Mátraalján, falu szélén

Itiner

• A vasútállomás bekötőútján gurulj végig, majd fordulj jobbra, a Kossuth Lajos utcára. A Szent Bertalan-templomot elérve a lámpás kereszteződésben térj jobbra, Gyöngyössolymos felé. Közvetlenül a víztorony előtt térj jobbra, az Őrálló utcára, majd annak végén fordulj balra, a Benei útra (a Mátrafüred felé vezető 24-es út). A kerékpárúton haladj egészen a gyöngyössolymosi elágazásig, majd kanyarodj balra.
• Teszünk egy kitérőt a farkasmályi pincesor felé.
• Gyöngyössolymoson haladj át egyenesen a buszfordulóig, ott térj jobbra, majd az első elágazásban tarts balra (Szabadság út), majd a kisvasút pályáját keresztezve jobbra. Ezt követően haladj egyenesen az egyre jobban emelkedő úton, majd ahol az aszfalt véget ér, térj balra.
• A szőlők közötti dűlőúton tarts egyenesen Gyöngyösoroszi felé, majd a faluba érve gurulj a Kossuth Lajos nevét viselő főutcáig, és fordulj balra. Gyöngyös határába visszaérve térj jobbra, Szurdokpüspöki irányába.
• Gyöngyöspatán gurulj kicsit túl a selypi elágazáson, hogy elérd a Kisboldogasszony-templomot, majd térj vissza az elágazáshoz, és fordulj jobbra.
• Szűcsiben gurulj át a falun a főúton, Rózsaszentmártonban a faluban térj balra (Selyp felé), a település szélén, a Kotróka melletti elágazásban haladj egyenesen (Selyp felé).
• Petőfibányán egyenesen haladj át, majd a Zagyvát elérve fordulj balra a gátra, a folyó menti kerékpárútra. A kerékpárút hamarosan elkészül Hatvanig, azonban jelenleg (2021 tavasz) az M3-as autópálya alatt véget ér, ezért a felüljáró előtti utolsó elágazásnál térj balra.
• Hatvan Nagygombos városrészében a kereszteződést elérve fordulj jobbra, Hatvan felé. Az út egyenesen elvezet a Grassalkovich-kastélyig.

A túra részletes leírása

Túránkat Gyöngyösről indítjuk – a várost a Mátra kapujának tekinthetjük, valószínűleg ebből az irányból érik el a legtöbben Mátraházát vagy a Kékest is. Az Alföld és a Mátra határa tucatnyi évszázaddal ezelőtt ezelőtt is minden bizonnyal megfelelő életteret biztosított az avaroknak, akik 700-800 körül telepedhettek meg a környéken. Nem sokáig élvezhették azonban a környék adottságait, mert hamarosan megérkeztek a honfoglaló magyarok: ekkor telepedhettek meg a Mátraalján (és a Hernád völgyében) az Aba-nemzetség ősei, akik sokáig a hegység urai voltak, és Aba Sámuel (1041-1044) személyében még királyt is adtak az országnak, ami arra utal, hogy Szent István közeli rokona lehetett.

Látogatás Brúnónál

A kis történelmi kitérőt követően fedezzük fel Gyöngyös történelmi belvárosát! A túrát a vasútállomásról indítjuk, ami kevésbé attraktív pontja a városnak, de csak néhány tekerés, és az Orczy-kastélynál vagyunk. A kastélyfal tövéből indulnak a Mátravasút szerelvényei Mátrafüred és a hegység belsejében található Szalajkaház felé (egy kisvasutazást követően akár Mátrafüredről is lehet indítani a túrát). A kis szerelvények a 20. század kezdete óta szállítják az erdőkben kitermelt fát, illetve a bányákban kitermelt követ – a század második felétől kezdve pedig mindinkább az ide látogató turistákat.

Az Orczy-kastély 1770 óta áll a városban, eredetileg vadászkastélynak építette Orczy Lőrinc báró. A család élete egyébként szorosan összefonódott a város életével a 18–20. század folyamán, így természetes, hogy számos legenda kapcsolódik az épülethez: sokan tudni vélik Gyöngyösön, hogy rejtett ajtók, titkos alagutak vannak a kastélyban, föld alatti bunker a kert alatt, vagy hogy puskacsőből készült a kerítés. A vadászkastély egy átépítéssel 1824-ben nyerte el mai formáját, és negyedszázaddal később Görgey innen indult a tavaszi hadjáratra. A Mátra Múzeumnak az 1950-es évek vége óta otthona a főúri lak, így ma a belépőjegy ellenében bárki bemehet. Érdemes is tenni egy látogatást, ugyanis találkozhatunk Brúnóval, az 50 ezer éves gyapjas mamuttal (na jó, a csontvázával), vadászattörténeti és helytörténeti kiállítás is helyet kapott itt, egy elsősorban pedagógiai célokat szolgáló élménytér mellett.

Ha továbbmegyünk a város irányába, hamar két tekintélyes méretű templomtorony hívja fel magára a figyelmet. A Szent Bertalan-templom egyik tornyába ráadásul látványlift repíti fel az érdeklődőket, de odalenn is van látnivaló bőven. Egyrészt maga a 13. századi alapokra épült épület is megér egy misét – ma már ugyan szinte nyoma sincs a 15. században kialakított gótikus csarnoktemplomnak, azért a 18. századi barokk átalakítás nyomán kialakult összkép is monumentális. (A szentély déli oldalán megmaradt egy gótikus stílusú, bronzból készült keresztelőmedence, illetve az apszis két oldalán még ma is látható két-két nagyméretű gótikus ikerablak.) Külön érdekesség a templom kincstára, ahol ötvösműremekek, miseruhák és régi könyvek láthatóak. A templom többször leégett egyébként, utoljára az 1917-es tűzvészben, amely súlyos károkat okozott az egész városban.

Gyöngyös főterétől észak felé indulunk. Elhaladunk a város régi víztornya mellett, ami részben az említett tűzvésznek köszönheti létét, ugyanis a város újjáépítésének szerves részét képezte a közművek modernizálása is. Az 1926-27-ben épült gyöngyösi víztorony lett a letéteményese az egészséges ivóvíz és a megfelelő mennyiségű, tűzoltásra használható víz tárolásának. A kör alaprajzú építmény tetején lévő víztartályt nyolc, kővel burkolt vasbeton pillér tartja, amelyek a földszint hengeres tömegéből emelkednek ki, ahogy a tartályhoz vezető csigalépcső is kiugrik a fal síkjából. A nem éppen attraktív környezetben található ipari műemlék akár igazi látványosság is lehetne; most inkább a legtöbben elsuhannak mellette.

A víztoronytól a Mátra főútja, a mindig forgalmas 24-es út felé vesszük az irányt – szerencsére kerékpárút is vezet vele párhuzamosan, egészen Mátrafüredig. A túránk a solymosi elágazásnál letér a nemrég felújított bringaútról, de előtte még teszünk egy kitérőt a farkasmályi pincesor felé.  A „farkas földjén”, a Sár-hegy lábánál lévő, andezittufából álló falak kiválóan alkalmasak voltak pincék mélyítésére, ráadásul egyedülálló módon nem lefelé, hanem felfelé vájták azokat, így kifelé lejtenek. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a mustgáz és a folyadékok könnyen kiutat találnak a pincékből, ezért az itteni pincék megfelelő szellőztetés mellett biztonságosak és könnyen takaríthatóak voltak. Az 1800-es évek elején helyi (gyöngyösi) potentátok voltak az első pincetulajdonosok a környéken, a 19. században szüreti mulatságokat, diákmajálisokat tartottak itt, a helyiek kedvelt szórakozóhelyévé vált. A II. világháború idején több ezer gyöngyösi menekült a hegy gyomrába, ennek emlékére emelték az egyik hídnál lévő Máriácska-szobrot. Bár nem minden pince működik napjainkban, most is sok látogatót vonzanak a működő borászatok. A Mérges-patak partján kellemes hangulat fogadja a betérőt, a pincék előtt, illetve odabent is meg lehet kóstolni a hegy nedűjét.

Lesz-e errefele Jessze?

Gyöngyössolymoson a falu templománál érdemes megállni pár percre: a tornyon messziről látszik, hogy jóval régebbi, mint az épület többi része. A 14. században gótikus stílusban épült toronyhoz a 18. század elején emeltek a barokk stílusjegyeit magán hordozó új hajót (az eredeti a török időkben elpusztult). Kedves színfolt a faluban a talán legkedvesebb nevű szakrális építmény az egész országban. A Jánoska névre hallgató kis kápolna a falu déli végén áll, amelyet a 18. században Nepomuki Szent János tiszteletére emeltetett a falu földesura, az egri püspök, gróf Eszterházy Károly. A túra azonban északi irányba, a szőlők felé vezet. A falu Fűtőház nevű része felé tartunk: az elnevezés arról árulkodik, hogy valaha itt volt a solymosi kisvasút központja, a vontatási telep, és a közelben ágazott ki a fővonalból a Monostor-völgybe vezető szárnyvonal is.

A szőlők, gyümölcsösök között egyre magasabbra kapaszkodva mi is balra térünk, ott, ahol a meglehetősen rossz minőségű aszfaltút is a rendezett sorok közé vezet. A Zagyvától a Tarnáig 15-20 kilométeres sávban a névadó hegység déli lankáin húzódó Mátrai borvidék a második legnagyobb Magyarországon. A szőlőfajták közül a hagyományos olaszrizlingen, leánykán és muscat ottonelen túl a szürkebarát, a sauvignon blanc és a chardonnay is kiváló minőségű borokat ad. Az aszfaltút idővel földútba vált át, ami csapadékos időben valószínűleg nehezen járható. (Aki ezt a részt szeretné inkább kihagyni, az Gyöngyössolymosról visszagurulhat Gyöngyösre, és a Fő térnél jobbra fordulva indulhat Gyöngyöspata felé, hogy aztán a gyöngyösoroszi elágazásnál csatlakozzon vissza a javasolt útvonalba.)

Gyöngyösoroszit kényelmes gurulással hagyjuk el, majd a Mátraalján végigfutó utat elérve jobbra fordulunk. Következő megállónk Gyöngyöspata, ahol a falu közepén emelkedő, kerítőfallal övezett templomnál érdemes megállni. A Kisboldogasszony-templom elődje egy kis, 12. századi román stílusú templom lehetett, amit a rákövetkező évszázadokban fokozatosan kibővítettek: hol egy torony, hol a sekrestye, hol egy szentély épült hozzá, és idővel háromhajóssá bővítették. Az átalakítások zöme a 15-16. században történt, így főként a gótika nyomait viseli magán az épület. Odabent is igazi különlegesség, egy úgynevezett Jessze-oltár fogadja a híveket – és persze a látogatókat. A nyolc méter magas oltár Jézus családfáját mutatja be, amely a fekvő Jessze, azaz Dávid király apjának testéből nő ki. A fa közepén egy Mária születését ábrázoló festmény van (az evangéliumi hagyomány szerint Mária Dávid király leszármazottja), a fa ágain Jézus ősei, próféták és királyok láthatók, a lomb fölött pedig maga Szűz Mária ül a trónon a kis Jézussal a karján. Az oltárt az 1650-es években lengyel mesterek készítették, és igazi ritkaságnak számít.

Jó szerencsét!

Gyöngyöspatán a templom felé oda-vissza úton átgurulunk a Danka-patak 18. századi barokk kőhídján, amelyet Nepomuki Szent János szobra díszít. A faluból kiérve megkezdjük a Zagyva partjáig tartó hullámvasutazást: a soron következő falvakat minden esetben egy-egy domb választja el egymástól. A következő falu ebben az esetben Szűcsi, amit a Kecske-kő oldalába felkapaszkodva, majd onnan legurulva érünk el. A település rövid ideig igazi bányászfalu volt, a mátraaljai lignitvagyon kitermelése 1954-69 között zajlott a falu környékén, két aknában. A kőszenek közé tartozó lignit az összes hasonló fosszilis tüzelőanyag közül a legfiatalabb, éppen ezért fűtőértéke a legalacsonyabb – ezzel együtt megéri termelni és elégetni (még ma is a visontai és bükkábrányi lignitbányák látják el fűtőanyaggal a visontai Mátrai Erőművet). A mátraaljai lignitbányászat az 1890-es években kezdődött, majd igazán az 1910-es években indult be; az utolsó aknát 1969-ben zárták be. A községhez kötődik a mátraaljai lignitbányászat legsötétebb fejezete: 1959-ben a X. aknában tűz ütött ki, ami 31 bányász életét követelte.

A szomszédos Rózsaszentmárton – hogy átjussunk a faluba, újabb dombot kell leküzdenünk – annyiban mindenképp szerencsésebb volt, hogy sokáig a környékbeli bányászat központja volt. Már a két világháború között hét lejtős akna működött itt, amelyekből kezdetben lovaskocsin szállították az apci vasútállomásra a lignitet, majd 1920-ra elkészült a két falu közötti drótkötélpálya, ami nagyban meggyorsította és leegyszerűsítette a szállítást. Az 1930-as években 400 család megélhetését biztosította a bányaüzem, amelynek köszönhetően működött a faluban bányakantin, melegvizű strand, orvosi rendelő, fogyasztási szövetkezet és művelődési ház is – a két világháború között mindez nem volt magától értetődő. Az 1960-as években lecsökkent a lignit iránti kereslet, így 1968-ban az utolsó rózsaszentmártoni bányában is megszűnt a termelés, amelyre már csak a helyi kis múzeum, és a falu határában álló Kotróka emlékeztet. Kotróka nem más, mint egy hatalmas bányagép, amelyet a falu déli határában lévő útelágazásban állítottak ki, azonban a monstrum elnevezése is mutatja, mennyire közel álltak a helyiekhez a bányaipar élettelen szereplői.

A közeli Petőfibányára – a változatosság kedvéért – egy újabb dombot megmászva jutunk el, a domb lejtős részén egy igazi szerpentinen gurulva be a településre. Aki először jár erre, az utolsó kanyar után hirtelen nem is tudja talán, Komlóra vagy Oroszlányra lyukadt ki – jobbra is, balra is lakótelepi épületek, garázssorok látszanak. Petőfibánya a lignitnek köszönheti létrejöttét: az 1940-es évek elején az egykori Pernyepusztán megindult az aknák mélyítése, a közeli Lőrinciben pedig megkezdődött egy villamos erőmű építése. A világháború megakasztotta ugyan a fejlődést, de 1948-ban üzemszerűen megindult a termelés, 1949-ben pedig a Mátravidéki Villamos Erőmű is megkezdhette működését. Selypről rövidke vasútvonalat építettek Petőfibányáig, a bányavállalat pedig gépüzemet hozott itt létre. Ma már se bánya, se gépüzem, csak a lakótelepek és az út mellett kiállított csinos kis bányagép emlékeztetnek az 1960-as években megszűnt kitermelésre.

Zagyva-parti kalandok

Petőfibányáról a Zagyva partjáig az egykori vasúttal párhuzamosan futó úton haladunk a Zagyváig (ma is látható felette a vasúti híd), majd a folyó partján balra fordulunk a gáton futó kerékpárútra, amely nyílegyenesen vezet – Hatvan határáig. Az M3-as autópálya alatt ugyanis véget ér a bringaút, igaz, már épül tovább, jelenleg azonban (2021 tavaszán) Nagygombosnál rá kell térni a pár száz méterre futó kis forgalmú útra, ami egyenesen a hatvani Grassalkovich-kastélyig vezet. Az impozáns épületet Grassalkovich (I.) Antal emeltette 1754 és 1757 között, a középkori vár maradványainak helyén. A II. világháború idején gazdátlanul maradt kastély berendezését széthordták, elpusztították, ősfáit, díszcserjéit kivágták. A németek Gestapo-központot rendeztek be, a kastélyban talált értékes tárgyakat elrabolták. A front után hadikórház, majd középiskola, később kórház létesült az épületben, és – ahogy sok más értékes kastélyunk esetében is – ez folyamatos lepusztulással járt együtt. A kastélyban jelenleg a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum működik három szinten (pince, földszint, emelet) természettudományos, vadászati, halászati, horgászati és kultúrtörténeti témájú, interaktív, multimédiás állandó kiállítások látogathatók. A tárlatok bemutatják a magyar vadászat, vadászmesterség és vadgazdálkodás hagyományait, eredményeit, a vadgazdálkodás természeti hátterét, a Kárpát-medence legfontosabb élőhelyeit és vadfajait; a vadgazdálkodás társadalmi beágyazottságát, kulturális szerepét; a halászat és a horgászat hagyományait és jelenét.

A kastélyt elhagyva már csak néhány száz méterre van a vasútállomás, addig azonban két érdekesség is utunkba esik még. Az egyik a teljesen valószerűtlen kerékpáros híd, illetve alatta, a Zagyva árterében egy bringás „kalandpark”, amely tulajdonképpen fából épített, a föld fölé emelt ösvény, amin ránézésre nem lehet egyszerű végigegyensúlyozni még egy gyakorlott bringásnak sem. Kipróbálni sajnos nem volt lehetőség, ugyanis csak áprilistól szeptemberig van nyitva a kihelyezett tájékoztató szerint. Nem sokkal messzebb, a Népkertben két kiállított mozdonyt (az 520,075-öst, és a 411,264-est) lehet megcsodálni. A szoborgőzösök sokáig a közeli vasútállomás fűtőházának egy félreeső vágányán várták sorsuk jobbra fordulását, míg végül a Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Egyesület kiállítható állapotba  hozta azokat. Mindkettőnek sajátos, a II. világháborúhoz köthető története van: az 520 sorozatú gőzösöket a Harmadik Birodalomban „hadimozdonynak” (a mozdonyokat egyszerű szerkezettel és anyagokból alig néhány éves üzemre tervezték) gyártották a II. világháború idején, majd háború után rengeteg maradt szerte-széjjel üzemben Európában. Magyarországra érdekes módon a Szovjetunióból került 1963-ban 100 darab, addig ott dolgozó gőzös. A furfangos vasutas nyelv Hruscsov-dízelnek nevezte el ezt a típust, hiszen a hatvanas évek elején már dízelmozdonyokat illett volna vásárolni. A 411-es mozdony is hadigőzös, csak éppen a szövetségesek oldalán állt szolgálatba, mint az Amerikai Egyesült Államok Szállítmányozási Alakulatának (USATC) S160-as típusa. A MÁV a háborút követően 510 darabot vásárolt jutányosnak mondható áron az Európában maradt mozdonyokból az egyébként összesen 2120 darabot számláló sorozatból. A Truman névre hallgató gépek közül az utolsó mohikánokat az 1980-es évek elején selejtezték, zömük 20-25 évig szolgált a magyar vaspályákon. A néhány megmaradt példány egyike egy szemafor társaságában várja a Hatvanba látogatókat a Népkertben.

A Népkerttől csak néhány száz métert kell gurulni, hogy ma is működő vonatokat lássunk – vagy akár fel is szálljunk rájuk. Aki szeretne visszatérni az 51 kilométeres túra kezdőpontjára, itt tud felkapaszkodni az Eger felé közlekedő szerelvényekre, hogy egy vámosgyörki átszállással elérje Gyöngyöst, mindössze fél óra alatt.