyőri vár is fel-felbukkan a távolban. A hosszú, kertvárosi kanyargás után halad csak át a vonat lakóhelyén, a majláthi telephelyen, amelynek udvarán sorban állnak a vasút jelenlegi járművei, köztük néhány régebbi kocsival, muzeális példányokkal, a nyitott ajtajú fűtőházban pedig olykor néhány karbantartás vagy felújítás alatt álló társukkal. Rövidesen keresztezzük a lillafüredi országutat, majd a Szinva-patakot, és végre beérünk a erdőbe.  

Az árnyas fák között a motor már hangosabban pörög, hiszen az emelkedő meredek, és kisebb megszakításokkal egészen a végállomásig tart majd. A magassággyűjtéssel együtt persze egyre szélesebb kilátás is jár, ami először az út negyedik kilométerén, Papírgyár állomáson tárul széles vásznon az utasok elé. Itt ágazik ki az utolsó fennmaradt mellékvonal, ami a völgybe visszaereszkedve egészen Mahócáig vezet. Az állomás után is folytatódik a meredek emelkedő. A pálya hol töltésen, hol kisebb hídon keresztezi a kis oldalvölgyeket, közben lassan, de biztosan egyre feljebb kapaszkodik a hegyoldalban, egy egész kicsivel meredekebben emelkedve a völgyben folyó Szinva-pataknál.

Az egyik kanyar után mély sziklabevágás, majd szédítő magasság következik: a pálya alatt a Mély-völgy és a felette átívelő viadukt. A 22 méter magas szerkezet hazánk egyik legmagasabb vasúti hídja. A keskeny nyomközű vasutakon az egyetlen hasonló, nagy műtárgy néhány kisebb társa szintén itt, a következő kilométereken található. A völgyhíd után az erdő ritkábbá válik, az átláthatatlan cserjeszintet magányosan álló, óriási bükkfák váltják fel. A harminc méternél is magasabb famatuzsálemek közt a vasút néha csak apró játékvonatnak tűnik. Az erdő rövidesen tovább ritkul, és közel ötven méter magasból az utasok elé tárul Alsóhámor látképe.

A következő megálló a meredek hegyoldalban fekvő Puskaporos, ahol a sűrűbb, nyári félévi közlekedési rend idején már vár a szemből érkező szerelvény. Az utasforgalom itt minimális, a környék néhány nyaralójának használóin kívül csak a Fehér-kőre vezető kék kereszt turistaúton járók szállnak itt fel és le.

Az állomás után újabb erdős emelkedő, majd az első alagút következik, aminek túloldalán már berendezett városi park, Lillafüred megálló környéke terül el. A vonat hamarosan beáll a fedett perontető mellé, az utasok nagy része leszáll. A megállóhoz a környék összes látványossága közel van: a Hámori-tó, a Palotaszálló és maga Lillafüred is egy-két percen belül elérhető csakúgy, mint az itt áthaladó négy turistaút. Viszont itt még csak a vonatozás alig több mint felén vagyunk túl.

Indulás után újabb alagút következik, aminek végén túl egyszerre visszacsöppenünk a természetbe, ahonnan még az előző alagútnál tűntünk el... A vasút még meredekebb hegyoldalban egyensúlyoz, miközben a lejtő alján a Hámori-tó vize csillog. A sínek előbb az egyedi, ívben fekvő Görbe-hídon, majd a kis, egynyílású Savós-völgyi viadukton haladnak át, immár újra végeláthatatlan erdőben. Lassan a pálya mellé ér az ómassai út, ami a Garadna-patakkal együtt épphogy csak elfér a szűk völgy alján. Csak Ómassa magasságában kezd újra szélesedni a tér, miután a vasút elhaladt a híres őskohó mellett, ahol jeles események idején ma is felizzik a vas. Az itteni megállóban ismét jelentős az utasforgalom, és aki fent marad, általában már végig is utazik. 

A lillafüredi pisztrángtelep tavai fölött ismét az erdő az úr, a pályát pedig néhol asztalnyi méretű lapulevelek szegélyezik. Az idilli táj már csaknem kezd megszokott lenni, amikor, az eddigiekhez képest szinte váratlanul megérkezünk Garadna végállomásra. A állomás helyzete Ómassa alatt két kilométerrel nem túl szerencsés: itt "csak" a Kis-fennsíkra vezető túrautak, kis étterem és kulcsosház fogadja az utasokat. Persze aki eddig elvonatozik, sokszor nem is indul azonnal vissza, hiszen az említett turistautak legtöbbjüknek a túra kiindulópontját jelentik. Egy kis hegymászás után látványosabbnál látványosabb helyek érhetők el, ahonnan a miskolci kiindulópont már csak egy megnyugtató távolságban elterülő tájelem a Bükk rengetegének árnyékában.