Miskolcról Egerbe a Bükk vadregényes útjain

Itiner

• Miskolc-Tiszai pályaudvarról a Szinva kerékpárúton át lehet tekerni egész Miskolcon kelet-nyugati irányban, így Diósgyőrig ezt az útvonalat kövesd. (A belvárost elhagyva a kanyargós vonalvezetést el lehet kerülni a villamos vonala mentén végighaladva a Győri kapun.)
• A diósgyőri vártól a Vár utca-Nagy Lajos király útja-Puskás Tivadar utca-Bartók Béla utca-Székely utca útvonalon haladj tovább.
• A Honvéd utcát elérve válts a S kerékpáros jelzésre: ez előbb elvezet az erdőbe (Honvéd utca-Móra Ferenc utca), majd az erdőgazdasági úton egészen Bükkszentkeresztig.
• A Jávor-hegyi rét után elhagyva az eddigi jelzést térj jobbra.
• Bükkszentkereszt határában a katonasírnál, a távvezeték alatt térj jobbra, majd a következő lehetőségnél balra. A falu szélső házait elérve fordulj jobbra, a Kis-Dél kilátóhoz vezető meredek kaptatóra.
• A kilátó mellett rögtön térj balra, egy rövid, meredek lefelé vezet a faluszéli focipályához. Innen haladj tovább egyenesen, majd ahol az út elágazik, tarts balra, így beérsz a faluba. A főutat elérve fordulj jobbra, majd a második lehetőségnél balra (Dorongósi utca), a Z kerékpáros jelzésre.
• Kövesd a Z kerékpáros jelzést végig a faluban, majd az erdészeti aszfaltúton a Lófő-tisztás elágazásig; itt térj jobbra, a P kerékpáros jelzésre – ez elvezet egyenesen a Hór-völgyig.
• A Hór-völgyet elérve az elágazásban fordulj balra, és kövesd az erdészeti utat végig a Hór-völgyön (K kerékpáros jelzés).
• A második jelentősebb elágazásnál fordulj jobbra, az aszfaltozott erdészeti útra; innen a Z kerékpáros jelzést kell követni. Az aszfaltozott utat egy erdészháznál kell balra elhagyni, innen jó minőségű erdőgazdasági út vezet a Völgyfő-házig. Az ódorvári pihenőnél előbb jobbra, majd rögtön balra kell fordulni, a Török-réten pedig jobbra kell tartani az elágazásban. Az aszfaltozott erdészeti utat elérve egyenesen (felfelé tartva) haladj tovább.
• A Völgyfő-házat elérve kanyarodj balra, és folytasd az utat a Z kerékpáros jelzésen, amely hosszan a P és Z (a végén már csak az előbbi) jelzésekkel együtt halad a kétnyomos erdei úton. A Várkúti Turistaház után a P jelzés jobbra betér az erdőbe, de itt is folytasd az utat a Z kerékpáros jelzésen, amely elvezet az Egert Noszvajjal összekötő útig.
• Az aszfaltutat elérve térj jobbra, ez az út egyenesen Egerbe vezet. A városban a vasúti átjárót elérve haladj tovább egyenesen (át a síneken), majd kövesd az utat lefelé (Tetemvár utca). A Tetemvár utca végén fordulj balra, majd haladj egyenesen egészen a minaretig. A minarettől a Dobó térre a Harangöntő utca-Dobó István utca útvonalon juthatsz el.
• A Dobó térről bármelyik kis utcát választhatod, hogy eljuss a székesegyházhoz, ahonnan a Kossuth Lajos utca-Egészségház utca-Táncsics Mihály sétány-Hadnagy utca-Raktár utca útvonalon éred el a vasútállomást.

A túra részletes leírása

Bár egy erdőn-mezőn, hegyen-völgyön és jobbára terepen (de legalábbis szilárd burkolattal nem rendelkező erdészeti utakon) vezető túráról van szó, azért az erdő széléig utunkba eső városi látnivalókról is érdemes megemlékezni. Természetesen nem járjuk be keresztül-kasul Miskolcot, de kár lenne kihagyni az avasi református templomot vagy éppen a diósgyőri várat – legalább kívülről érdemes vetni rájuk egy pillantást.

Acélváros extrákkal

Ami magát Miskolcot illeti, sokan az acélművel és a nagy kiterjedésű lakótelepekkel azonosítják hazánk (népességét tekintve) negyedik legnagyobb városát, holott azért ennél többet tud mutatni a turistáknak a borsodi megyeszékhely. Ez a belváros felé vezető Szinva kerékpárúton ugyan nem látszik, pedig igazi zöldfolyosó is lehetne belőle, ami keresztülvezet az egész városon. A belváros szélét érinti a bringaút, ami helyenként elég érdekesen kanyarog a kis utcákon, de egy kis ízelítőt így is kapunk abból, milyen lehetne a Szinva partja, ha ügyesen kihasználnák azt. A Szinva teraszon megközelíthető a Bükkben eredő és a Sajóba torkolló patak, a terasz körül pedig számos vendéglátóipari egység segít elűzni az éhséget és a szomjúságot. Érdemes beugrani az egy sarokra lévő Széchenyi utcába, ami tulajdonképpen Miskolc egyik ütőere, egyben kellemes hangulatú sétálóutcája, ahol a Villanyrendőrt is megtalálhatjuk – ez nem más, mint a város első olyan csomópontja, ahol közlekedési jelzőlámpa irányította a forgalmat, és az 1950-es években ráragadt elnevezést a mai napig használják.

A Szinva teraszt magunk mögött hagyva ott, ahol a Kálvin János utcát keresztezi a bringaút, a Herman Ottó Múzeum Papszeri Kiállítási Épülete mögött felsejlik az avasi református templom fehérre meszelt fala, amihez teszünk is egy igazán rövid kitérőt. A 13. századi templom Miskolc belvárosának legrégibb épülete, amelyet román stílusban kezdtek építeni, majd kibővítették, később háromhajós gótikus stílusú csarnoktemplommá építették át. A kívülről is jól azonosítható stílusjegyek közé tartoznak a támpillérek és a mérműves ablakok. A különálló harangtorony később épült, az eredeti ugyanis 1544-ben összedőlt, amikor a törökök felgyújtották a templomot. 1563-tól a reformátusok használják a templomot, amely körül a temetőben is érdemes körülnézni. A legrégebbi sírkövek a 17-18. századból valók, több neves család és személyiség sírhelye is itt található.

A templomtól a lépcsőn ereszkedünk vissza a Szinva mellé, rögtön át is kelünk rajta, és szembetaláljuk magunkat az Erzsébet fürdő épületével. Az 1892-93-ban emelt épület eredetileg közfürdőként működött, majd uszoda is helyet kapott benne, de annyira leromlott az állapota, hogy 1994-ben bezárták. A szépen felújított eklektikus stílusú épületben ma gyógyászati központ működik. A belvárost a kerékpáros útvonal néhol érdekes kanyarokat leírva hagyja el, akinek ez nem hiányzik, az nyugodtan választhatja a Győri kaput, azaz a villamos útvonalát is, ha nem zavarja az erősebb forgalom. Hamarosan elérjük Diósgyőrt, a vasműről, a várról és a focicsapatról ismert városrészt. Utóbbiról ezúttal nem ejtünk szót, annál inkább a másik két nevezetességről. Az akkor már száz éves múltra visszatekintő vasgyár 1870-ben költözött mai helyére, ekkor készült el a nagyolvasztó, majd hengerművet, kovácsüzemet építettek, egyre modernebb eljárásokat vezettek be (Siemens-Martin-, majd Bessemer-acélmű). Megépült az első lakótelep, a „kolónia” (az egykori munkás- és tisztviselőtelep a 20. század végére a város egyik legalacsonyabb presztízsű környékévé süllyedt), megérkezett az első villamos (Diósgyőri HÉV-ként) is, a fejlődés töretlen volt. Diósgyőr a magyar nehézipar egyik központja volt az ezredfordulóig, de igazából már a rendszerváltás óta a folyamatos hanyatlás jellemezte az egykori Vasgyárat, 2009-ben pedig teljesen megszűnt a diósgyőri kohászat.

A diósgyőri vár Nagy Lajos korában élte fénykorát, de lovagterme a mai látogató számára is lenyűgöző lehet, és maga a négy saroktornyos erődítmény – a vasművel ellentétben – felettébb impozáns látvány. A ma ismert erősség elődjét a 12. században emelhették, valószínűleg földvár volt, és a tatárjárás idején pusztulhatott el. Valószínűleg az 1241-42-es dúlást követően, IV. Béla idején építtette az Ákos nembeli Ernye bán a mai várat, amit körülbelül egy évszázaddal – és számos tulajdonosváltással – később már I. (Nagy) Lajos királyunk tulajdonolt, és ebben az időszakban élte fénykorát. Diósgyőr fontos állomás volt a Buda és Krakkó közötti úton (Lajos 1370-tól a lengyel trón birtokosa is volt), és az uralkodó egyre több időt töltött itt. Ennek okán korszerűsítették az évszázaddal korábban épült várat, ekkor alakították ki például a gótikus lovagtermet is, amely Közép-Európa legnagyobbja volt a maga korában. A Velencével kötött torinói béke ratifikálásának helyszíne ma is megtekinthető az ódon falak között, ahogy a Szent Hedvig (Lajos lánya) tiszteletére szentelt kápolna, a királynéi hálóterem, a fémművesek vagy éppen az alkimisták műhelye.

A vártól nem messze a Szűz Mária neve templomot érdemes felkeresni, amely – bár barokk megjelenésű napjainkban – középkori eredetű; ezt leginkább a támpilléreken és az épület hajóján érzékelni a mai napig kívülről nézve. A templom mögött, a Szinva partján áll a lakótelep felé fordulva áldást osztó II. János Pál pápa szobra egy csinos kis parkban.

Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott…

…ugyanis Diósgyőrt elhagyva az erdő felé vesszük az irányt. Rövid ideig a lillafüredi kisvasút pályájával párhuzamosan haladunk, majd az aszfalt murvás erdőgazdasági útba vált át, miközben elhagyunk egy kisebb haciendát, és megkezdődik a Kis-délen található kilátóig tartó mászás – amit egy igen kellemes mókával tudunk megszakítani, de erről majd később. A S kerékpáros jelzésen kaptatunk egyre feljebb és feljebb, a folyamatosan emelkedő, de végig kényelmesen tekerhető úton, amin talán valaha szilárd burkolat is volt, legalábbis egyes nyomok erre utalnak. Menet közben egy-két érdekesség teszi változatosabbá az utat; elsőként a nemes egyszerűséggel Útmenti-zsombolynak nevezett karsztképződményt érjük el, ami tényleg közvetlenül az út mellett található. Ekkor már 424 méterrel járunk a tengerszint felett, míg a zsomboly 25 méterrel nyúlik a térszín alá. 1964-ben a dózerutat építő munkások fedezték fel, majd a DVTK Természetbarát Szakosztály Herman Ottó Barlangkutató Csoportjának tagjai ereszkedtek le a 18 méter mély, szinte teljesen függőleges aknába, ahol a nagy felületű cseppkőfelszínek mellett az 1970-es években emberi csontokat és koponyát is találtak. A 139 méter hosszú víznyelő (egy kisebb vízhozamú patak bukhatott a földfelszín alá több százezer évvel ezelőtt) azonban némán őrzi hátborzongató titkát, még azt sem lehet tudni, hogy jelenkori vagy jóval régebbi maradványokról van szó.

A Jávor-hegyi-réthez közelítve elhaladunk a Fehérkőlápa Turistaház előtt, majd elhagyjuk a közeli Szent István-forrást (gyomor-és bélpanaszokra gyógyhatású ivóvíz fakad a sziklából), és kiérünk a Jávor-hegyi-rétre, ahonnan egy kb. kétszáz méteres kitérővel megközelíthető a lillafüredi libegő felső végállomásánál található erdei büfé is. A libegő azért igazán érdekes, mert a drótkötélpályával többé-kevésbé párhuzamosan egy meredek bringásösvény vezet le az alsó állomásig. Rutinos, technikás bringásoknak ajánlott csak a kitérő, ami után a libegőn felfelé utazva lehet megpihenni kicsit a Kis-dél meghódítása előtt.

A Jávor-hegyi-rétre visszatérve a S kerékpáros jelzésen folytatjuk utunkat egészen a rét délnyugati csücskéig, ahol egy katonasírnál a távvezeték alatt jobbra térünk a jelzetlen útra, majd begurulunk Bükkszentkereszt szélső házaiig, hogy ott jobbra térve egy meredek kaptatón érjük el a kilátót a Kis-délen. Menet közben elhaladunk egy sífelvonó jobb napokat látott roncsai mellett, majd a kilátóhoz érve fújunk egyet. A legfelső szint kiválóan alkalmas egy szendvics elfogyasztására, miközben a pazar kilátásban gyönyörködünk. A lábunk előtt hever Bükkszentkereszt, az egykori Újhuta (szlovákul Nová Huta) hazánk második legmagasabban fekvő települése, amely egy völgykatlanban található. Ahogy a környékbeli falvak (Répáshuta, a közeli Bükkszentlászló, illetve a már elpusztult Gyertyánvölgy), úgy Bükkszentkereszt is az itt létrehozott hutának, azaz üvegolvasztó kemencének köszönheti létét. A 18. században a környékbeli erdők szolgáltatta bőséges faanyagból nyerték mind az üveggyártás egyik alapanyagaként szolgáló hamuzsírt (kálium-karbonátot), mind pedig a kemencék megfelelő hőfokra hevítéséhez szükséges fűtőanyagot. Bükkszentkereszten síküveget és ablaküveget egyaránt gyártottak, a 18. században egy időben Borsod vármegye második legnagyobb ipari üzeme volt (az ómassai vasgyár után), amely több mint 30 főt foglalkoztatott. Ma erre az időszakra a faluban a Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeuma emlékeztet, ahol az üveg alapanyagaival, az üveggyártás lépéseivel, az üvegfúvás segédeszközeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A falu másik messze földön ismert látnivalója a „bükki füvesember”, Szabó Gyuri bácsi gyógynövénykertje, ami a látogatók előtt is nyitva áll.

Bükkszentkeresztre begurulva érdemes betérni a helyi boltba, de legalábbis megállni egy utcai kútnál vizet vételezni, ugyanis legközelebb Egerben lesz lehetőség feltölteni a készleteket, de az legfeljebb az elégetett joule-ok és lóerők pótlására lesz csak jó. A faluból a Z kerékpáros jelzésen kell kigurulni, a Lófő-tisztás mellett, amelynek az utolsó házakhoz közeli végén egy emlékmű áll a fűben. A hagyomány szerint 1241-ben a Muhi melletti csatából menekülő IV. Béla királyt itt érték utol a tatárok, és zajlott is egy kisebb ütközet az uralkodó kísérete és az üldözők között. A manapság meglehetősen békés tájban az első nagyobb elágazásig gurulunk, ahol jobbra kell térni, a P kerékpáros jelzésre, amely folyamatosan lejtve előbb egy döngölt, murvás úton, majd aszfalton egészen a Hór-völgyig vezet. Nem érdemes nagyon sietni, érdemes kiélvezni a hangulatot, ami sokszor egy alacsonyabban fekvő osztrák vagy szlovák völgyre emlékeztet. Az úthoz egészen közel is lehet találkozni a töbörnek hívott speciális karsztformával, amely a karsztfennsíkok egyik legjellegzetesebb képződménye. Tulajdonképpen egyfajta tányér alakú (majd idővel pusztuló és szabálytalanabb alakzatot felvevő) víznyelőkről van szó, amelyek alatt barlangok alakulnak ki rendszerint. Idővel azonban a felszínen leszivárgó vizek hatására feltöltődnek, elzáródnak, így tulajdonképpen nagyobb gödrökké alakulnak, melyekben speciális mikroklíma uralkodik – akár a nyár közepéig megmaradhat a jég ezekben a zugokban.

A Hór-völgy a Bükk egyik legszebb szurdokvölgye, itt már a K kerékpáros jelzésen haladunk lefelé a változó minőségű, épp ezért folyamatos figyelmet igénylő szekérúton. A völgy idővel kiszélesedik, itt találjuk az egykori Gyertyánvölgy falu emlékeit. A faluban a 19. század második felében működött üveghuta, 1834-ben költözött az üzem Répáshutáról a völgybe, és folyamatosan bővült mind a termelés, mind a lakosság száma, mígnem 1897-ben befejezte működését. Ma egy munkásház helyén kis kiállításon tablók mutatják be a huták életét, mellette egy lakóház alapjait magasították meg, közvetlenül az üvegtörmelékből álló dombocska (halna) szomszédságban. Még izgalmasabb a kicsit távolabb található temető, ahova a település lakói temetkeztek. A kis nekropoliszban összesen 274-en nyugszanak, közülük mintegy kéttucatnyian név szerint is ismertek.

A Hór-völgyben folyamatos gurulással veszítünk szintet – ennek később meglesz a böjtje, de most még érdemes esetleg meg-megállva csodálni a természetet az előbb kiszélesedő, majd egyre jobban összeszűkülő völgyben. A Füzér-kő alatt fordulunk jobbra, a Hosszú-völgybe, ahonnan a Z kerékpáros jelzést követjük egészen addig, amíg ki nem érünk az erdőből. Egy rövid aszfaltos szakaszon lendületesen lehet felfelé haladni, majd az erdészházak utáni elágazásban balra kell fordulni, és megkezdődik az Ódorvárig tartó mászás a helyenként alattomosan meredek, de nagyon jó minőségű erdészeti dózerúton. Az ódorvári pihenőtől egy körülbelül 200 méteres sétával (gyökeres, sziklás ösvény, a bringát ajánlott a pihenőnél hagyni) érhető el a névadó vár. Egy sziklára festett információforrás szerint „kőkori telep, vaskori erőd, középkori magyar vár, huszita rablóvár, lerombolták 1474 körül”. Sokat nem tudni egyébként a vár történetéről, és a falakat is sikerült alaposan lerombolni, ráadásul régészek sem kutatták még az egykori, kis alapterületű (kb. 30×50 méter) erődítmény helyét. Közelében számos barlang található, az egyiknek a bejáratához elvezet az ösvény is a „váron” keresztül.

Török-mező, Török-út, török minaret

Ódorvártól az erdőgazdasági úton következik egy kényelmes gurulás, ráadásul a Török-mező előtt szép kilátás is nyílik balra a Hór-völgyre, azon túl pedig az Alföld síkjára. A Völgyfő-házat elérve a Török úton haladunk tovább a P és a Z jelzéssel együtt – ez nem más, mint egy szekérrel is járható középkori útvonal, ami a Bükkön keresztül Egert kötötte össze a hegység északi részével, és egyes részei ma is láthatóak, mi több, útként használhatóak. Mivel az út jórészt a hegygerincek közelében haladt, fel kell készülni egy hullámvasutazásra, amelyben eleinte (legalábbis érzésre) több a felfelé, mint a lefelé. A Büdös-kút-tető, Eregető, Ibolyás, Borzlyuk-tető, stb. csúcsok alatt a Török úton egészen Várkútig haladunk az erdőben, a gerinc közelében. A Bükkben átvezető utak – így a Török út – mentén a források mellett pihenőhelyek, csárdák létesültek. Ilyen hely volt Várkút is, ahol ma egy turistaház várja a vendégeket – a vizet ma is a forrás biztosítja a betérőknek.

Várkúttól az Eger felé vezető aszfaltútig már csak gurulni kell, ez a túra utolsó olyan szakasza, ami terepen vezet. Síkfőkút felett érjük el a noszvaji országutat, ahol jobbra fordulunk, és szinte már csak gurulunk Egerig – azért csak szinte, mert egy-két rövidebb emelkedő még megdolgoztatja a gyanútlan bringást az Eged oldalában. Az utolsó emelkedő után a kanyarban egy kis pihenőnél lehet egy utolsó pillantást vetni a tájat utaló Kis- és Nagy-Eged hegyekre, melyeknek déli lankáit szőlő borítja. Nem véletlenül, talajösszetétele, klímája és egyedi fekvése alapján a borvidék legértékesebb termőterülete.

Egerbe érve egy nagyobb kerülőt kell tenni a girbe-gurba, ráadásul egyirányú utcák miatt, ha el szeretnénk érni a belvárost, útba ejtve a minaretet is. Ahhoz képest, hogy 150 évre berendezkedett Magyarországon a török, viszonylag kevés épített emlékével találkozhatunk ennek a korszaknak, ezért is értékes építmény a minaret. Ma már nehéz elképzelni, hogy a müezzin éneke hívott itt imára a 40 méter magas toronyból, amelyhez természetesen dzsámi is tartozott. 1596 körül épült a keskeny, tizennégyszög alaprajzú, kecsesen az ég felé törő minaret, amelynek belsejében 97 lépcső vezet az igen keskeny erkélyre. A minaret látogatható, pompás kilátás nyílik a városra a körerkélyről – viszont klausztrofóbiásoknak és tériszonyosoknak nem ajánlott (bringás cipőben pedig komoly kihívás a fényesre koptatott lépcsőfokokon felmászni és leereszkedni).

A magasból visszatekinthetünk a Bükkre, és persze a város is a lábaink előtt hever, szinte minden látnivalót fel lehet fedezni a keskeny körerkélyen körbetipegve. Az egri vár neve összeforrt az 1552-es nevezetes ostrommal, bár természetesen már korábban is állott erősség a helyén: a korábbi kisebb erődöt a tatárjárást követően bővítették ki, és erősítették meg. A 16. század közepén a végvárrendszer fontos láncszeme volt az erődítmény, amelynek 1548-ban kinevezett kapitánya, Dobó István  elsődleges feladatának a vár megerősítését tekintette. Nyilvánvalóan számított az előbb-utóbb bekövetkező török ostromra, amit végül négy évvel később Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányítottak, de a védők öt héten keresztül hősiesen visszaverték a próbálkozásokat a sokszoros túlerő ellenére. A várban számos kiállítás várja a látogatókat: megismerkedhetünk az erődítmény történetével, alászállhatunk a kazamatákba, borzonghatunk a börtönkiállításon, vagy szembenézhetünk a panoptikumban az Egri csillagok hőseivel. Gárdonyi Géza egri alkotóévei alatt írta az ostromról mindenki által ismert regényét; az író háza emlékhelyként működik, nem messze a vártól, érdemes felkeresni (a túrán az utolsó pár kilométeren esik útba inkább).

A városban az impozáns méretekkel bíró bazilika tűnik ki a többi épület közül, melynek hossza 90 méter, a kupola 40, a torony pedig 55 méter magas; ehhez képest egészen gyorsan, hat év alatt (1831-37 között) épült meg az egri főegyházmegye főszékesegyháza. Magát az egyházmegyét Szent István az elsők között, valószínűleg 1004-ben alapította, eleinte kilenc, később 14 vármegye, illetve a Jászság tartozott fennhatósága alá, Hevestől kezdve egészen Máramarosig. Központja kezdetben a várban volt, azonban a török hódoltság idején többnyire protestáns várkapitányok voltak Eger urai, és 1566-ban Mágóchy Gáspár nemhogy a várból, de még Egerből is eltávolíttatta a püspök és a káptalan székhelyét (amely Kassára került). A püspökség a törökellenes harcokat követően költözhetett vissza Egerbe, és 1804-ben emelte azt VII. Piusz érseki rangra. A kis történelmi kitérő után lássuk, mit köszönhetünk az egri érsekségnek: az érseki palota mellett (vagy inkább alatt) az érseki pincerendszert, a bazilikát vagy éppen a főegyházmegyei könyvtárat. Az érseki palotában ma látogatóközpont működik, ahol autentikus környezetben ismerhető meg az érsekek világa, a 4 kilométer hosszú pincerendszerben a pince múltját és jelenét (itt tárolták az egyházi tized keretében összegyűjtött évi 10-13 millió liter bor egy részét, és persze az érsek saját borát is), a pinceépítés, szőlőtermelés, borkészítés lépéseit mutatják be.

Az utcaszintre visszaereszkedve a Dobó tér, azaz a város főtere felé érdemes elindulni. A barokk építészet gyöngyszemei mellett a szocialista érában született Centrum Áruház is megcsodálható a téren, melyet kelet felől a házak mögött-felett a mindenki által ismert egri vár látványa ural. A bazilika és az érseki palota felé a szűk kis utcácskák valamelyikén lehet továbbgurulni – a Dobó téren és a Széchenyi utcán is számos helyen meg lehet pihenni a túra zárásaként (a vasútállomás csak pár percnyi tekerésre van a belvárostól), majd ezt követően felfedezni a város további látnivalóit - amelyre akár egy egész napot is rá lehet szánni.