Selmecbánya kincsei

• Selmecbánya központjából a Z jelzést követjük a sedlo Červená studňa nevű nyeregig.
• A nyeregből balra térünk a P jelzésre, amin a Paradajs oldalában haladunk.
• A dózerúton maradva követjük a piros-zöld-piros tanösvényjelzést, amely elvezet a Predné Rosniarky rétjére.
• A rétről a P jelzést követjük a Tanád csúcsán át a Farárova hôrka nevű elágazásig.
• Az elágazásban balra térünk a K jelzésre, amelyet a Horná Roveň túloldalán található erdei elágazásig követünk.
• Az erdei elágazásban a S jelzésre váltunk, amely levezet a (Tajch) Klinger tó gátjához.
• A gáton keresztül a P jelzéssel tartva sétálunk vissza Selmecbánya központjába.

A túra részletes leírása

Pompás kisváros, Csillogó-hegy

A kirándulás a hegyek tövéből, Selmecbánya (Banská Štiavnica) történelmi központjából indul egy városi sétával. Hogy éppen itt, a szűk völgyek torkolatában, egy város kialakulásához cseppet sem ideális helyszínen „nőtt ki a földből”, azt Selmecbánya a szomszédos Glanzenbergnek, azaz a „Csillogó-hegynek” köszönheti, amely felszínig nyúló ezüsttelérével már a kelták figyelmét is felkeltette. A középkor bányászai pedig előszeretettel építkeztek a nyersanyaglelőhelyek mellé, hogy értékes kincsüket a lehető legszorosabban védhessék a rablóktól. (A város először a hegyen alakult ki, ám a tatárjárás elpusztította az eredeti települést.)

Az 1993 óta világörökségi védettségű, girbegurba belvárosban nehéz koncentrálni a figyelmet, hiszen már önmagában az összkép, annak részletgazdagsága és a máshol utcaképgyilkos vezetékek hiánya is lebilincselő, de a méretes, késő gótikus stílusú Szent Katalin-templom (Kostol svätej Kataríny) azért magára vonja a tekintetet. A 15. század végén épült, és Szlovák templomnak is nevezik, mert már a 17. század közepén is hangzottak el benne szlovák nyelvű prédikációk. A Z jelzésen, a templom mellett indul kirándulásunk a Szentháromság téren (Námestie Svätej Trojice) ékeskedő, vaskos Szentháromság-szobor irányába: a feltűnő emlékművet az 1710. évi pestisjárvány után, a város lakosságának felével végző „fekete halál” mementójaként állították. Így aztán a tartóoszlopok között és körül a pestis ellen védelmet nyújtó és a bányászokat óvó szentek alakjai láthatók.

A hajdani főtéren ma jó hangulatú éttermek, kávézók és kocsmák sorakoznak, a középen kitáguló, hosszúkás piactér körül álló házak pedig egykor a német telepesekből lett bányabirtokosok, a jómódú „waldbürgerek” otthonai voltak. Őket még IV. Béla csábította ide, hogy a korábbi évszázadokban a felszínről javarészt elfogyott ércek kitermelését a mélyben folytassák. Szaktudásuk nem csak a bányászatra terjedt ki: idővel rákaptak a bor árusítására is, amely jövedelmező, és a bányászatnál kiszámíthatóbb üzletnek bizonyult. A jelek szerint ez hatással lehetett a város iparának hatékonyságára is, hiszen Mátyás király megtiltotta, hogy a waldbürgerek áttérhessenek a borkereskedésre.

Tavak és tisztások

A főteret hátrahagyva érdemes visszapillantani, mert a házak fölött feltűnik az Újvár (Nový zámok) masszív épülete, túránk későbbi célpontja. (Jobbra esik a hajdani evangélikus líceum épülete, amelyben a magyar irodalom két fontos alakja is tanult: Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán. A homlokzaton csak az előbbi emléktábláját helyezték el.) Ahogy az egyre meredekebb szögben emelkedő utca összeszűkül, a pezsgés is elmarad, és az épületek is ritkulnak, mígnem a város belesimul az erdőbe. Fárasztó kaptató vezet a jobbra található, fenyőkkel övezett Nagy-víztározóhoz (Veľká vodárenská nádrž). A türkizkék színű tó (tajch) népszerű fürdőhely, és (felső szomszédjával együtt) a város legrégebbi bányatava, hiszen a 16. században létesült. Bár vize már ekkoriban is szivattyúkat mozgatott, a hasonló céllal kialakított vízerőmű-rendszer csak a 18. században épült ki. A Selmecbánya második „ezüstkorát” elhozó hálózat 60 tavat számlált, melyeket hosszú csatornákon keresztül esővízzel töltöttek fel, a mélyben pedig hatalmas vezetékek kötötték össze a medreket, hogy a vizet oda irányíthassák, ahol éppen szükség volt rá. Egyébként a Nagy-víztározó gátja kétszer is átszakadt, és az elszabadult víztömeg házakat is lerombolt a völgyben. A későbbiekben már csak tűzvészek elhárítására és ivóvízként hasznosították.

Nem sokkal följebb egy kisebb, már majdnem feltöltődött tavacska mellett is elhaladunk, majd a kapaszkodó végén egy iható vizű forrást érintünk, mellette tárnát imitáló lépcsőn végződik az emelkedés. Méterekkel előrébb a Vörös-forrás nyergébe (sedlo Červená studňa) érkezünk, ahol az azonos nevű tó is elterül. Nevét a legenda szerint arról kapta, hogy Thököly Imre seregei itt fejeztek le egy jezsuita papot, akinek vére vörösre festette a forrás vizét. (A helyszín érdekessége, hogy az Ipoly és a Garam vízválasztója húzódik rajta keresztül.)

A nyeregben tanösvények táblái és egy büfé is helyet kaptak; köztük fordulunk balra a P jelzésre, amely a hegységre jellemző, kilátásokat nyitó legelők és szántók mentén vezet. Az erdős hegyvidék Selmecbánya körüli részét a középkori bányászkodás idején szinte teljesen fátlanná kopasztották, hiszen a tárók faácsolatainak alapanyagát innen termelték ki. Az erdőtakarójukat vesztett területek javarésze azóta visszaerdősült, vagy foltokban legelőkké, értékes élővilágú gyepekké vált - e mozaikot ma Szlovákia legnagyobb tájvédelmi körzete óvja. A térség flórájának és faunájának különlegessége, hogy a középhegység a déli, melegebb pannon térség és az északra emelkedő kárpáti magashegységek hűvös, csapadékos klímájának határán fekszik, ezért mindkét szomszéd „jövevényei” megtalálhatók errefelé.

Dús fenyőerdőben emelkedik tovább a keréknyom. Legyünk résen, mert eddig követett jelzésünk balra kanyarodik, mi viszont a tanösvény izgalmasabb vonalvezetésű, piros-zöld-piros jelzésével tartunk. Ez rövidesen szép rétre vezet, ahonnan főleg a szomszédos Madaras tömegére nyílik panoráma, egyben megcsodálhatjuk végre a környező, kiterjedt középhegységet is. A geológiai tanösvény állomásainak tábláit is érdemes szemrevételezni, mert informatív ábráik mellett angol nyelvű szövegekkel is bemutatják a Selmeci-hegység keletkezéstörténetét, valamint a bányászat évszázadait.

Gerincúton a város felett

Rövid emelkedés után átbukunk a várost nyugatról övező gerinc legmagasabb tömbjének nyergén – a Paradajs (Paradicsom-hegy) 939 m-es csúcsa egyébként nem nyit kilátást. Nem úgy a hatalmas, lefelé hajló tisztás, ahová a tanösvény (ismét a P jelzéshez csatlakozva) kivezet. A Predné Rosniarky irtványáról ugyanis Selmecbánya legszebb madártávlati képe nyílik: a város alant terül el, körülötte lankás medencevidék hullámzik, aminek erdős hegytömbök rajzolnak keretet. Ahogy a Turisták Lapjának szerzője (Sujtó Béla) írta: „A táj pompás keretbe foglalja az ódon hangulatú várost, úgy hat, mint a nemesfémbe foglalt drágakő.”

A kőrakásokkal, padokkal és táblákkal behintett pihenőhelyről tiszta időben az Alacsony-Tátra havasait is kiszúrhatjuk, a közelben pedig a szemközti Kálvária tör a város fölé, feltűnik a Szitnya (Sitno), következő célpontunk, a Tanád csúcsa, de egy kevés a Selmeci-hegység peremi bérceinek tengeréből is megmutatkozik. Ha nem túl párás a levegő, akkor a Karancs tömbje és a Mátra vonulata is feldereng. Az idilli helyszín ráadásul bepillantást enged a kalderába is: a 20 km átmérőjű, eróziósan roncsolt medencébe, amely a tűzhányó magmakamrájának kiürülése, központjának berogyása után alakult ki.

A kaldera lepusztulása segítette a felszínre és annak közelébe a rétegvulkáni szerkezet mélyén rejtőző érceket, megalapozva a fényesen jövedelmező bányászatot. Az út jobbra, a Tanád felé fordul (P jelzés), és erdőszéli kis nyeregbe ereszkedik, ahol egy fák keretezte zugban esőbeállóval és tűzrakóval is felszerelt pihenőhely áll. Az ösvény magashegyi hangulatot idéző, fenyők dominálta pagonyba tér, majd egy nyílt pásztán meredeken ostromolja a Tanádot. A vadregényes, hullámzó csapásról hol a város, hol a Madaras felé látunk ki, néhol összezárulnak a fenyők, máshol sziklássá válik a talaj, és szétnyílik a faparaván. A keskeny, izgalmas vonalvezetésű turistaútról nyugati irányban egymás mögül kikandikáló erdős gerincek tengere tárul fel – ami nem is csoda, hiszen Szlovákia legnagyobb területű vulkáni hegységében járunk. A Tanád előtt igazi kis sziklataréjon hágunk át, a csúcsot pedig tábla jelzi.

Ezúttal délnyugati irányban pásztázhatjuk a sűrűn hullámzó hegyhátakat és völgyeket, ráadásul a 932 m-es Tanád mindegyiknél magasabb is. A mélyben is izgalmas dolog húzódik: a hegy alatt vezetett át az 1782-től közel 100 éven át vájt II. József-altáró. A Garamig tartó tárna 16 km-ével a világ leghosszabbja volt elkészültekor, funkciója szerint pedig a bányavizeket vezette le a völgybe. A felszínen is fontos turisztikai létesítmény maradványai húzódnak: Európa egyik első jelzett turistaútja itt, a város oldalában vezetett 1874-től, amikor a helyi (a maga idejében létezésével is úttörő) turistaszervezet felfestette (ösvényünket se sokkal később, 1886-ban építették).

A város erődített oldala

A turistaút tovább követi az elkeskenyedő, köves gerincet, majd annak végén kellemetlenül meredek lejtőn ereszkedik egy nyeregbe. Sípálya tetejét keresztezzük, de szemközt is kinyílik a táj, és a rétek fölött a Szitnya kettős tömbje magasodik. A hegység központi medencéjének látványa nem szűnik, miközben átkelünk egy púpon, majd egy elágazásban balra, a K jelzésre térünk. Feltételezések szerint a legkorábbi bányászatból hátramaradt horpadások és meddők dombjai között, bozótos úton kanyarodunk be Horná Roveň, azaz Felsőróna házai közé. Az utca kis, lapos térre vezet, ahol a hegyoldal letörésének peremén templom áll. Némely épületből is sejthető, hogy ez a településrész is bányászati helyszín volt; az akna följebb, a Tanád oldalában található. A jelzés rövidesen elhagyja az aszfaltot. Egy kápolna mellett a S jelekre váltva elegyes erdő sétányán ereszkedünk le. Keresztezzük az autóutat, mígnem kiérünk a fenyves keretezte Klinger-tó (Tajch Klinger) gátjára. Ezt Hell József Károly, a vízerőmű-rendszer egyik szellemi atyja tervezte a 18. század közepén, hasznosítása pedig a térség műszaki bravúrjainak sűrítményeként is jellemezhető: leeresztett vize összesen 6 aknát és tárót érintve termelt áramot és hajtott meg 2 vízoszlopos szállítógépet, mielőtt a hegyeken túli Garamba ömlött.

A Klinger-tó ma népszerű, bár fekvése miatt kissé hideg vizű erdei fürdőhely (partján büfét is találunk), és ekként is évszázados múltja van: 1850-ben a bányászok egészségét és tisztaságát biztosítandó nyilvánították stranddá, rajta pedig medencés tutajokat eresztettek el. Délelőtt a nők, délután a férfiak használhatták. A gáton átkelve már a P jelzés romantikus vonalvezetésű, sziklákat kerülgető erdei sétányát követjük. A szintút egy ponton kis földkapun kel át, és egy kerítés mellől kilátást enged a Kálváriára. Rövidesen utcával egyesül a turistaút, és meredeken vezet le a magasban trónoló Újvár (Nový zámok) alá, ahol átkelhetünk a Szélaknai-kapun (Piargska brána), a város egykori kapuinak egyetlen (részben) fennmaradt képviselőjén. Amikor a mohácsi csatavesztés után a török északra nyomult, Selmecbánya védelmét meg kellett erősíteni. Ekkor, 1554-ben készült el (eredetileg reneszánsz stílusban) az épület és a fal is. (Barokk stílusúra a 18. században, egy császári látogatás előtt formálták át, hogy leáldozott védelmi funkciója helyett immár kellő eleganciával fogadhassa I. Ferencet.)

Gótikus stílusú templomot kikerülve tehetünk egy rövid kitérőt az Újvárhoz (Nový zámok) is. A rakétaszerű, tömzsi épületben a törökellenes harcokról szóló kiállítás tekinthető meg (belépőért cserébe), hiszen a Szélaknai-kapuhoz hasonlóan ezt is a törökökkel szemben kialakított védelmi vonal részeként emelték. A veszélyt jelző tűz- és füstjelek felengedésére is szolgált sok másik magaslati épülettel egyetemben. Ha kihagyjuk, akkor már csak le kell sétálnunk egy hangulatos, macskaköves utcán, amit szinte elnyel a hegyoldalra „festett” város. A sikátorszerűvé keskenyedő utca sörfőzde (Pivovar Erb) mellett kanyarodik vissza a térre, ahonnan kirándulásunk elstartolt.