Variációk egy témára: vizek mentén a Mecsek szélén

Itiner

• A zobákpusztai buszmegállóból a S+ jelzésen csatlakozunk a Kéktúra útvonalába (még a településen belül).
• Balra térünk a K jelzésre, amit a Hidasi-völgyön végig követünk a Cigány-hegy oldaláig.
• Ahol a Dél-dunántúli Kéktúra jobbra követi az aszfaltot, ott balra térünk a K+ jelzésre, amit röviden követünk.
• A következő elágazásban jobbra fordulunk a S jelzésre, amin kitérőt teszünk a Cigány-hegyi kilátóhoz.
• A kilátótól visszasétálunk a S jelzésen az első elágazásig.
• Az elágazásban balra fordulunk a K+ jelzésre, amit az aszfaltút elágazásáig követünk.
• A StM (a Szent Márton út sárga) jelzésen (jobbra) ereszkedünk le a Pásztor-forráshoz.
• A Pásztor-forrástól a P jelzést követjük a Márévárig.
• A Márévár kapujához a PL jelzésen juthatunk el.
• A vár mögé visszasétálva a P jelzésre térünk, és ezt követjük a Vár-völgy végéig.

A túra részletes leírása

A szén világából a mészkő univerzumába

Zobákpuszta a közeli Komlóhoz tartozik, és bár történelme sokkal régebbre nyúlik vissza (lakói erdőműveléssel és fafeldolgozással foglalkoztak), a szénmedence kiaknázása új időszakkal köszöntött a kis településre - mely ennek ellenére megőrizte falusias képét, hiszen az újonnan érkezett munkásokat a városba költöztették. Az 1940-es évektől indult meg a nagy volumenű kitermelés a Zobák-aknában, ami a térségbeli bányászat egyik legfontosabb nyerőhelye volt. Az 1950-es évekre több mint 25000 ember dolgozott a közeli vágatok mélyén egyszerre, a felhozott szén pedig elsősorban a Dunai Vasművet szolgálta ki. Az 1980-as évekre a komlói szénmedence termelése a pécsiét is meghaladta, ám a korszerűtlen technológia, a csökkenő munkáslétszám, no és az egyre nehezebben elérhető nyersanyag következtében veszteségessé vált a működés. A Zobák-aknát végül 2000-ben zárták be.

A S+ jelzést követve kezdjük meg a túrát, és perceken belül elhagyjuk a forgalmas főutat. Erdőben ereszkedünk egy tágas rétre, mely már az előttünk álló völgy képét vetíti előre. A pázsitos terület túlvégén balra váltunk a K jelzésre, és az elkeskenyedő rétről erdőbe, a Völgységi-patak mellé szegődünk. Egy újabb tisztás túlsó végén átkelünk a gázlón, és néhány métert az autóút szélén teszünk meg. A jelzések végre jobbra hívnak, és a Hidasi-völgy torkolatába terelnek. Rögtön az első métereken szembesülünk a legnehezebb kihívással: lustán kanyargó, mélyvizű szakaszon kell átjutnunk, ahol lényegében gázló sincs, csak a gondosan keresztbe fektetett hordalékfákon egyensúlyozva érhetjük el a túloldalt. Ezt még egy - már jóval járhatóbb - gázló követi, majd korhadt fatörzsekkel tűzdelt, a nedves talajtól virágszőnyeges erdőligeten vág át a tekergő ösvény. Ahogy a patak felénk kanyarodik, alámosott magasparti ösvényen, köves falhoz dörgölőzve araszolunk előre, idővel pedig a víz mellé szegődünk, és elmaradnak a kihívások.

Karsztvizek tündérkertje

Az ösvény magasabbra hág a zárt erdejű völgy oldalában, így rálátunk az alant meanderező (azaz kanyargó) patakra. A Hidasi-völgy képét tulajdonképpen a szűkület keskenysége határozza meg, és annak a patak erejére kifejtett hatása: a szoros szakaszokon a víz felgyorsul, és „kitisztítja" medrét, vagyis aprószemű, könnyű hordalékát rohanva tovaszállítja, így kibukkan az alapkőzet. Máshol kiöblösödik a völgy, a patak pedig lelassulva szállítmánya nagyobb részét is elteregeti - ahogy tette ezt a földtörténet korábbi időszakaiban, vízbő időszakokban vagy napjaink árvizei idején egyaránt. A szélesebb részeken ma ebbe a völgytalpat bélelő, puha hordalékba vágódik bele a víz, és útját keresve, nagy kanyarokat leírva tekereg.

Kisvártatva átlépünk egy erecskén, és jobbról rétre, valamint csepegő víz hangjára lehetünk figyelmesek. Ereszkedjünk is le, és tegyünk meg pár métert jobbra, mert a Mecsek egyik szenzációs geológiai csemegéje hajol a völgytalpra. A Csurgó hatalmas, ásító sziklaóriását mohafoltok és a tetejéről csüngő növényszőnyeg „puhítja", de a jókora kőzettest méreteit gömbölyded formái is lágyítják. A hátáról érkező víz fátyolszerűen behálózza a göröngyös kőzetfelszínt, és csillámló függönyként csorog alá, ahol permetként pattan szét a jókora kőgumókon. A megkapó jelenség valójában egy kapitális édesvízimészkő-kiválás, más néven mésztufatömb, melyet évezredek óta hizlal a fölötte fakadó patak: ahogy a víz felszínre lép, a megváltozott nyomásviszonyok hatására széndioxid-tartalma elillan, ezáltal oldott mésztartalma kiválik és bekérgezi az útjába kerülő akadályokat. A kőzetet száraz formájában is szemügyre vehetjük a formáció előtt heverő, korábban leszakadt tömböt megvizsgálva.

Egy évszázados bükkfa korhadó törzse mellett hagyjuk hátra a Csurgó szikláját, és a rétet kerülve a völgy legszebb részébe lépünk: a számtalan kis sziklabordán átbukdácsoló patakot apró zúgók láncolata ékesíti, a csobogó hang átjárja az elkeskenyedő, egyszerre vadregényes és bájos szűkületet. A kis mészkőpásztákat szelő víz teljesen kitölti a völgy alját, partján pedig a sziklás környezetben elbújó, mégis foglalt Hidasi-forrás működik. A Mecsek keleti felére jellemző, billent mészkőpadokkal állunk szemben, de a völgy geológiai felépítése tükrözi a hegység egészének sokszínű földtani viszonyait. A vulkánokkal körülbástyázott, változatos tengeri környezetben kőzetek hosszú sora alakult ki, a vegyes mészkőfajták mellett helyenként márga is kibukkan, de bazalt is előfordul.

Az ösvény a patak mellé tapad, és a völgy nem enyhülő szépségű szakaszán, a mészkőlapokba kis csúszdákat vájó víz csobogásától kísérve sétálhatunk tovább. Újabb napfürdőző rétet keresztezünk, mely szomszédságában állt valaha a Hidasi-vadászház - a néphagyomány szerint az egyik közeli fa tövében kincset rejt a föld. Az biztos, hogy a romok komoly értéket temettek maguk alá: a korabeli turistakalauz szerint az 1950-es évek végén még szállást is kínált az épület, és rendre cserkésztáborok helyszíne volt.

A Mecsek felülnézetből

Források láncolatát hagyjuk el, és egy újabb erdős szakaszt minden eddiginél tágasabb, pompás fekvésű rét követ, mielőtt a patak a Keleti-Mecseket átszelő aszfaltúthoz kísér. Röviden gyalogolunk rajta, majd jobbra elhagyjuk, és egy árnyas, őserdei hangulatú gyertyános-bükkös uralta katlanban érkezünk meg a völgyfőbe. Innen a K jelzés a forrásmezőt megkerülve rövid kaptatóval újra az aszfaltra vezet. A keskeny kis úton jobbra tartunk, és egy irtásfolt szélén álló bükkös szakadozott függönyén át felfedezhetjük a Misina és a Tubes gerincének egyenes futású hátát a távolban.

Az aszfaltról egy ponton balra kiágazik a K+ jelzés, ezt kövessük az erdei úton, mígnem jobbra a S jelzésre fordulhatunk. Ez rövid, szűk ösvényen vezet föl a Cigány-hegy terméskő alapú, acélszerkezetes kilátójához. A torony a Keleti-Mecsek kis sasfészke, központi helyzete miatt a hegységrész tetemes részét láthatjuk róla. Az erdős hátak tengeréből a Zengő meredek púpja emelkedik ki, de feltűnnek a nyugati hegységrész domborulatai is, elsősorban a Misinában végződő, hosszú hát. Látszólag összeolvad vele, valójában mögüle leskelődik a Jakab-hegy tömbje. Északon a Dobogó kitakarja a Mecsek hegylábát, nyugaton viszont szinte kikíséri tekintetünket a hegységből a Márévár völgye, következő célpontunk. Az erdővidék centrumából nézelődve mintegy megmagasított dombsági tájként terül el körös-körül a Mecsek, a szelíd hullámok többnyire elrejtik a hegyvidéki jellegű, éles formákat, meredek völgyoldalakat.

Vissza a vízi birodalomba

A kilátót elhagyva ismét alámerülünk a Mecsek völgyeibe, és a hegy oldalában kanyargó aszfaltcsíkon visszafelé követjük a K jelzést az első elágazásig. Innen a StM (Szent Márton út sárga) jelzésen jobbra, egy kimosott, ágakkal átszőtt ösvényre fordulunk, ereszkedésünk a Delelő-rét pázsitos, szűk erdei amfiteátrumában ér véget. A teljesen felszerelt pihenőhellyel (tűzrakó, padok, esőbeálló, wc) ellátott tisztásra csak röviden süt be a nap, oldalában található a szépen foglalt, jelentős hozamú Pásztor-, és a Boszorkány-forrás, melyek egymással is kapcsolatban állnak. Mindkettő részben a fölöttük tornyosuló Dobogó kemény vulkáni „süvege" alatti üledékes kőzetekből nyeri utánpótlását. A rét és a víznyerő neve a Kisújbányáról hajdan itatásra idehajtott gulya emlékét őrizte meg, de a kisebb forrás neve alapján elképzelhető, hogy ezt a katlant ismerték a helyiek régen Rikájóként (most a térképek ezt odébb, a völgy szurdokká szűkülő szakaszán jelölik), melyhez a hagyomány szerint esténként itt rikácsoló boszorkányok adták az ihletet.

Innen lefelé indulunk a Vár-völgy P jelzésén, és egy zúgókkal tarkított, pataktól hangos erdősávot keresztezünk - a víz hatalmas, több méter vastag mésztufakiváláson bukik le, mely még hosszan béleli a völgyet. Aszfaltra vezet a jelzés, lejjebb bal felől hagyjuk el a Mária-kutat, amit korábban a magyaregregyiek gyógyító hatásúnak vélt zarándokhelyeként ismertek (egy bükkfára helyezett Mária-kép okán). A forrás régebben a hegység egyik legbővizűbb vízfakadásaként volt ismert, mára csak nagyobb esőzések után tündököl régi fényében. Hamarosan zord mészkősziklákkal szegélyezett szakasz következik, ami az autóút kiépítése előtt a Vár-völgy legszűkebb része, igazi szurdoka lehetett. A Mecsek kőzeteinek sokasága bukkan elő az út mentén, ezek megismerését pedig a geológiai tanösvény információs táblái segítik.

Várral ékesített vadászösvény

Nem sokáig követjük már a hangulatos völgytalpat, a lustán kígyózó autóutat rövidesen balra elhagyva elmosott híd pillérében fennakadt hordalékon keresztezzük a patakot, és befordulunk egy oldalvölgybe. Csakhamar ennek is hátat fordítunk, és egy kis bürün átbaktatva a Vár-völgy oldalában tekergő, páratlanul hangulatos ösvényre térünk, mely pompás, természetes erdőképétől emlékezetes. Helyenként moha lepte, korhadt törzsek hevernek a talajon, a kidőlt óriások után maradt űrben sűrű zöld szőnyegként versenyeznek a magoncok a napfényért - ami csak szórványosan jut át az öreg bükkök lombkoronáján. A nagyjából szintben harántoló csapás őserdei hangulatú, természetközeli állapotú rengeteget szel át az elsőtől az utolsó méteréig. A hegyoldal lejtőjét gyakorta száraz árkok törik meg, de rögtön az első főjében víz is fakad: a Gergely-Éva-forrás neve az Egri csillagok kezdetére utal, mely a Mecsek egyik völgyében játszódott.

Meredek lejtőt keresztezve érkezünk meg a Márévár mögötti parkolóhoz, ahonnan jobbra tekintve feltűnnek a dombtetőn ülő, masszív falak. A kicsiny bérc a völgyet határoló gerincek alatt, de a lejtők magassága fölött kínál rálátást a Keleti-Mecsek rengetegét átszelő völgyi útra, ezt felismerve pedig a rómaiak is tornyot építhettek rá. A mai vár alapjait a tatárjárás utan emelték, a törökdúlás előtt reneszánsz várkastéllyá formálták. Ahogy a hódoltság észak felé terjeszkedett, jelentősége csökkent (bár eleinte az oszmán haderő még meg is erősítette), és ugyan később a pécsi püspökséghez került, többé már nem lakták. Érdekes módon még a 20. század is tartogatott számára egy kisebb „ostromot": 1956 késő őszén egy szovjet tank lőtt rá a falai között bujkáló szabadságharcosokat, a „Mecseki láthatatlanokat" célozva - közülük kettő életét kioltva. Körbejárva a várat, a lépcsőn megközelíthető kapun beleshetünk az udvarra akkor is, ha éppen zárva találjuk.

Hurkok a horhosok körül

A P jelzésű ösvény nem tér rá az aszfaltra, hanem mögötte, enyhe emelkedővel „felveszi" magasságát a hegyoldalban, hogy aztán nagyjából végig ott is maradjon. Séta közben végignézhetjük, ahogy az aszfaltpászta a mélybe hajlik, de a lépésekre is oda kell figyelnünk, hiszen néhol egészen keskeny, kifejezetten meredek lejtővel kísért ösvényen folytatódik a túránk. Máshol kissé „megnyugszik", ellaposodik a terep, de az erdőkép továbbra is természetes, változatos és lenyűgöző. Csapásunk, akár a legprímább vadászösvény, számos száraz árkot (horhost) szel át szintet tartva, ezért jókora hurkokra kényszerülünk. Víz már nincs a rövidke barázdákban, de a földtörténet korábbi, csapadékosabb periódusaiban időszakos források éltette patakok rohantak le bennük az egyre mélyülő Vár-völgybe. Ahová ösvényünk is tart, csak éppen még kiadósat kanyarog, mielőtt egy fejlettebb oldalvölgyben meredeken lefelé irányít. Elhagyjuk az erdei környezetben álló, szebb napokat látott Textiles-házat, és leérkezünk a patak mellé, amin híd vezet át. Túloldalán egy kis terméskő bástyából tör elő a Textiles-forrás (nevét a közelben táborozó szegedi textilgyári dolgozókról kapta), méghozzá meggyőző erővel. Ez valójában egy mesterséges vízfakadás, mely a kb. 100 méterrel odébb, az üledékes kőzetek repedéshálózatából előtörő valódi forrás túlfolyója - hozama elég arra, hogy ellássa a fenti faházat, és a völgy végében található strand medencéit is az 1980-as évek óta. Csapadékbő időszakban a környékén időszakos források is működésbe lépnek.

A turistaút innen már a sáros völgytalpon navigál az aszfaltra, és erdészház, valamint focikapukkal felszerelt rét mellett érkezünk meg az erdei strandhoz, mellyel szemben kemping található. Az itt sorakozó létesítmények napjainkban is a Vár-völgy mecseki vizeket lecsapoló vonására építik működésüket, elődeikhez, a Kreutzer- (más forrásokban Krajcár-) és a Kápolna-malomhoz hasonlóan. Épületeik ma is állnak, utóbbi a kempingben, előbbi a völgy utolsó házaként. Innen már csak néhány méter a Völgységi-patakot követő főút, aminek elágazásánál találjuk a buszmegállót.