Mátravasút (Gyöngyös-Mátrafüred)

Gyöngyös történelmi városközpontjának szélén, a 350 éves Berze Nagy János Gimnázium és a Mátra Múzeumnak otthont adó Orczy-kastély mellett, öreg gesztenyefák tövében áll a Mátravasút végállomása. Az ívben fekvő vágányok mellett álló egyedi állomásépületben kis váróterem és pénztár kapott helyet; innen irányítják a nagy pályaudvarokat idéző hangosbemondót is, ami a vonat indulására figyelmeztet. 

Közvetlenül indulás után a szerelvény a vasút járműtelepe mellett halad el. Itt a napi forgalomban részt vevő szerelvények pihenőjén kívül megfigyelhetünk sok más különleges kocsit is: a szürke UBA sorozatú kőszállító kocsikat, amelyek képesek saját maguk alá teríteni zúzottkő rakományukat, a pályafenntartó csapat műhelykocsiját és a továbbítására használatos, kis C50 dízelmozdonyt, valamint csilléket, de akár a pályamester régi hajtányát is.

Közben az út túloldalán a Dobó István utcai lakótelep katonásan elrendezett négyemeletes házai sorakoznak, amelyek lazán csoportosulnak a három kilencemeletes toronyház köré. A klasszikus lakótelepnek tűnő városrész a valóságban Gyöngyös legjobb társasházi lakásait rejti, amelyek nagy részéből egész évben a Sár-hegy és a Mátra panorámája hívogatja egy-egy közeli kirándulásra a lakókat.

A kockaházak aztán lassan elmaradnak, és az egyetem után a vasút végre kiér a Sár-hegyi szőlők tövébe. Egykor az egész hegyet szőlőültetvények borították, de a 19. század végi filoxéra-járvány után csak a városhoz közelebbi dűlőkön indult újra a munka. A hegy magasabb területein már csak az egykori kertek határait jelölő, félig ledőlt kőfalak maradtak: távolról nézve különös, alaktalan labirintus a hegytetőn, ami ökológiai folyosóként működve segített az őshonos, cserjés és sziklagyepes életközösségeknek visszatalálni a magukra hagyott földekre.

A vasút sokáig a hegyre panorámás területen halad, követve a túloldalán futó 24-es főút kanyarjait. Aki többet szeretne látni ebből a környékből, a közeledő Farkasmály-borpincék megállóban szállhat le. A megálló neve nem okoz majd csalódást, rövid sétával valóban elérhetők a környék gazdáinak borkóstolói.

A vasúton továbbhaladva egyre közelebb kerülnek a Mátra fő gerincének még mindig kéklő csúcsai: Kékestető, Galyatető és a valamivel közelebbi Sástó névtelen fennsíkjának szélén álló hatalmas citromsárga kilátó, egykori olajfúró torony.

Az itteni összekötő szakasz volt a 20. század első felében hazánk egyik legforgalmasabb kisvasúti pályaszakasza, amin számos mellékvonalról érkezett Gyöngyös felé a fa és érc, illetve gurultak fölfelé is áruval megrakott teher- és személyvonatok. Amikor a harmincas évekre úgy tűnt, hogy a pálya elérte kapacitásának határát, elkészültek a második vágány és a villamosítás tervei is, ezek viszont a közelgő háború, majd a közúti szállítás elterjedése miatt már nem valósulhattak meg (hazánkban így is számos kétvágányú, villamosított kisvasúti fővonal épült, többnyire a bányák tárnáiban és környékükön).

Néhány perc után a vonat beér az erdőbe; a párhuzamos főút látványát a közeli fák váltják fel. A hosszú egyenesben haladó pálya emelkedése egyre meredekebb: itt már közel 150 méterrel járunk Gyöngyös fölött. Az erdő végén kis megállóhely és útátjáró, ahonnan már a mátrafüredi Pálosvörösmarti út hosszú egyenesén nézhetünk végig egy pillanatra. Innen pedig csak egy perc a mátrafüredi vasútállomás pompás fasorokkal díszített parkja, ahol a mozdony egészen az utolsó méterekig keményen dolgozik a már-már leküzdhetetlennek tűnő emelkedővel. Fékezésre semmi szükség: a gáz elvétele után pillanatok alatt meg is áll a szerelvény.