Petőfi nyomában a Körös-parton (PICK Bordó körtúra)

• A buszmegállótól a Z◼ jelzést követjük a Szent István utca és a Martinovics utca elágazásáig.
• A kereszteződéstől egyenesen, a Z jelzésen haladunk tovább egészen a Kettős-Körös hídjának mezőberényi hídfőjéig.
• A híd nyugati oldalától a P+ jelzésen tehetünk oda-vissza kitérőt a Bodoki Károly Vízügyi Múzeumhoz.
• A hídtól a gáton futó, hivatalosan P↺, valójában jelzetlen aszfaltúton haladunk a Csárdaszállási-csatorna szivattyútelepéig.
• A szivattyúteleptől a ritkás Z jelzésen jutunk vissza Mezőberénybe, a Z◼ elágazásába.
• Az elágazásból a Z◼ jelzések vezetnek vissza kiinduló- és célpontunkra, a buszmegállóba.

A túra részletes leírása

Nyüzsgő kisváros

Bár napjainkban a túra kiindulópontján elterülő tér, illetve az ettől délre eső terület tekinthető Mezőberény centrumának, ebből hagyományosan három volt: az elpusztult falu helyére 1723 után telepítettek szlovák, német és erdélyi magyar lakókat. A népcsoportok egymástól elkülönülve éltek, északon tótok, középen – tehát a mai központ területén – svábok, délen, a mai vasútállomás környékén pedig magyarok. 

Túránkat a Mezőberény, Liget utca buszmegállóban, a tízezres lélekszámú kisváros központjában kezdjük. A buszmegállóból indulva megkerüljük a piac épületét, átvágunk a mögötte nyíló nagy placcon. Balra az 1886-ban emelt katolikus templom magasodik, s hogy miért telt el 160 év a „jelenlegi” Mezőberény alapítása és az épület megépítése között, azt a fentebb említett három népcsoport magyarázza. Eredetileg nem éltek katolikusok a településen, hiszen a területre érkező szlovákok és németek evangélikus, a magyarok pedig református vallásúak voltak. Ez az oka annak, hogy Mezőberényben a katolikuson kívül három templomot is találunk: az északi városrészben a szlovák, a centrumban a német evangélikus, délen pedig a magyar református templomot.

A piac környékén több büfé és egy sörkert is működik, ahol röviden ehetünk-ihatunk. Túránk a Z◼ jelzésen, a Szent István utcán keletre folytatódik, amelyen hamarosan (Mezőberény szabadidőpark-panziójánál) elérjük a Z jelzést, illetve a Kálmán-fürdőt. A csak nyári szezonban (június 1–augusztus 31.) nyitva tartó szabadtéri medencéket az utunk bal oldalán fakadó meleg termálvíz táplálja, amely a fürdő üzemidején kívül hatalmas hozammal ömlik a csatornába. Bár hivatalosan nem ivóvíz, a helyiek előszeretettel vételezik, illetve fogyasztják lehűlése után.

A Laposi kertek

A Z jelzés a Belencéresi utcán hagyja el Mezőberény belterületét. Aszfalton vágunk át a település körgátján, majd hamarosan a Laposi kertek 240-250 hektáros területét határoló úton fordulunk balra. Elhaladunk egy pálinkafőzde mellett – tulajdonosa előzetes bejelentkezés után szívesen vezet körbe –, majd a „3. kapun” irányítanak jobbra a jelzések, ezen vágunk át a Laposi kerteken. Összesen 9, nyugat–keleti irányú „utca” nyújtózik a hosszú szalagparcellák között, amelyeket szőlők, gyümölcsösök, szántók és nyaralók váltakozása határoz meg.

A Mezőberénytől keletre elterülő legelőből az 1800-as évek közepe táján alakítottak ki felparcellázott kiskerteket, miután az „Ókert” már kicsinek bizonyult ehhez. A Körös közelsége miatt kiváló mikroklímájú területen javarészt szőlőt termesztettek (ez főleg az ókerti szőlőket kipusztító filoxérajárvány után lett jelentős), a tőkék közé pedig gyümölcsfákat telepítettek, helyenként veteményes is volt. Az 1960-as években egyre többen építettek hétvégi házat, nyaralót is, de nem csak a helyiek: Békéscsabáról, Gyuláról is jártak a hétvégenként pezsgő életű kertekbe. A fiatalabb generációk elvándorlása miatt ma egyre kevesebb kertet gondoznak, jellemző a parcellák parlagon hagyása, illetve akár beszántásuk is – ennek ellenére a túra egyik fénypontja a Laposi kertek markáns hangulata.

Petőfi és a természetvédelem

Mezőberény híres szülötte Orlai Petrich Soma festőművész, aki Petőfi másodunokatestvére és jóbarátja volt. A költő többször vendégeskedett a családnál, amely ilyenkor kilátogatott az általa nagyon kedvelt Laposi kertekbe. Feljegyzések szerint több fába is belevéste a monogramját, azonban ezek a példányok mára sajnos elpusztultak. Ugyanígy nem áll már a Petrich család háza se, amely falai között Petőfi megszállt: helyén ma az impozáns Városházát találjuk.

Egykori ártéren, szántók között

A Laposi kerteket elhagyva utunk egymásra merőleges csatornák között elterülő szántókat behálózó, egymásra merőleges földutakat keresztez. A Körös–Berettyó-vízrendszer egykor hatalmas árterületét a török kiűzése utáni években letelepített és rohamoson gyarapodó népesség élelmiszer-szükségletének kielégítésére kezdték szabályozni. Apróbb helyi beavatkozások folyamatosan történtek, ám nagy, központi irányítású átalakítás csak a 19. században történt. Több mint fél évszázados munka eredményezte azt a képet, ami ma a Körös-vidéken fogad: bonyolult csatornahálózat zsilipekkel, átemelőtelepekkel, folyómenti töltések és az oldalukig nyújtózó szántók.

Ilyen terepen, a Körös-híd acélszerkezetének távoli látványával teszünk meg 2 kilométert, míg ki nem érünk a Mezőberényt Bélmegyerrel összekötő aszfaltra. A gáton a túra balra fordul, viszont érdemes egy hosszabb kitérőt tenni; vagy ha az nem fér bele az időnkbe, legalább a folyóhoz leereszkedni, és a lomha Kettős-Körös partján leülni.

Kitérő a Vízügyi Múzeumhoz

Bár a térképünkön ábrázolt túrának nem része, oda-vissza 5 km hosszú kitérővel felkereshetjük az előzetes bejelentkezéssel ingyenesen látogatható Bodoki Károly Vízügyi Múzeumot. Ennek eléréséhez át kell kelnünk a viszonylag alacsony forgalmú hídon, s a folyó túlpartján jobbra, a gát mentén, de az ártéri erdő árnyékában vezető P+ jelzésre kell térnünk. Az egykori szivattyútelep ugyan a töltés túloldalán, annak takarásában van, kéménye viszont jól kivehetően mutatja úti célunkat. Lépcsősoron kapaszkodunk fel a gátra, majd ereszkedünk le arról, s máris a múzeumnál vagyunk.

Az 1898-ban épített, a csatorna partján álló egykori szivattyútelep gőzkazánja és gépészeti egységei ma is eredeti helyükön állnak, de ezeken kívül a helyszínen megismerkedhetünk a Körös szabályozásának történelmével, korabeli műszerekkel, illetve egyéb, máshonnan idehozott berendezési tárgyakkal.

Illusztris személyek

Térjünk vissza a Kettős-Körös nyugati partjára! Innen a gáton észak felé indulunk – a térkép szerint jelzett, a valóságban jelzetlen úton. Közvetlenül a kereszteződésben áll egy Petőfi-emlékmű, amely költőnk Körösön való átkelésének emlékét őrzi. Petőfi 1849-ban járt harmadjára – és utoljára – Mezőberényben. A helyiek elbújtatták volna, ő viszont ragaszkodott ahhoz, hogy csatlakozzon Bem erdélyi seregéhez. Július 18-án szállt fel az e helyen közlekedő révre, és hagyta el örökre az Alföldet.

Annak ellenére, hogy Petőfi nem járt kifejezetten sokszor Mezőberényben, helyben erős kultusz épült köré. Több szobor és dombormű ábrázolja őt szerte a városban, az ő nevét viseli a gimnázium, s még emlékszobája is van. A látszólag távoli, mégis lelkesen ápolt kapcsolatot Petőfi és a város között tovább erősíti a már említett Orlai Petrich Soma, illetve Szendrey Júlia személye is: utóbbi három évig a mezőberényi kastélyépületben üzemelő leánynevelde növendéke volt.

Kellemetlen kacskaringózás

Balunkon a Boldishát üdülőtelepe bújik meg a ligeterdőben, amelyet holtág ölel körbe. A Csárdaszállási-csatorna szivattyútelepénél lépcsősoron hagyjuk el a gátat, és a mesterséges víz északi partján haladunk tovább. Utunkat villanypóznák kísérik, rajtuk fel-feltünedeznek a Z jelzések. Balunkon a csatorna, jobbunkon szántók, a távolban Köröstarcsa templomtornya látszik.

A túra monotonabb szakasza következik: a hosszú, 1,5 kilométeres egyenes után balra térünk, majd egy gazdaság kerítése melletti rövid kacskaringót követve hangulatos, bár igen keskeny erdősáv mentén közeledünk Mezőberény felé. Kis dombra kapaszkodunk fel, amiről talán nem is sejtjük, de valójában kunhalom. Cikkcakkozásunk még nem ért véget: megint jobbra, csatorna menti töltésre térünk, majd – már a város határában – balra terelnek a Z jelzések.

Elhaladunk a Medvefejes-tó szikes tava mellett (nevét madártávlatból medvefejre hasonlító alakjáról kapta), amely bár egykor vízimadarak kedvelt élőhelye volt, a 2020-as évek aszályainak következtében szinte teljesen kiszáradt, sőt többször ki is gyulladt, és jelen állapotában különösebb ökológiai és esztétikai értékkel sem bír.

A Z jelzés a Martinovics utcán vezet vissza a Kálmán-fürdő közelébe, ahol jobbra, a Z◼ jelzésre térve jutunk vissza kiindulópontunkhoz, a Mezőberény, Liget utca buszmegállóba. A szép kisváros rengeteg apró látnivalóval fogad, így ha van időnk, nézzünk szét!