Halápi csárda – Nyírbátor (AK-11)

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• A Halápi csárdától hamar elérjük a Zsuzsi Erdei Vasút nyomvonalát, ahol egy kitérőt érdemes tennünk a Hármashegyi-kilátóhoz.
• A kisvasút végállomásától eleinte a töltésen, majd kanyargós nyomvonal mentén érjük el a Petőrészi-kilátót.
• Éles kanyarral fordulunk dél felé, és tekervényes, hosszú útvonalon érünk utunk első település(rész)ére, Buzitára.
• Aszfaltúton, majd homokdombok között érkezünk Nyíracsádra.
• Innen országúton, majd ismét homokhalmok közt érünk a gúti erdőbe, majd onnan Nyírlugosra.
• Hosszú egyenes szakaszt követően erdős területre jutunk, ami Istvántanyánál ér véget (közben kitérőt tehetünk az Alföld legmagasabb pontjára).
• Erdők és szántóföldek között kanyarogva érünk túránk végpontjára, Nyírbátorba. 

Részletes leírás: 

A Halápi csárdától a Hármas-hegy kilátójáig

A Debrecen és Vámospércs közötti országútról, az egykor szebb napokat látott Halápi csárda omladozó épületétől indulunk az erdős homokhátak puhán ringató vidékére. A bélyegzőt a csárdaépület melletti, tájvédelmi körzetet hirdető tábla oszlopán találjuk, jól eldugva a kócsagembléma mögé. Egyből balra kanyarodunk az erdővel határolt homokos dózerúton, amely eleinte nyaralók mellett vezet, majd egy éles jobbkanyarral ráfordulunk a Hármas-hegyre tartó útra.

Körülöttünk az akácos a meghatározó; az igénytelen és gyorsan növő fafaj ideális volt a gyér talajú terület fásítására, hasznosítására. Szegényes aljnövényzete miatt azonban a természetvédelmi elvek ma már kifejezetten ellenzik a tájidegen akác ültetését, pedig mindig cseppfolyós, illatos virágméze révén még hungarikummá is nyilvánították ezt az Amerikából betelepített fafajt. Akáccal keverten nyárfákat, néhol még tölgyeket is felfedezhetünk a tájvédelmi körzet határán belül.

Némi bandukolás után elérjük a kirándulók körében népszerű Zsuzsi Erdei Vasút nyomvonalát a Hármas-hegyi megállónál, ahonnan mi is felkanyarodunk a kissé nagyvonalúan hegynek nevezett, bár a tájból kétségkívül érzékelhetően kiemelkedő magaslatra. Alacsony vízigénye miatt a homokhátakra előszeretettel ültettek feketefenyőt is, amelyek itt, a Hármas-hegyen hangulatos, gyantaillatú ligeterdőt alkotnak. A homokhát tetejére vezető ösvény mentén hamarosan kibukkan a fenyő és akáclombok fölé emelkedő, impozáns Hármashegyi-kilátó, mely a környék egyik legkitűnőbb kémlelőpontja.

Magasan a lombkorona fölé, 25 méteres magasságba juthatunk az építmény faszerkezetének tetejére kapaszkodva, ahonnan belátni a tágabb környéket is. Meghatározó látvány a körülöttünk messzire elterpeszkedő vegyes erdő: akár egy lombkoronaösvényről, a terebélyes fák lombjait itt is felülről csodálhatjuk, képet kapva a fényért folytatott küzdelem nyerteseinek stratégiájáról. Az erdőborítást csak kelet felé töri meg egy mező, illetve mögötte felcsillan egy szeglet a Hármas-hegyi-tóból, amelynek a vizét mesterségesen, a homokhátak közötti mélypont vízgyűjtő medencéjébe fúrt kútból pótolják. Ha jó időben érkezünk, a nyugati látóhatáron felfedezhetjük Debrecen városának tornyait, így a tévétornyot, a lakótelepi házakat és a Nagytemplomot is.

A kilátó körüli hangulatos ligetben pihenőhelyet találunk, a padok, asztalok nyújtotta kényelemben érdemes felfrissülnünk. Az ösvény innentől a homokhát vonalát követve érdekes, zegzugos formák között vezet, majd a halom északi végén lekanyarodik az alattunk fekvő kisvasút jelenlegi végállomásához. Az eredetileg Debrecen fateleptől Nyírmártonfalváig tartó, pályaalap nélküli, a döngölt homokra helyezett talpfákon nyugvó vasutat 1882-ben létesítették a város tulajdonában álló gúti erdő kitermelésére. Első számú gőzmozdonyát nevezték Zsuzsinak, később erről kapta közismert nevét az erdei vasút, amelyet a 20. század elején folyamatosan tovább bővítettek, illetve átépítették a fővonalát is. Az 1920-as években a teherforgalom mellett a személyszállítás is beindult rajta, ezután az érintett települések, tanyák lakóin kívül a városi polgárság is előszeretettel használta kirándulásai során. A '60-as évek elején az egyedileg csak itt alkalmazott 950 mm-es nyomtávot a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében az általánosan elterjedt 760 mm-esre építették át, de a következő évtizedben, 1977 nyár végén így is felszámolták a korszerűtlennek tartott vasút nagy részét, ezzel megpecsételve a tanyavilág sorsát. Csak a még ma is népszerű kirándulóhelynek számító Hármas-hegy lábáig, a Hármashegyaljáig tartották meg a nyomvonalat.

A népszerűségének megfelelően kellemes hangulatú parkot, pihenőket, játszóteret találunk ezen a helyen. Rövid kitérővel benézhetünk a végállomásnál létesített kiállításra, az erdei iskolába, ahol közelebbről is megvizsgálhatjuk a környéken élő állatok és növények preparált képviselőit, megtekinthetjük a fotókiállítást, ismerkedhetünk az erdős puszták életével. Az erdei iskola épülete mellett újabb kilátó is áll, de a hármas-hegyi után ez már nem nyújt különösebben új élményt.

Erdőspuszta csendjében

A kisvasút jelenlegi végállomásnál rákanyarodunk egykori nyomvonalára, a sínek nélkül maradt, szerény töltésen bandukolunk tovább. A felkapott turistapark zsivaját magunk mögött hagyva újra körbevesz minket a tölgyessel árnyas Erdőspuszta csendje. A töltést rövid időn belül elhagyjuk, úgyhogy figyelmesen haladjunk az egyébként jól jelzett, de kanyargós nyomvonal mentén. Egy csatornát is keresztezünk, majd számtalan különböző hangulatú erdőrészlet és szántó mellett haladva érjük el a fából ácsolt Petőrészi-kilátót.

Ezt a kémlelőpontot az egykori tó melletti réten emelték, ahol most sással és cserjéssel keretezett tágas legelő terül el, élelmet keresgélő gólyákkal, gulyákkal tarkítva. A régi tanyaépület és a karám is látszik innen, illetve, ha kellően érdeklődőek vagyunk, a bozótosba rejtve több tájékoztató táblát fedezhetünk fel a kilátó körül, amelyek egy rejtvényes nyomvonalú tanösvény mentén sorakoznak. Pihenőhelyet is kialakítottak a bélyegződobozt is tartó kilátó mellett, ahol pecsételés után lazíthatunk egyet a következő nagy menetelés előtt.

A kilátónál ugyanis éles kanyarral visszafordulunk dél felé, és tekervényes útvonalon kerüljük meg Nyírmártonfalvát a homokhalmok között. Egy tanya körül nagy ívben elsétálunk a Répalaposi-kilátó közelében, amelynek tetejéről körbetekinthetünk a környező akácoson. Különösebb érdekességeket nem látunk róla, Nyírmártonfalva pár háztetőjét vehetjük ki a távolban. A tanyát elhagyva keresztezzük az országutat, és régi házak között felkapaszkodunk a homokhátra. Erdők és szántók sora mentén kanyargunk, amikor egy hosszan elforduló dózerút mentén végre beérkezünk utunk első településére, Buzitára – ez valójában egy magánkézben lévő „kastély”, a Vécsey-kúria, valamint pár lakóház egyvelege. A Nyíracsádhoz tartozó településrésztől egyébként aszfaltút vezet be a községbe, de erről az Alföldi Kéktúra K jelzése pár száz méter után betér a homokdombok közé, hogy egy extra kanyarral ajándékozzon meg minket, mielőtt beérünk a faluba.

Árpád-kori templom és az Alföld legmagasabb pontja

Nyíracsádra érkezve érdemes megállni a faluközpontban álló Árpád-kori templomnál, és ha van rá lehetőség, be is nézni oda, ugyanis a belső tér restaurálása közben eredeti középkori freskókat tártak fel. A templom a 13. században épült késő román, kora gótikus stílusjegyeket viselő, robosztus falakkal. Egy korai feljegyzés szerint az 1700-as években tető nélkül állt, de a megerősödő hitközösség náddal lefedte. A 20. század legelején végzett restaurálás során kiderült, hogy a reformátusok által fehérre meszelt falakon három rétegben középkori freskótöredékek rejtőznek a vakolat alatt. A jelenleg látható fa haranglábat az utolsó felújítás során, az 1990-es években építették, jellegzetes Felső-Tisza-vidéki stílusban. A szomszédjában egy görögkatolikus templom van, amit a falu jelentős számú, eredetileg rutén származású lakosaiból álló gyülekezete használ. A parókián puritán szállás foglalható, a bélyegzőt pedig az Árpád-kori templomtól nem messze található gyógyszertár előtti információs tábla rejti.

A faluközpontban feltöltődhetünk, amire remek alkalom a templommal szemközti cukrászda, illetve a bolt az út túloldalán. Ezt érdemes is megtennünk, az innen Nyírlugosra vezető út ugyanis meglehetősen egyhangú: egy darabig az országúton haladunk, majd a változatosság kedvéért ismét homokhalmok közé navigál a jelzés. Némi kacskaringó után ismét keresztezzük az országutat, és egy homokhátak közötti hosszú mélyedést követve, egy almáskertnél ráfordulunk a gúti erdőbe tartó útra, később el is haladva a gúti erdészház mellett. A dózerútról hamarosan merőlegesen letérünk egy szűkebb erdei útra; az elágazásban, a Kéktúra útirányjelző táblájának oszlopán találjuk a bélyegződobozt.

Némi kanyargás után közel egyenes nyomvonalon érkezünk Nyírlugos határába, ahol a homokos út is aszfaltozottra vált. A városon boltot és pékséget is érintve haladunk át, mindkét templomot megkerülve - a másodiknál találjuk a bélyegzőt az információs táblán. A temetőnél hagyjuk magunk mögött a települést, és ismét a süppedős homokban folytatjuk vándorlásunkat. Egy hosszú egyenes szakaszt leküzdve visszaérünk az erdős területre, ahol felkapaszkodunk az Alföld legmagasabb pontját is hordozó homokhátságra. Ne képzeljünk azonban kaptatót magunk előtt: szinte észrevétlenül emelkedik a táj, a 183 m tengerszint feletti magasságú Hoportyó eléréséhez ráadásul le is kell ágaznunk a kékről a K▲ jelzésre. Ha érdekesnek találjuk a tényt, hogy az Alföld tetején járunk, megtehetjük ezt a kis kitérőt, de ne számítsunk szédítő panorámára, a csúcsot ugyanis csak egy 1 méter magas, betonból készült háromszögelési pont jelzi. Mellőle éppen körbeláthatunk a feltörekvő akácos sarjerdő felett, ha hajlandóak vagyunk átvágni rajta a szinte követhetetlenül benőtt ösvényen.

Erdei hangulatok Nyírbátor történelmi központjáig

A K jelzésen továbbhaladva vegyes állományú erdőrészleteket keresztezünk; feltűnő a különbség az akácos, feketefenyveses, nyárfás és tölgyes erdők hangulata között. Az utóbbiban találjuk meg azt a változatosságot, ami az alföldi erdőket eredetileg jellemezte. Bár a fenyvesek és akácosok silány, szegényes aljnövényzettel rendelkeznek, túrázás közben nagy hasznát vesszük a folyamatos erdőborítottságnak, amely nyáron hűs árnyékot biztosít, de egyébként is mozgalmasságot visz az egyhangú tájba.

Istvántanyánál lépünk ki a közel 10 kilométeren át tartó erdei szakaszból. Nyírbogát alig pár tucat házat számláló településrészét hamar átszeljük, bár az utolsó épületek egyikében árnyas teraszával és az itt elhelyezett bélyegződobozzal megállásra késztet a Fapados büfé. Elhagyjuk a Nyírbogátra vezető aszfaltutat, hogy ismét szekérúton folytassuk vándorlásunkat. Átvágunk az ék alakú erdőrészen, vagy balra kanyarodva akár könnyen ki is szállhatunk a túrából, hiszen itt alig pár száz méterre vagyunk a Debrecen-Mátészalka vasútvonal nyírbogáti állomásától.

Ha maradunk a kéken, erdők és szántóföldek között kanyarogva folytatjuk túránkat a Nyírség egyik központja, Nyírbátor irányába. Egy rövid részen csatlakozik hozzánk a Máriapócsra tartó, az ausztriai Mariazellt és Csíksomlyót összekötő zarándokút, a Mária-út is.

A Nyírbátorra bevezető utolsó szakaszt erdei környezetben tesszük meg, amivel a térség történelmi központjába, a Báthory István erdélyi fejedelem nyughelyeként és középkori központként ismert városba érkezünk. Keresztezzük a központi városháza előtti teret, de egy kisebb kitérővel megtekintjük Nyírbátor nevezetességeit, az Angyalos Boldogasszony-templomot, illetve a Báthori István Múzeumot és a történelmi sétányt is, amely a szintén impozáns református templomhoz vezet. A szakasz a múzeumnál elhelyezett bélyegződoboznál ér véget, azonban még érdemes a K jelzést követve elsétálni a református templomig, majd a Kossuth Lajos utcán vagy a Madách Imre és Dózsa György utcákon keresztül megközelíteni a vasútállomást, ahol szintén találunk egy bélyegződobozt.