Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Galyatető Turistacentrum Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide
Emlékmű

Ojtozi fasor és emlékmű

Emlékmű · Alpokalja
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Az Ojtozi-fasor sétányán
    / Az Ojtozi-fasor sétányán
    Fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Az Ojtozi-emlékmű
    Fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
A hangulatos allé és az emlékmű az I. világháborúban harcolt soproni honvédek emlékét őrzi.

Majd’ ezer kilométerre Soprontól, 1917 augusztusában a Monarchia magyar-osztrák-német csapatai az Ojtoz-patak völgyében (a Keleti-Kárpátokban) próbáltak kitörni a Moldvai-hátságra, hogy hátrébb szorítsák a román hadsereget. A csata balul sült el, az óriási veszteségek a harcban résztvevő, soproni 18-as gyalogezredet is megtizedelték: tiszti állományának háromnegyedét, legénységének pedig több mint a felét elvesztette. Őket utólag az „Ojtoz hőse" címmel tüntették ki, a véres események emlékére pedig a patakszoros falába egy honvéd domborművét faragták. A történelem eseményeit ismerve nem meglepő, hogy nem lehetett ott sokáig: előbb eltüntették, majd később a sziklát is felrobbantották.

1934-ben ezért az akkori nevén Gleichenberg allén felavatták a most is látható emlékművet, amely felirata szerint az eredeti hű mása, és amelyet Dabóczy István szobrászművész, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanára készített. 2002-ben felújították, 2009-ben pedig, felállításának 75. évfordulóján bronz emléktáblát helyeztek el rajta, így a kőből faragott dombormű alkotójának neve is felkerült a kőtömbre. Körülötte padokkal, asztalokkal pihenőt alakítottak ki.

Az allét is az emlékmű felállításakor, 1934-ben nevezték át Ojtozi fasorra. A város egyik kedvenc sétaútját éjjel kivilágítják, emlékmű felőli végén erdei tornapályát és játszóteret is találunk.

Nyitvatartás

Egész évben szabadon látogatható.

Árak:

Ingyenes

Tömegközlekedéssel

  • Tömegközlekedéssel utazva a Lővér szálló megállónál szálljunk le a buszról.

Megközelítés

  • Mind a buszmegállótól, mind a parkolóktól csupán néhány lépés a fasor.

Parkolás

  • A sétány déli végén, az Erdei játszótérnél is találunk parkolót.
  • A fasor másik végén, a Lővér szálló előtti Várisi úton is tudunk parkolni.

Koordináták

DD
47.662786, 16.581219
DMS
47°39'46.0"N 16°34'52.4"E
UTM
33T 618717 5280032
w3w 
///becsület.szóköz.domb
Navigáció Google Térképpel

Környékbeli ajánlatok

ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 4,1 km
Időtartam 1:15 óra
Szintemelkedés 160 m
Szintcsökkenés 198 m

Ezen a könnyed családi túrán a történelem és a természet fonódik össze egy látnivalókkal teli, rövid, de kalandos útvonalon.

Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Soproni-hegység
A soproni kilátások útja
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 14,8 km
Időtartam 4:35 óra
Szintemelkedés 519 m
Szintcsökkenés 474 m

A Sopron fölötti erdős lejtők panorámáit fűzi fel az útvonal, mely a kilátók alatt is kellemes, tartalmas terepen halad. A parkerdei séta közben a ...

2
Szerző: Dömsödi Áron,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Soproni-hegység
Erdei csavargás a soproni kalandpark körül
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 10,7 km
Időtartam 3:15 óra
Szintemelkedés 338 m
Szintcsökkenés 338 m

A Károly-kilátó és a volt Muck-határőrörs között futó, közepes hosszúságú, több ponton megszakítható, kellemes körtúra olyan izgalmas látnivalókat ...

Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
Kerékpártúra · Fertő–Hanság Nemzeti Park
Irány Sopron és a Fertő-táj!
ajánlott túra Nehézség könnyű
Hossz 48,3 km
Időtartam 5:00 óra
Szintemelkedés 462 m
Szintcsökkenés 550 m

Sopronból, a leghűségesebb városból indulva bebarangoljuk az UNESCO világörökség részeként számontartott Fertő-táj magyar részének szinte minden ...

Szerző: Abelovszky Tamás,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Soproni-hegység
A „bolondvártól” a vaskori földvárhoz
ajánlott túra Nehézség közepes nyitva
Hossz 12,3 km
Időtartam 3:50 óra
Szintemelkedés 447 m
Szintcsökkenés 415 m

Ez a Felsőlövérek pereméről induló, látványos túra a Muck-ház érintésével a Brennbergi útig kanyarog két igen eltérő jellegű és történetű várat ...

3
Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 5,9 km
Időtartam 2:00 óra
Szintemelkedés 267 m
Szintcsökkenés 244 m

Ez a  könnyű, rövid túra betekintést nyújt a  soproni turistáskodás hőskorába, amikor sorra épültek a kilátók, emlékhelyek, sőt erdei kápolna is ...

3
Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség közepes nyitva
Hossz 14,8 km
Időtartam 4:30 óra
Szintemelkedés 494 m
Szintcsökkenés 423 m

Egész napos erdei vándorlással látogatunk el a Soproni-hegység szívébe, és közben az elmúlt évszázad történelmének egy rossz emlékű epizódjára is ...

Szerző: Dömsödi Áron,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Soproni-hegység
A vasfüggöny és katonái nyomában
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 3,3 km
Időtartam 1:00 óra
Szintemelkedés 98 m
Szintcsökkenés 98 m

Könnyű és rövid, ám történelmi kalandokkal teli körséta az egész családnak, hogy felfedezzük az egykori műszaki határzár és az azt őrzők emlékeit.

Szerző: Dr. Szentes Szilárd,   Magyar Természetjáró Szövetség

Mindet mutassa

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Legyél te az első hozzászóló!


A közösség fényképei


Ojtozi fasor és emlékmű

 Sopron

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló Családoknak
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp