Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Monument

Kéktúra-emlékmű

Monument · Koszegi-hegység · 575 m · open today
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • A Kéktúra-emlékmű
    A Kéktúra-emlékmű
    Photo: Péter Farkas
Első hallásra talán meglepő, hogy az erdő mélyén megbújó Kéktúra emlékmű nem az Országos Kéktúra nyomvonalán áll. A rejtély megfejtéséhez vissza kell utaznunk az időben.

A történet 1938-ig nyúlik vissza, amikor Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára hosszas előkészületek után megnyitották a Sümeg és a Nagy-Milic között húzódó, 910 kilométer hosszú, Szent István vándorlás névre keresztelt, K turistajelzésekkel ellátott útvonalat. Az 1960-as évek elejére ennek végigjárása országos mozgalommá nőtte ki magát. Megalakult az MTSZ (akkor még Magyar Természetbarát Szövetség) Kéktúra Bizottsága, majd Thuróczy Lajos szerkesztésével létrejött az útvonalat bemutató első ismertető könyv.

1977-ben meghosszabbították a túrát a Velem közelében fekvő Szent Vid kápolnáig. Az új kezdőponton Kőhalmi Vilmos kezdeményezésére állították fel az itt látható emlékművet, amely egészen 1989-ig, a rendszerváltásig jelölte az Országos Kéktúra végpontját. 

A vasfüggöny lebontásával Magyarország és Ausztria között szabad lett az átjárás. Elérhetővé vált az Írott-kő csúcsa, ahova 1990-ben áthelyezték az OKT végpontját. A módosítás következményeként a nyomvonal többé nem érinti az emlékkövet: az Országos Kéktúra északról, a Dél-dunántúli Kéktúra pedig délről kerüli meg.

Ha erre járunk, egy rövid kitérővel érdemes felkeresni az emlékművet és a közelében levő látnivalókat: a Szent Vid templomot és a kálváriát, a barlangot, valamint a Szent-kút forrást.

Opening hours

open today
Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes
Profile picture of Eszter Szabó
Author
Eszter Szabó
Update: October 20, 2020

Public transport

  • A Szombathelyről és Kőszegről induló autóbuszokkal Velem, autóbusz forduló megállóhelyig kell utaznunk. 

Getting there

  • A velemi buszmegállóból a Petőfi Sándor utcán északnyugat felé induljunk a  kezdetben együtt futó P és K+ jelzésen, majd az elágazásnál a K+ jelzést kövessük (1,7 km).
  • Az autós parkolóból a K+ és P● jelzéseket kell követnünk délkeleti irányba (400 m).

Parking

  • Autóval aszfaltúton Velemből tudjuk megközelíteni az emlékművet. A Petőfi utcán (a település fő utcája) hagyjuk el a lakott területet, majd a T elágazásnál balra kanyarodva 2 km után parkolót találunk az út bal oldalán a kanyarban. Innen érhető el a legrövidebb sétával a célpont. 

Coordinates

DD
47.351704, 16.477271
DMS
47°21'06.1"N 16°28'38.2"E
UTM
33T 611570 5245307
w3w 
///butterfly.tuneless.goofily
Show on Map
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

recommended route Difficulty moderate Open
Distance 12.3 km
Duration 3:50 h
Ascent 463 m
Descent 463 m

A szelídgesztenyéseiről és régi pincesoráról híres Cákról induló körtúra a Kőszegi-hegység hét forrását járja végig, emellett számos történelmi és ...

6
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Koszegi-hegység
Jurisics teljesítménytúrák - 20 km
recommended route Difficulty moderate
Distance 22.4 km
Duration 6:00 h
Ascent 621 m
Descent 621 m

Kellemes középtáv azoknak, akik szeretnék jól átmozgatni magukat, miközben örömmel kirándulnak látványos és kellemes környezetben; gyönyörű hegyek ...

1
from Kálmán Gombos,   MTSZ - együttműködő szervezetek
Hiking Trail · Koszegi-hegység
Körtúra a Kendig gerincére
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 13.3 km
Duration 5:00 h
Ascent 530 m
Descent 530 m

Változatos túra a hegység csúcsaira, mely során nagyszerű kilátásokban lehet részünk az Alpok és a Kisalföld irányába. Közben hűs fenyveseket ...

5
from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Endurance Hike · Koszegi-hegység
Kőszegi csillagok 20 teljesítménytúra
recommended route Difficulty moderate
Distance 22.6 km
Duration 6:00 h
Ascent 603 m
Descent 603 m

Nem félsz a sötétben? Akkor beviszünk a sűrűbe! Nem fogod megbánni… A túra elején a nyáresti Kőszeget és a Pogányokat elhagyva a Cáki pincesor, ...

from Kálmán Gombos,   MTSZ - együttműködő szervezetek
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 10.6 km
Duration 3:25 h
Ascent 474 m
Descent 474 m

Kellemes klímájú patakvölgyben, majd a Szent Vid bronzkor óta lakott hegyén keresztül kapaszkodunk a Kendig-gerincre. A panorámákkal tűzdelt ...

2
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Long Distance Hiking · Koszegi-hegység
Írott-kő - Sárvár (OKT-01.)
recommended route Difficulty moderate Stage 1 Open
Distance 72.1 km
Duration 18:50 h
Ascent 570 m
Descent 1,290 m

Írott-kő (Marked Rock), the highest peak of Transdanubia is the western trailhead of the legendary 1166 km long National Blue Trail (Országos ...

22
from Magyar Természetjáró Szövetség,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Koszegi-hegység
Velemből az Írott-kőre
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 11.2 km
Duration 3:50 h
Ascent 640 m
Descent 640 m

Hangulatos patakvölgyek, források, zöldpala sziklaformációk és sétányok mentén kapaszkodunk fel a Dunántúl legmagasabb pontjára, majd a Szent Vid ...

5
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Bicycle Rides · Alpokalja
Két keréken a Dunántúl tetején
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 79.4 km
Duration 16:00 h
Ascent 725 m
Descent 696 m

Kőszeghegyalján római emlékek, középkori hősök emlékezete, a Dunántúl legmagasabb pontja, hatalmas erdő fogadja a bringást – több napot is el ...

1
from Tamás Abelovszky,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Special features

Place to visit
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp