Erdőn, mezőn, szurdokvölgyben – hangulatok a Branyiszkói-hegységben

Itiner 

• Lipovcéről (Szinyelipóc) a P jelzés vezet fel a Lačnovský kaňonba (Lacsnói-szurdok), majd ezt követjük tovább Lačnov (Lacsnó) falun keresztül egészen a Lačnovské sedloig.
• A hágótól a Z jelzésen folytatjuk déli irányban a gerincen a Sedlo Zákrutig.
• A Sedlo Zákruttól a P\ jelzés vezet le a patakhoz (Kopitovský potok).
• A patakot a S jelzés mentén követjük jobbra lefelé a K jelzés becsatlakozásáig (Kopytovská dolina, rázcestie).
• A K jelzésen északkelet felé hágunk át a hegygerincen, és érkezünk vissza Lipovcére. 

A túra részletes leírása

Erdei séta a szurdokon át, bepillantás a hegység mélyébe

Könnyű sétával, a P jelzést követve indítjuk utunkat Lipovce (Szinyelipóc) nyugati széléről, az iskola melletti buszmegállóból. A falu felett, éppen útvonalunk közvetlen szomszédságában található a település ősi vára, a Mersevár (Lipovce hrad). A Szinye és a Merse név is ismerős lehet a 19. századi festő, Szinyei Merse Pál nevéből, amiről következtethetünk is a művész családjának eredetére: e nagy múltú család birtokolta évszázadokon át a környéket.

A falut rögvest elhagyjuk az iskola mögött, és párszáz métert haladunk a hegylábig kacskaringózó aszfaltúton, ám hamar tekintélyes, fenyőgerendából ácsolt kapu csábít belépésre a Lacsnói-szurdokba (Lačnovský kaňon). A kapu mögötti fenyves után tágas rét fogad takaros turistaparkkal, ahol büfé, padok és kis tó is korai pihenésre hívogat. Ezt a helyszínt akár a túra végén is útba ejthetjük egy rövid kitérővel. A rétről már felsejlik a szurdok látványossága, a természetvédelmi terület nevét is kölcsönző Kamenná Baba, egy mutatóujjszerűen az ég felé emelkedő, karcsú dolomittorony. A szurdok feletti hegytetőt pedig a Mersevár romja koronázza, ami a környéket uraló Szinyei Merse család erőssége volt, amíg az Aba nemzetség a 14. században le nem rombolta. A falu irányából könnyebben elérhetjük, de az első sziklaszűkület utáni oldalvölgyben is felkapaszkodhatunk hozzá; jelenleg a rekonstrukciója folyik. A szurdok röviddel az első szoros után kiszélesedik egy lélegzetvételnyi szünetre, és itt, az oldalvölgy torkolatánál, hangulatos patakparti tisztáson erdei házikókat is találunk.

A tisztás után azonban ismét belépünk a mohás sziklafalakkal szegélyezett, árnyas, hűs szurdokvölgybe. A kecses sziklaalakzatok már a helyi lakosságot is lenyűgözték, megelevenítve képzeletükben a kőkompozíciókat. A 19. század derekán itt járt Fényes Elek is megemlékezik a falu határában emelkedő csodás hegyvidékről:

„A lipóczi határ hegyes részében, a természet kicsinyben a Kárpát bérczes vidékét utánozza. Ugyanis itt iszonyu magasságu kősziklák tornyosulnak felfele, mellyek legkülönösebb s meglepőbb formákat képeznek. Illyen a többek közt Kamena Baba kőszirt, melly egy ölében gyermekét tartó anyát ábrázol. A Mózses, egy szabadonálló, széditő magasságu kőszikla. Ezen kősziklák közt több patakocskák csörömpöléseit hallhatni, mellyek nagy szépségü zuhatagokat képezvén, miután a síkra leérnek, tárgyakat kővé változtatnak.”

A mohás sziklafelszökések között bolyongva, a szurdokerdő lombsátrán át fel-feltűnik a Kamenná Baba, a lombkorona felett kecsesen égbetörő, 30 méteres sziklatorony. Tetejét egy csenevész fenyő toldja meg, ami a bérc repedéseibe kapaszkodva fényt jócskán, ellenben tápanyagot alig talál. Viszont a környező szurdokerdő vízben és tápanyagban gazdag, de a szűk árokba szorult fákat, főként bükköket és fenyőket sudár termetre sarkallja a fényért folyó örökös küzdelem. A patak menti sziklákat ügyesen kerülgető ösvény egyre meredekebbé válik, a kőlépcsők pedig egy helyen már túl veszélyesek lennének, ezért fémtálcákat telepítettek a víz mellé, és lánccal, valamint korláttal tették biztonságossá a felszökést. Itt látjuk a szurdok legnagyobb vízesését, ami összesített magasságát tekintve meghaladja a húsz métert.

A sziklaszűkület után egy elágazás kínálja a kitérő lehetőségét a gerincél sziklájába vésődött, 200 méterrel felettünk nyíló barlanghoz. A háromszög alakú bejárat sekély üreget rejt, mely azonban remek helyszín az éjszakázásra, kősátrát az elmúlt évezredek emberei, állatai használhatták menedéknek. Az ösvény a patak mellett halad tovább, immár tálcák és mesterséges lépések nélkül, de ahol a továbbjutás megkívánja, ott foghíjas, rozsdás, régi láncokat találunk. Igazából ezen a kalandosan kacskaringós szakaszon válik a patakvölgy igazán vadregényessé: bár a sziklaformák szelídülnek, a környezet igazi nagyragadozós „vadaskert”. A természetvédelem információs táblája szerint szaporodik a területen a fekete gólya, a hiúz, a farkas, és természetesen a medvének is otthona e vidék.

A szegélyező hegyoldalak egyre veszítenek meredekségükből, és kitágul körülöttünk a tér, ahogy megérkezünk a szurdok feletti első rétre. Borókabokrok, nyír- és fenyőligetek tarkítják a tájat. Az ösvény is kikanyarodik a völgyből, és a jobbra eső, köves tisztáson átvágva érkezünk Lačnov (Lacsnó) falu határába. A rét tetejéről visszatekintve még rálátunk a széles lombkoronákkal takart szurdokra, de közben már a falu szélső házai csábítanak a hegyi környezethez alkalmazkodott életmód felfedezésére.

Kaszálók és gerendaházak, a kárpáti ruszin életmód sarokpontjai

Lačnov (Lacsnó) közigazgatásilag Lipovce (Szinyelipóc) része, történelmileg azonban elkülönül, ugyanis ruszin telepesek népesítették be az elmúlt két évszázadban. Az egykor 200 főt közelítő lakosság mára gyakorlatilag elköltözött, jelenleg a település alig rendelkezik állandó lakókkal. A sűrű erdőkkel körbevett falu házai a mindig kéznél lévő alapanyagból, főként fenyőgerendából épültek. Ha a lakóházakat mára kőből újjá is építették, a bádogtetős csűrt és a gazdasági épületeket mindenütt a kőalapra rakott fenyőgerendák alkotják. Ezt az építészeti megoldást látjuk szerte a Kárpátok hegyi életmódra berendezkedett településein. A lakosság favágással és famegmunkálással, illetve állattenyésztéssel foglalkozott – utóbbi ékes bizonyítéka a települést ölelő kaszálók és legelők sora, ami minden erre alkalmas, lankás hegyoldalt elfoglal.

Egy apró, de takaros görögkatolikus templomot érintünk a faluközpontban, megkerüljük az alant szurdokot vájó patakot, majd a nyugati végen felkanyarodunk a kaszálók szintjére. Innen remekül rálátunk a völgybe szorult házakra és portákra, a falu felett pedig az egykori Sáros vármegye bontakozik ki az Eperjes-Tokaji-hegyvidék vulkánjaival a háttérben. A szemközti hegyoldal rejti a Zlá Diera barlang cseppkövektől ékes sziklahasadékát, amit vezető kíséretében mi is meglátogathatunk. A barlang nincs kiépítve, így overallban, sisakban és lámpával a fejünkön, átlagosan 40 perc alatt járhatjuk be az állandóan 7 °C fokos, mindig párás üreget.

Túránk a falu határából nyugat felé folytatódik fenyvesekkel, nyíresekkel, bükkösökkel szegélyezett kaszálók mentén. Virágzás idején érdemes az itt nyíló orchideafajokat és egyéb hegyi virágokat figyelni a harsány zöld fűben. A falutól egyre távolabb eső rétek a szarvasokat, őzeket, vaddisznókat is a nyílt területre csábítják, különösen az alkonyati és kora reggeli órákban, de napközben is érdemes csendben, figyelmesen közlekedni. A tisztásokon vezető, szűk két kilométeres szakaszt csekély hullámzással, közel szintben tesszük meg.

A Lačnovské sedlotól („Lacsnói-hágó”) újra betérünk az erdőbe, és az idáig követett P jelzés helyett a Z jelzésen folytatjuk túránkat. Az erdészeti út a gerinc kiemelkedéseit kerülgeti, így itt is közel szintet tartva, kényelmesen haladunk a vegyes fenyves-bükkös erdőben. A hegygerinc vízválasztó és közigazgatási határ is egyben, tőle nyugatra már a Szepesség (Spiš) terül el, a vizek pedig nagy kerülővel, a Tárca (Torysa) folyón keresztül, Eperjest (Prešov) is érintve érnek a Hernádba; míg a hegység sárosi (Šariš) oldalán a Szinye (Svinka) egyesíti a patakokat, mielőtt a Hernádba torkollik. Egy kis tisztás szélén erdészházat érintünk, ahol visszakanyarodhatunk a völgybe, Lipovec (Szinyelipóc) irányába a P\ jelzésen. (Amennyiben itt a gerincen, a Z jelzésen haladunk tovább, a hegység főcsúcsára kanyarodhatunk fel. A közel 400 méter kapaszkodással gyönyörű erdőket és kaszálóréteket keresztező útvonal végén a Smrekovica csúcsáról nyílik remek kilátás a Magas-Tátrára, valamint a Szepesség magashegységekkel keretezett, tágas térségére. A csúcson ráadásul egy bármikor igénybe vehető, nyitott, két kis szobával is felszerelt menedékkunyhóban tölthetjük a kárpáti éjszakát.)

Ereszkedés erdőn-mezőn, vissza Szinyelipócra

A P\ jelzésen ereszkedünk le a gerincről az alant húzódó, mélyen a hegyek közé vágódott völgybe. Öreg, háborítatlan vegyes erdőnek ad otthont a mélyedés felső szakasza. A településektől távoli keveset járt erdők gazdag állatvilágáról mi is értesülhetünk a patak környéki nyomokból, de ha csendben járunk, és szerencsénk van, meg is pillanthatjuk a Kárpátok lakóit. Nyáron és ősszel gazdag gombavilág színesíti az erdő talaját: fenyők környékén a légyölő galóca piros kalapjai mellett a hegyi emberek csemegéje, az ízletes vargánya is gyakran megjelenik a tarka galambgombákkal együtt.

Gyorsan ereszkedik az erdei út, alig pár száz méter alatt száz méter szintet veszítünk, majd egy szűkületen átjutva házakkal tarkított, tágas rétre érkezünk, ahol már széles murvaút vezet a völgytalpon (a S jelzés jobb ágán). A mély völgy alja laposan szétterülő, patakparti rétek füzére, s ezzel hangulatos levezetése eddigi, változatos sétánknak. Alig egy kilométer után a magasan tornyosuló hegyek ismét szűkebb teret hagynak csupán a pataknak, ugyanis a dolomitbércekről leszaladó víz itt a hegység kemény, kristályos kőzetekből felépülő központi magjával találkozik. A Kopytovský potok illedelmesen ki is tér előlük: amint átüti az első homokkő- és konglomerátumhegyeket, a kristályos palák és gránitkőzetek elől hirtelen keletre fordul.

Rövid ideig a hegység főcsúcsáról leszaladó patakkal együtt haladunk, mellette akár kényelmesen le is sétálhatunk a szomszédos Šindliar (Singlér) faluba. De ha autónk Lipovecen (Szinyelipóc) vár, vágjunk át a hegyoldalra kaptató, K jelzésű dózerúton. A helyiek régóta használják ezt az öreg erdőn átvezető útvonalat, melynek nyomvonala mélyre vágódik a gyökérfüzérek között. Alig hatvan méter szintet kell áthágnunk, hogy visszatérjünk Lipovec (Szinyelipóc) határába (szemközt a túránk elején megismert kanyon húzódik).

Alattunk erednek azok a források, amelyek a hegység kristályos magja és a dolomit- illetve agyagkőhegyek határán hoznak felszínre szénsavtartalmú ásványvizet. Olyan hozammal törnek fel, hogy egykor malmot is építettek energiájuk hasznosítására. A helyi boltokban is kapható vizet a 19. század elejétől palackozzák Salvator néven. Érdemes megkóstolni a hegységet alkotó kőzetek ízletes nedűjét, amely a múlt századi reklám szerint a vese-, a hólyag-, a gyomor- és a reumabetegek leghatásosabb gyógyvize. A forrásokra épült vízműtelepet, a vízbázis védőzónáját a hegyek lábánál széles ívben kerüljük, mielőtt visszaérünk Lipovecre (Szinyelipóc), ahol körtúránk véget ér.