Nagy-kő (Bükkszenterzsébet)

Panoráma északi hegyvidékeinkre

Az egyik irányból öreg tölgyest átszelő, meredek, lemosódott ösvény, a másik oldalról korláttal biztosított sziklalépcső segít fel a Nagy-kő utolsó, izzasztó emelkedőjén. De a szikla meghálálja a fáradságot: a fűszeres illatú feketefenyőkkel szegélyezett, kitett homokkőteraszra lépve megdöbbentő a panoráma. Szédítő mélység pereméről csodálhatjuk a körös-körül hullámzó dombsági tájat, amelynek délies irányban a Mátra hosszú, behemót gerince rajzol kárpáti keretet, kelet felé pedig a Bükk képez határt. Síkság nem mutatkozik, a hegyárnyékban ülő dombvidék pedig szinte „megemeli", magasabbnak érzékelteti a Mátra-vidéket. Érdemes óvatosan kimerészkedni a nyugati fal tetejére is, hiszen a távoli Mátra látványát itt a sűrűn tagolt vajdavári gerincek erdős vadonja, és a hátterükben magasodó Karancs látványa egészíti ki. És bár a Bél-kő sziklasebe mellett éppen a Bükk-fennsík legmagasabb pereme látszik, hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége innen nézve nem különösebben markáns látvány. Előterében Tarnalelesz és völgye tűnik fel.

Apoka

Annál inkább karakteres a Nagy-kő fala – a peremektől tartsuk távol magunkat, hiszen helyenként 80 méteres a mélység, a homokszemcsékkel borított felület pedig veszélyesen csúszós. Így is rálátunk a lágy ívű szikla oldalára: anyaga egy sekélytenger árapály által mozgatott, part menti vizében rakódott le, benne a mészvázas élővilág fosszíliái halmozódtak fel. A kőzetté válás során ezek a karbonátos héjak feloldódtak, a meszes oldatok átjárták a homokos összletet, és összecementálták azt. Így keletkezett az ellenálló, gigászi sziklafal anyaga, amely később egy törésvonal mentén, a hegység összetöredezésekor emelkedett ki, mielőtt északias irányban kicsit kibillent, és puhább környezetéből kicsomagolta az erózió.

A palóc tájnyelvben apokaként emlegetett homokkőtömb búbos kemenceként előreugró sziklaidomaiból helyenként szabályos sorokba rendeződött kis „cipók" állnak ki: ezek a gumók szomszédságuknál keményebbek, mivel több meszes kötőanyag halmozódott fel bennük. A falról időnként leszakadó darabok nyomai a homokkő eredeti, sárgás színét feltáró törési felületek, míg a szürkés kéreg a kőzet mállásának eredménye.

A sziklafal maga kb. 250 méter hosszú, és helyenként eléri a 80 méteres magasságot - ezért valószínű, hogy ennél magasabb, összefüggő sziklát nem találunk Magyarországon.

Pihenőhely és forrásvíz

A sziklaháton helyet foglaló réten esőbeállót találunk paddal. Az építmény falán elhelyezett információs tábláról megtudhatjuk, hogy a jól védhető csúcson a középhegységeinkből ismerős Kyjatice-kultúra (Kiétei kultúra) késő bronzkori erődítménye állhatott. Nem is csoda, hiszen a lejtviszonyok miatt jól védhető a helyszín,  és a távoli védékek szemmel tartását is lehetővé teszi. A valamikori, mintegy 170 méter hosszú és 55 méter széles erősségre már csak egy halovány sáncmaradvány emlékeztet, de a délnyugati oldalon állítólag máig fellelhetők őskori cseréptöredékek.

A 392 méteres Nagy-kőre vezető tanösvény két végpontja Tarnalelesz és Bükkszenterzsébet. A jelzések ritkák, de az utat könnyű megtalálni (a Természetjáró app használata erősen ajánlott). Az ösvények a szikla körül helyenként nehezen járhatók, a meredekség is megerőltető. A szikla oldalában, a tetőnél jóval lejjebb fakad a Kő-forrás, ahová sáros, tönkrement ösvény vezet el, de az extrém szárazságok kivételével számíthatunk (iható) vizére. A mellette kiépített, régi pihenőhely már tönkrement.

FIGYELEM! A Nagy-kő sziklafalának kilátópontja nincs korláttal biztosítva, a homokkőfelület pedig csúszós. A peremen mozogjunk körültekintéssel, a jelzett ösvényt ne hagyjuk el!

Ingyenes