A Mecsek hegyvidéki arca

Itiner

• Zobákpusztáról a S+ jelzést követjük a Takanyó völgy végéig.
• A völgy tetején, a Kis-kaszálónál jobbra fordulunk a K▲ jelzésre, amit Pusztabányáig követünk.
• Pusztabányán a Z jelzés jobb ágára térünk, amin a Hárs-tető oldalában lévő kereszteződésig maradunk.
• Balra fordulunk a S jelzésre, amit a Miske-tetőn át a Cigány-hegy oldaláig követünk.
• A Cigány-hegy kilátójához jelzetlen sétányon teszünk kitérőt.
• Visszatérünk a S jelzésre, amit balra, egy elágazásig követünk.
• Balra fordulunk a K+ jelzésre, ami rávezet az Országos Kéktúrára.
• A K jelzés a Hidasi-völgyön át vezet vissza Zobákpusztára.
• Zobákpusztán jobbra, a S+ jelzésen érkezünk vissza a buszmegállóhoz.

A túra részletes leírása

A Völgységi-patak forrásvidékén

Zobákpuszta a közeli Komlóhoz tartozik, és bár történelme sokkal régebbre nyúlik vissza (lakói erdőműveléssel és fafeldolgozással foglalkoztak), a szénmedence kiaknázása új időszakkal köszöntött a kis településre - mely ennek ellenére megőrizte falusias képét, hiszen az újonnan érkezett munkásokat a városba költöztették. Az 1940-es évektől indult meg a nagy volumenű kitermelés a Zobák-aknában, ami a térségbeli bányászat egyik legfontosabb nyerőhelye volt. Az aknát végül 2000-ben zárták be.

A S+ jelzést követve kezdjük meg a túrát, és perceken belül elhagyjuk a forgalmas főutat. Erdőben ereszkedünk egy tágas rétre, a pázsitos terület túlvégén egyenes irányt tartva, az autóúton átkelve vágunk neki a Takanyó völgynek. Átlépünk egy éren, majd méterekkel előrébb a Völgységi-patak gázlóján. Bár itt, a csermelyként csörgedező forráságak mentén nem könnyű ezt felmérni, de fontos vízfolyással van dolgunk, mely magába gyűjti és a Sióba vezeti a Hármas-hegy és a Zengő gerincvonalától északra induló vizeket, ezzel a Keleti-Mecsek legfontosabb patakja. (Egyedül a Hosszúheténnyel szomszédos Szentlászlói-völgy patakja és annak forrásterülete tör ki a Völgységi-patak vonzásából, hiszen ez déli irányban hagyja el a hegységet, és a Karasicán keresztül a Drávát gazdagítja).

A Takanyó völgy egy hosszan elnyújtózó, de alacsony falakkal határolt réttel kezdődik, melyet vadászlesek szegélyeznek, a patak pedig a szélén, a fák alatt folyik. A 20. század elején még parcellázott területként hasznosult a völgy, egy árverésről tudósító hirdetmény szerint rétek és szántók is akadtak benne - ennek maradványa a mai, idilli kép. A romantikus szépségű tisztáspászta a domboldalba kanyarodó leágazással zárul, az ösvény pedig bevezet a fák közé. Itt összeszűkül a völgy, két meredeken felfutó partját csak a patak medre választja el. Elkopott, csúszós csapáson ereszkedünk a víz mellé pár méter erejéig, majd az árok fölé kaptatunk. Lent fakad a folyamatosan bővizű Takanyó-forrás, ami előtt mésztufa-, azaz édesvízimészkő-kiválás is megfigyelhető.

A vándorló ipar sírjánál

A turistaút innen egy mellékvölgybe tér, és mély árkot kísérve, természetesen kaotikus bükkösben vezet föl a Kis-kaszáló nevével ellentétben erdős elágazásához. A kijárt dózerutak sűrűjében jobbra, a K▲ jelzésre váltunk, ami mérsékelt emelkedéssel, immár láthatóan kezelt erdőben éri el a kisújbányai aszfaltutat. (A szemben lévő hegyoldal túlsó lejtőjén találjuk a mára rozoga Csengő-lak menedékviskóját, mely vadászkunyhóból lett kulcsosház, és a pusztabányai Betyártanyával együtt újították fel a pécsi természetjárók, amikor az 1960-as években turistaházat emeltek a Köves-tetőre.) A bekötőúton balra, mintegy 10 perc baktatással érkezünk meg Pusztabánya hegyháti rétjére.

A békés hangulatú, szép fekvésű réten kulcsosház áll, körülötte tűzrakó- és pihenőhelyek sorakoznak. Az erdőben (a házzal szemközti oldalon) a helyszín ipartörténeti jelentőségét emelik ki az egykori üveghuta romjai és a rekonstruált kemence. A Keleti-Mecsek hűs klímájú völgyeiben és kiemelt hátain elterjedt bükkösök a 17. század utolsó éveitől főként német munkásokkal üzemeltetett huták sorát éltették. Ahogy a közeli fát felemésztette az égetés, a huta mindig odébb költözött: a Réka-völgy volt kiindulópont, majd a mai Óbánya, utána Kisújbánya, végül Pusztabánya területe következett. A hutamesternek fénykorában kiemelkedő jómódot biztosító ipari létesítmény a 18. század végén, részben csehországi származású munkásokkal kezdett üzemelni (akkori nevén) Üvegbányán, és Baranya vármegye egyik legnagyobb foglalkoztatója, fontos kereskedelmi egysége is volt egyben. A Keleti-Mecsek üveggyártása folyamatos hátránnyal küzdött: az elengedhetetlen kvarckavicsot (kvarchomokot) messziről kellett hozatni, legközelebb a Zselicben állt rendelkezésre. A 19. század elejére Baranya lakossága akkorára nőtt, hogy az építőanyag iránti igények emelkedése magasra lökte a fa árát, így a terjedelmes erdőségeket felemésztő hutát nem érte meg tovább fenntartani. Bezárása után „Üvegbánya" elnéptelenedett, amit nevének megváltozása (Pusztabánya) is hordoz - még a köveket sem hordták szét, ennek köszönhetően hazai viszonylatban egyedülálló romokat kereshetünk fel a fák árnyékában. Az üvegkészítés többé nem éledt fel a mecseki erdőkben.

A Mecsek makettje

A rét túlvégén a Z jelzésen, egyenes irányt tartva folytatjuk túránkat. Jobbra, egy kis tisztásfolt szélén találhatók a Betyártanya kulcsosház leégett, üszkös romjai - neve szintén az üvegkészítéshez kötődik, minthogy a tűzre ügyelő munkást „hamus betyárként" is emlegette a közösség. Halványan kiemelkedő csúcsokon hullámvasutazunk át a Hárs-tető oldalába, ahol szálerdőben futnak össze a turistautak. Balra térünk a S jelzésre, kisvártatva pedig túránk egyik legszebb szakaszával szembesülünk, ahogy elmarad az erdőfüggöny, és kinyílik a táj. A hegység központjában fekvő Miske-tető egyedi látképet feltáró rétjei zöld lepelként hullámoznak a körös-körül tornyosuló csúcsok alatt. A tágas, kiemelt, mégis medencehelyzetű hát látványában a Keleti-Mecsek minden domborzati bája kiteljesedik. A völgyből Kisújbánya épületei kandikálnak ki, a ritkásan jelzett turistaút (eleinte a villanyvezeték mentén) követi a dombtetőn futó keréknyomot. Kisújbánya régi földjein és legelőin járunk, és bár semmi sem hívja fel rá a figyelmet, jobbra, egy facsoport alatt a falu régi temetője is felkereshető. Szemközt a Dobogó és a Szószék háta emelkedik, hátra pillantva pedig a Hármas-hegy lekerekített tömbje és a Zengő csúcsos piramisa uralja a tájat, köztük a Villányi-hegységre látunk ki. A plató alapját egyébként a mecseki vulkanizmus eredményeként szétterült, kemény bazalt építi fel, melybe a patakok nem tudtak jelentős völgyeket vájni. Enyhe emelkedővel hagyunk el egy feszületet, mielőtt többedszerre keresztezzük a hegységrészt behálózó aszfaltutat.

Szemközt a rövid kaptatóra hívó S jelzés a Cigány-hegy felé veszi az irányt, a turistaútból egy ponton balra jelzetlen sétány ágazik ki, ami elvezet a terméskő alapú, acélrudas szerkezetű panorámatoronyhoz. A kilátóból központi helyzete miatt a Keleti-Mecsek déli felének tetemes részét csodálhatjuk meg. Az erdős hátak tengeréből, a Miske-tető kaszálóin túl a Zengő meredek púpja emelkedik ki, de feltűnnek a nyugati hegységrész domborulatai is, például a Misinában végződő, hosszú hát. Látszólag összeolvad vele, valójában mögüle leskelődik a Jakab-hegy tömbje. Északon a Dobogó kitakarja a Mecsek hegylábát, nyugaton viszont szinte kikíséri tekintetünket a hegységből a Márévár völgye. Az erdővidék centrumából nézelődve mintegy megmagasított dombságként terül el körös-körül a Mecsek, a lágy hullámok többnyire elkendőzik a hegyvidéki jellegű, éles formákat, meredek völgyoldalakat.

A Hidasi-völgy vízi birodalmában

A kilátótól visszasétálunk a turistaútig, és azon balra, sűrű erdőben követjük a szintet tartó S jelzést. Perceken belül elágazásba jutunk, ahonnan balra, a K+ jelzést követjük. Kijárt dózerúton csatlakozunk rá a Kéktúrára, melynek K jelzése innentől kalauzunk lesz egészen túránk végéig. Autóútra lépünk, majd azt balra hagyjuk el, és forrásmezőt kerülve ereszkedünk be a Hidasi-völgy gyertyános-bükkös uralta, katlanszerű völgyfőjébe. Mély árkok egyesülésével indul a hegység méltán híres völgye, mely tényleg a legszebbek közül való, és országos viszonyításban is kimagasló ékesség. Őserdei hangulatú erdőben, patak mellől bukkanunk ki ismét az aszfaltútra, amit csak röviden követünk, mielőtt jobb felé elhagyjuk. Alámosott ösvényszakaszon indulunk a Hidasi-völgy mélyére, túránk utolsó szakaszára. Pompás fekvésű, tágas rét béleli a teknőt egy kiszélesedő szakaszon, majd az oldalfalak összeszűkülnek, és források láncolata mentén szegődünk a víz mellé.

Az erdős etapot újabb napos rét váltja, szomszédságában állt valaha a Hidasi-vadászház - a néphagyomány szerint az egyik közeli fa tövében kincset rejt a föld. Az biztos, hogy a romok komoly értéket temettek maguk alá: a korabeli turistakalauz szerint az 1950-es évek végén még szállást is kínált az épület, és rendre cserkésztáborok helyszíne volt.

Az ösvény a patak mellé tapad, és a völgy legtündöklőbb szakasza következik: a számtalan kis sziklabordán átbukdácsoló patakot apró zúgók láncolata ékesíti, a csobogó hang átjárja az elkeskenyedő, egyszerre vadregényes és bájos szűkületet. A kis mészkőpásztákat szelő víz teljesen kitölti a völgy alját, partján pedig a sziklás környezetben elbújó, mégis foglalt Hidasi-forrás működik. A Mecsek keleti felére jellemző, billent mészkőpadokkal állunk szemben, de a völgy geológiai felépítése tükrözi a hegység egészének sokszínű földtani viszonyait. A változó tengeri környezetben kőzetek hosszú sora alakult ki, a vegyes mészkőfajták mellett helyenként márga is kibukkan, mely lényegében átmenetet képez a karbonátos (pl. mészkő, dolomit) és agyagos kőzetek között. Ennél talán meglepőbb a foltokban előforduló, vulkanikus eredetű (sötét színű) bazalt, ami az évmilliókkal ezelőtti, elvékonyodó óceánalj felé nyomult magmából származik. A tengermedencét, melyben e folyamatok zajlottak, vulkánok övezték, oldalukban korallzátonyok körül pezsgett a tengeri élet.

Vízpermet és lombtető

Továbbindulva ismét szélesedik a völgy, szétnyílik a lombplafon, és egy rétet kerülve, évszázados bükkfa korhadt, kidőlt törzse mellett érkezünk meg a Mecsek egyik szenzációs geológiai csemegéjéhez. A kőzetképződés itt nem csupán tankönyvi ábra, hanem a szemünk előtt zajló, látványos formákban testet öltő folyamat, melynek „száraz" földtani összefüggéseit a csöpögő víz és a bársonyzöld mohapárnák látványa puhítja fel. A Csurgó hatalmas, ásító sziklaóriásának méreteit emellett gömbölyded formái is szelídítik. A hátáról érkező víz fátyolszerűen behálózza a göröngyös kőzetfelszínt, és csillámló függönyként csorog alá, ahol permetként végzi a jókora kőgumókon. A megkapó jelenség valójában egy kapitális édesvízimészkő-kiválás, más néven mésztufatömb, melyet évezredek óta hizlal a fölötte fakadó patak: ahogy a víz felszínre lép, a megváltozott nyomásviszonyok hatására széndioxid-tartalma elillan, ezáltal oldott mésztartalma kiválik és bekérgezi az útjába kerülő akadályokat. A kőzetet száraz formájában is szemügyre vehetjük a formáció előtt heverő, korábban leszakadt tömböt megvizsgálva.

A turistaút fölvezet a Csurgó mögé, átlépünk a szikla vizét biztosító erecskén, és ahogy az ösvény magasabbra hág a zárt erdejű völgy oldalában, rálátunk az alant meanderező (azaz saját hordalékába belevágódva, önnön „szállítmányát" kerülgető) patakra. Hol a víz mellé szegődünk, hol alámosott, magasabb partszakaszon sétálunk, lejjebb, egy nedves talajától virágszőnyeges erdőligetben pedig már-már véget érni látszik a völgy, ám még utunkat állja két gázló. Az első nem okozhat gondot, a második azonban alacsony vízhozamnál is problémás lehet, hiszen csak a feltorlódott, ingatag fahordalékon tudunk átkelni a túloldalra. Ha ezzel megvagyunk, perceken belül kiérünk a Völgységi-patakot követő aszfaltra, melyen balra lendülünk. Rövidesen a fák közé hív a jelzés, és eleinte keskeny, később terebélyesedő rétre jutunk. A jelzés itt nehezen követhető, de a tisztás túlszélén jobbra hajlik, és a fák közt fölkapaszkodik Zobákpusztára, ahol jobbra, a S+ jelzésen találjuk vándorlásunk korábbi kiindulópontját, a buszmegállót.