Szlovákia egyetlen „krátertavától” a Szinnai-kőre egy kárpáti ősbükkösben

Itiner

• A parkolóból a tóhoz vezető erdei aszfaltutat és a rajta vezető K jelzést követjük.
• A tó partján található kisebb kastélynál (Kaštielik Morské oko) balra térünk a S jelzésre, és ezen kapaszkodunk fel a Malé Morské oko érintésével a kaldera peremére (Jedlinka).
• A táblával jelölt Jedlinka elágazásában jobbra térünk, és a gerincút P jelzésén, a Tri table nyerget érintve érjük el a Szinnai-követ (Sninský kameň), ahol két irányban két különböző sziklára is felmászhatunk.
• A már ismert P jelzésen térünk vissza a már érintett nyeregbe (sedlo Tri table).
• A nyeregből a K jelzésre térve ereszkedünk vissza a tóhoz.
• Elérve a tóparton futó betonutat tábla jelzi, hogy balra találjuk a tó északi partján álló büfét, amelyet jelzetlen, a parton futó kavicsos úton érünk el. Ha ezt nem akarjuk felkeresni, akkor a K jelzésen (és a már ismert erdei aszfaltúton) térhetünk vissza a parkolóba.

A túra részletes leírása

A mind kiterjedésében, mind magasságában kicsit a Mátrára hasonlító Vihorlát az Északkeleti-Kárpátok belső ívén elhelyezkedő, terjedelmes vulkáni vonulat (az ún. Vihorlát–Gutin-hegyvidék) első tagja. E vulkáni vonulat északnyugatról délkelet felé folyamatosan fiatalodó, mára jelentősen lepusztult, erdős hátakkal jellemezhető vulkánroncsai az Alföld peremén húzódnak, látványos keretet adva a síkságnak. A Kárpátok e legbelső és egyben legfiatalabb övezetének létrejötte egyébként a Kárpát-medence kialakulásában fontos szerepet játszó mikrolemez bonyolult forgómozgásának az eredménye. (A Kárpátok legfiatalabb, mindössze pár tízezer éves vulkánja a Szent Anna-tóról ismert Csomád; maga a Vihorlát pedig 12,5–9,5 millió évvel ezelőtt volt aktív). Szlovákia legkeletibb önálló hegységének legfőbb jellegzetessége az alföldi környezetből való impozáns kiemelkedése, amely a hegység déli lábánál nyújtózkodó Széles-tó (Zemplínska Šírava) felől nézve valóban látványos. Ettől függetlenül kifejezetten kevesen járják a Szinnai-tó grandiózus környezetének kivételével hazai hegységeinkéhez hasonló formakincsű Vihorlátot (ennek részben az is az oka, hogy a hegység nyugati része – pár éve már járható - katonai övezet), amelynek csúcsai alig haladják meg az 1000 méteres tengerszint feletti magasságot (Vihorlát tető/Vihorlat: 1075 m, Nežabec: 1023 m, Motrogon: 1018 m, Szinnai-kő/Sninský kameň: 1005 m).

Mielőtt nekivágunk a túrának és felkeresnénk az egész Kárpátok e jellegzetes, a vulkánossághoz kapcsolódó különleges helyszínét, érdemes feleleveníteni azt, hogy a Kárpát-medencét körbeölelő hegykoszorúnak négy szerkezeti övezetét különböztetjük meg. A külső, homokkőből felépülő övezet (flisövezet), valamint a legmagasabb hegységeket alkotó, központi kristályos zóna mindenhol megtalálható, a mészkőszirtek övezete viszont csak szakaszosan van meg, ahogy a vulkanikus övezet is. A Vihorlát egyébként annyira keleten fekszik, hogy itt már földrajzi értelemben nem is a Szlovákia nagy részére kiterjedő Északnyugati-Kárpátokban, hanem a zömében Ukrajna területére eső Északkeleti-Kárpátokban járunk.

Szlovákia egyetlen „krátertava”

A parkolótól először meredeken kapaszkodik fel az aszfaltút, majd enyhén lejtünk a Szinnai-tó (Morské oko) déli partján álló gáthoz, ahonnan teljes pompájában élvezhetjük a különleges tó látványát. A korábban Remetei-tóként (a közeli Remetevasgyár, Remetské Hámre után) is ismert vízfelület láttán könnyen eszünkbe juthat az erdélyi Szent Anna-tó, hiszen ez is egy vulkáni beszakadás mélyén fekszik, de a hasonlat több szempontból sem állja meg a helyét, amire egyébként a gáton állva rögtön gyanakodhatunk is. A közeli információs tábla viszont részletesen elmagyarázza, hogy a 618 méteres tengerszint feletti magasságban található, 25 méteres maximális mélységű tó keletkezése igazából egy hegyomláshoz kapcsolódik, amely felduzzasztotta a kalderagyűrűből egyedül kitörő Okna-patak vizét. Később a lányukat betegségéből itt sikeresen kikúráló Széchenyi László és (felesége) Gladys Vanderbilt gátat építtetett, 7 hektárról 13,8 hektárra növelve ezzel a vízfelületet. Ma a tó egész környezete fokozottan védett erdőrezervátum, s e háborítatlanság bizony jól látszik nemcsak innen, közvetlen közelről, de a Szinnai-kő tetejéről is. A tó környezete a közeli parkoló ellenére sincs kiépítve, partján egyedül az említett nemesek 1924-ben épült üdülőháza, valamint két turistaház található az északi oldalon.

A tóparti utat és a K jelzést követve nemsokára meg is érkezünk az említett grófi család által épített, kedves kúriához, amelyet ma az erdészet használ. Itt szintén könnyen lejutunk a tópartra, ahova érdemes is letérni, hiszen nemsokára búcsút intünk a tónak, és a közeli elágazásban (balra, a S jelzésre fordulva) bevetjük magunkat a vadonba .

Kárpáti ősbükkös, a világörökség része

A természetjárók által olyannyira szeretett bükk (Fagus sylvatica) az utolsó jégkorszakot pár elzárt, hegyvidéki területen vészelte át Európa déli felén, majd pár ezer év alatt meghódította a kontinens jelentős részét. Háborítatlan bükkösök azonban alig maradtak mára, ezért figyelt fel az UNESCO az egyébként már 1973 óta védett Vihorlát erdőinek épségére. A hegység ősbükkösei a lengyel–szlovák–ukrán határ mentén húzódó, közeli Polonyinák Nemzeti Parkkal (Národný park Poloniny) és Ukrajna pár környező erdőségével együtt 2007-ben kerültek fel a világörökségi listára, amelyen már 18 ország 94 helyszíne osztozik az „Ősbükkösök a Kárpátokban és Európa más régióiban” címen.

A S jelzés egy nem túl vészes kaptatóval célozza meg a kaldera peremét, s utunk egyik erdőrezervátumból a másikba vezet. Első megállónk a meredek kalderaperem valószínűleg tömegmozgás által kialakított lefolyástalan területét kitöltő „Kis-tengerszem”, a pár méter mély Malé Morské oko. Tovább követve a jelzést nemsokára az egykori kitörési centrum helyén létrejött óriási kaldera meredek peremére érkezünk, a Jedlinka elnevezésű kereszteződésbe. Itt halad a gerincút P jelzése, s itt találjuk a legszebb erdőket is. A zuzmós, mohás, látványos bükkmatuzsálemek ligetszerűen távol állnak egymástól, köztük leginkább vihar tépte hegyi juharokat látni, a nedves avar aranybarna színét pedig a páfrányok friss zöldje élénkíti. A kaldera külső peremén található völgyfők némelyikében szintén fokozottan védett (nem látogatható) tőzeglápok rejtőznek.

Balra fordulva a hegység főcsúcsát érhetjük el egy komolyabb túrával, a mi utunk azonban a Szinnai-kő (Sninský kameň) felé, jobbra tart. Rögtön az elágazást követően részleges kilátást kapunk az alattunk elhelyezkedő kalderára, és kifejezetten látványos sziklaélen túrázunk. Ez hamarosan veszít a drámaiságából, az erdő szépsége viszont szerencsére nem változik, mi pedig gyorsan megérkezünk a Tri table nevezetű nyeregbe (sedlo). Innen már csak egy bő kilométernyi, nem túl vészes kaptató vár ránk, és meg is érkezünk a pazar kilátást nyújtó Szinnai-kőhöz (Sninský kameň).

Alattunk a kárpáti hegységkoszorú egyik legépebben megmaradt kalderája  

Valószínűleg a hegység e frekventáltabb részén sem találkozunk sok emberrel. A Vihorlát mai elhagyatottsága mellett nehéz elképzelni, hogy a területet egykor birtokló Sztáray grófi család az 1870-es években kiépíttette a hegység alapvető turista-infrastruktúráját, sőt, 1883-ban zenés mulatsággal turistaházat is avattak (Antal menedékház). Mindez persze már az enyészeté, a Vihorláttól jól érzékelhetően távol van a Magas-Tátra zsivaja.

A közeli város nevét viselő, természetes erődítménynek ható Szinnai-kő szikláinak tetejére meredek létrák és lépcsők vezetnek fel. Igazából két, a lombok fölé nyúló szikláról van szó: a közvetlenül a fejünk felett, jobb oldalon lévőt a P jelzésen érjük el, a másikat pár lépéssel odébb, a K jelzésen (az előbbi ad jó kilátást a tóra). A sziklapadokról lenyűgöző körpanorámában van részünk: látszanak innen a Keleti-Beszkidek őserdőket rejtő hegyormai, a Vihorlát-tető, a Tokaj-Eperjesi-hegyvidék szlovákiai részének számító Szalánci-hegység hosszan elnyúló magaslatai és a szomszédos Pricske vulkánjának (Popriecny vrch) határt hordozó, szelídebb gerince is. Tekintetünket azonban a 750–1000 méter magas tetőkkel keretezett, átlagosan 4–5 kilométer átmérőjű kaldera közvetlenül alattunk tátongó mélysége vonzza leginkább, hiszen abban a tengerszemnek is nevezett Szinnai-tó vize csillog, varázslatos erdők zöldje által keretezve. Ilyen látványban nem nagyon van részünk sehol máshol a Kárpátokban, érdemes hát alaposan kiélvezni!

Festői búcsú büfével

A Szinnai-kőtől az ismert úton ereszkedünk vissza a Tri table nyeregbe, ahol a K jelzésre fordulva nagyon gyorsan elérjük a tóparton vezető aszfaltcsíkot. Utunk végig látványos, szép, öreg erdőben halad. A tóparton kanyarodó aszfaltúton jobbra fordulva térhetünk vissza a parkolóba, ahol turistaszezonban egyébként szintén találunk egy kisebb büfét. Ennél mindenképpen autentikusabb a tó északi partján található, rövid kitérővel elérhető menedékház büféje, már csak azért is, mert innen nyílik talán a legjobb kilátás a „tengerszemre”.