Bodri Kör - Must

Itiner 

• A parkolóból indulj az ide vezető aszfaltúton a Sárköz utca irányába (észak felé).
• A Sárköz utcát elérve fordulj balra, és haladj az aszfaltúton a buszfordulóig, majd fordulj ismét balra, és folytasd az utat a domboldalba vezető dűlőúton.
• A dűlőút ide-oda kanyarog a szőlők között – mindig a legmeredekebb aszfaltutat kövesd.
• Ahol az aszfaltút véget ér, fordulj jobbra, a felfelé vezető földútra, amely a szőlőket elhagyva bevezet az erdőbe. Erről az útról nem kell letérni, amíg el nem érsz egy aszfaltozott dűlőutat.
• A dűlőutat elérve fordulj balra, majd amikor egy löszmélyutat elhagyva ismét a szőlőkhöz érsz, fordulj élesen vissza jobbra: a K jelzés a Szarvas-szurdikon keresztül a Bati-kereszt kilátó felé vezet.
• A kilátóhoz (ami a túra egyetlen ellenőrzőpontja) egy kb. 200 méteres kitérőt kell tenni.
• A kilátótól visszatérve fordulj balra, a K jelzést kövesd a következő elágazásig, ahol fordulj élesen jobbra, a lefelé vezető betonozott dűlőútra.
• A dűlőútról semelyik irányba nem kell letérned, egyenesen levezet a Cinka-patak völgyébe. A buszfordulótól a már ismert utat kövesd visszafelé a Bodri pincészetig.

A túra részletes leírása 

A túra a Faluhely-dűlőből, a Bodri pincészet parkolójából indul. A meglehetősen nagy betonplacc arra enged következtetni, hogy a borturizmus sok látogatót vonz, ami elnézve a közeli étterem, vendégházak, de akár a gazdasági célokat szolgáló épületek igényes kialakítását, nem lenne meglepő. A földrajzi név két dologra utal: egyrészt itt lehetett valamikor egy település, másfelől maga a „dűlő” elnevezés a határnak két út vagy mezsgye közé eső, rendszerint külön névvel jelölt része. A szó eredete az azonos irányba „dűlő” barázdákra, parcellákra, olyan szántóföldre utal, amely a másikra merőlegesen „rádől”. Maga a borvidék is dűlőkből áll össze, leginkább egy puzzle-re hasonlít így a térképe.

Dűlőből dűlőbe

A starttól a Faluhely-dűlőbe vezető aszfaltúton a Cinka-patak völgye felé indulunk, majd a patakon átkelve balra fordulunk. Az úton egyenesen a dombhát irányába pillantva látszik már az első ellenőrzőpont, a Bati-kereszt kilátó. A közeli buszfordulóban balra térve a nagyon szépen gondozott szőlők között kanyargó dűlőúton kezdünk felfelé kaptatni. Helyenként – főleg az aszfaltos szakaszokon az egyes elágazásokban a földön – lehet lila színű BK jelzéssel találkozni, azonban ez elsőre nem igazán feltűnő, így mindenképpen ajánlott a térkép használata.

Ahogy egyre feljebb jutunk a domboldalra vezető meredek úton, úgy nyílik egyre jobb kilátás a magunk mögött hagyott völgyre, és annak másik oldalára, a Baranya-völgyre. Amerre a szem ellát, erdőkkel körülvett szőlőket láthatunk. A Szekszárdi borvidék területe 2600 hektár, és a Szekszárdi-dombság legkeletibb területeit foglalja magában. A környékbeli szőlőtermesztésnek évezredes hagyománya van: a kelták talán, a rómaiak viszont már biztosan foglalkoztak szőlőműveléssel. Ma Szekszárd elsősorban vörösborairól ismert, azonban ez nem mindig volt így. A törökök 15-16. századi előrenyomulása, a török hódoltság a szőlőművelésben is változásokat idézett elő. Egyrészt a legnagyobb hírnévnek örvendő déli, szerémségi borvidéktől elvágta az ország többi részét a török hódoltság területe, másrészt a törökök nyomában rácok is érkeztek, akik hozták magukkal a balkáni szőlőművelési kultúrát. Ezzel együtt pedig a vörösbor készítéséhez szükséges technológiát, és szőlőfajtákat is, mint például a Kadarka, ami valószínűleg az Albániai Shkodër városról kapta nevét. A 20–50 méter vastag vörösagyag-takaróra települt lösztalajt évi 2040-2050 órán keresztül éri a napsütés, emellett a két tájegység, az Alföld és a Szekszárdi-dombság találkozásánál kialakult sajátos éghajlat is segíti a borászok munkáját.

A szőlők közötti dűlőút szinte minden átmenet nélkül egyszer csak jelzés nélküli erdei útba vált át. A Szekszárdi-dombság erdeinek legkeletibb nyúlványai érnek el idáig, ahol kis szerencsével nagyvadakat is megpillanthatunk. Nyári hőségben kifejezetten üdítő lehet beérni a fák közé, ahol egyenesen kell haladni a földúton egészen addig, amíg be nem érünk a következő dűlőbe. Itt a betonutat elérve balra kell térni, és a löszmélyutat követni a következő szőlőig. Itt – mielőtt élesen jobbra visszafordulnánk a Szarvas-szurdikba – érdemes a dűlőút közeli kanyarjáig lesétálni: észak felé a Bodzás-dűlő felett ellátni a Mezőföld déli csücskéig.

Szurdikból kilátóba

Ha visszatérünk a K jelzésre, egy ösvény szinte azonnal a Szarvas-szurdikba vezet. Szurdiknak errefelé a löszmélyutakat nevezik, amelyek részben a csapadék, részben pedig emberi tevékenység hatására alakulnak ki a lösszel fedett dombokon. Ezek lehetnek egészen mélyek és szélesek, amelyek korábban szekérrel, ma autóval is járhatóak, és olyan keskenyek, mint a Szarvas-szurdik, amelynek 2-4 méter magas falai között csak egy keskeny ösvény kanyarog. A néhány száz méter hosszú szurdikból kiérve már a Bati-dűlőben vagyunk, és hamarosan elérjük a Bati-keresztet. A kőkeresztet felirata szerint 1887-ben állították, nevében egy török korban elpusztult falura emlékeztet (Bat falu Kakasd közelében állt). A szó eredete érdekes, hiszen "báta" szerbül pocsolyát, tócsát jelent, míg a török nyelvben vizenyős helyet, mocsarat jelölt. A dombok alatt elterülő sík vagy gyengén tagolt tájon az átfolyó vizek gyakran valóban mocsarakban gyűltek fel, így ezen a környéken is (lásd még: Bátaszék).

A keresztet elhagyva szinte rögtön balra térünk, a Bati-kereszt kilátót célozva egy körülbelül 200 méteres kitérővel. A kilátó – az egyetlen ellenőrzőpont – egy 280 méter magas dombon áll, húsz méterrel a talajszint fölé magasodva. A 15 méter magasan lévő kilátószintről 360 fokos körpanoráma nyílik: kelet felé az Alföld végtelen síksága terül el a Szekszárdi-dombság lábai előtt, nyugati-délnyugati irányban magukat a dombokat láthatjuk hullámozni, észak felé tekintve a Mezőföld déli része tűnik fel, míg dél felé a már ismert Baranya-völgy és a Faluhely-dűlő. A népszerű kirándulóhelyen pihenőhelyet is találunk, padokkal, asztalokkal, tűzrakó hellyel felszerelve.

A kilátótól visszatérünk a dűlőútra, amelyen a K jelzés is halad, és balra fordulunk. A szemközti kerítésen a Heimann Birtok dűlőinek térképét láthatjuk, amelyről az is kiderül, hogy melyik dűlőt milyen szőlő borít elsősorban. A legjellemzőbb fajták egyébként az olaszrizling, a chardonnay, a kadarka, a kékfrankos, a merlot, a cabernet franc, a cabernet sauvignon és a zweigelt. A szekszárdi bikavér és a Fuxli, azaz a siller talán a legnevezetesebb helyi borok. Egyébként a szekszárdi alapborokban általában több dűlőt házasítanak a kiegyenlített minőség érdekében, és sok fajtabor is házasítás egyben, ugyanazon szőlőfajta esetében a dűlők házasítása.

Keveset haladunk csak a K jelzésen, pár száz lépést követően jobbra térünk, a völgybe vezető betonozott dűlőútra, magunk mögött hagyva a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát. Innen már csak lefelé vezet utunk, a Baranya-völgy dűlői között időnként a szemben lévő domboldal, a már bejárt Faluhely-dűlő is látszik. Számos szőlősor végén olvashatjuk, hogy melyik pincészet mikor és milyen szőlőt telepített az adott sorokon. Egy kisebb erdőfolton áthaladva az út élesen balra kanyarodik, ezen a szakaszon néhány „békebeli” kisbirtokkal is találkozhatunk: présház, kerekeskút, néhány sor szőlő – egy helyi mondás szerint egyébként nincs olyan szekszárdi, akinek ne lenne egy kis szőlője.

Hamarosan elérjük a túra elejéről már ismerős buszfordulót, majd a Faluhely-dűlőbe vezető utat, amely már a célig vezet. A becsekkolást követően a Optimus étteremben átvehető a teljesítésért járó kerámiaplakett, és természetesen egy must elfogyasztására is van lehetőség, ha az év megfelelő szakában járunk erre.