Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Church

Sziklaszentély, Zebegény

· 1 review · Church · Börzsönyvidék · 123 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • A zebegényi sziklakápolna bejárata
    A zebegényi sziklakápolna bejárata
    Photo: Harangozó Ádám, funiQ.hu
A település első templomából mára csak sziklába vájt szentélye maradt fenn. Itt éltek a helyi remeték, akik közül az utolsó feltehetőleg a kálváriát gondozta, és akinek jelképes sírja a szentély mellett látható. A barlangszerű szentélyt ma egy román stílusú, timpanonos előépítmény egészíti ki.

A település első temploma, a Szent Mihály-sziklatemplom az 1813 utáni években épült a Kálvária-domb oldalában, és szentélyét, amely az épület egyetlen fennmaradt része, a sziklába vájták. 1852-ben még renoválták, de az új templom felépültével elbontották az 1900-as évek első felében. Mivel templomként már nem volt rá szükség, a megmaradt szentélyt innentől a helyi remeték használták egészen a századelőig.

Az utolsó helyi remetének, aki feltehetőleg a kálváriát gondozta, jelképes sírja a szentély mellett látható. A szentély belsejében szobrokat és egy, a remeték által készített domborművet láthatunk. Egykori, 1749-ben öntött harangját a Havas Boldogasszony-templom őrzi. 1914-ben a Jékey házaspár kőlapokból álló, timpanonos, román stílusú bélletes, címereikkel díszített előépítményt építtetett a barlang elé.

Érdemes felmenni a Kálvária-dombra, megnézni a Millenniumi emlékművet és kicsit odébb a Kós Károly-kilátót.

Opening hours

Nagyobb ünnepekkor nyitják ki.

Price:

Ingyenes.
Profile picture of funiQ
Author
funiQ
Update: March 11, 2020

Public transport

  • Vonattal érkezve a Zebegény állomáson szálljunk le.

Getting there

  • Az állomástól a központ felé induljunk, majd sétáljunk el a templom mellett. Átmegyünk a kis hídon, majd rögtön jobbra fordulunk. Bal oldalon kezdődik a szerpentin, ezen induljunk el, az első kanyarban találjuk a sziklakápolnát (250 m).

Parking

  • Parkolni a Kossuth vagy a Szőnyi István úton lehet.

Coordinates

DD
47.800650, 18.911773
DMS
47°48'02.3"N 18°54'42.4"E
UTM
34T 343631 5296255
w3w 
///exaggerated.scooters.centurion
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

Endurance Hike · Börzsönyvidék
Malom Kör 10+
recommended route Difficulty moderate closed
Distance 12.8 km
Duration 7:00 h
Ascent 556 m
Descent 556 m

A börzsönyi instant túra legújabb és egyben legrövidebb távján Zebegényből teszünk egy kört a Szent Mihály-hegyet érintve, miközben gyönyörű ...

from Zsuzsa Lévai,   Magyar Természetjáró Szövetség
Endurance Hike · Börzsönyvidék
Malom Kör 30
recommended route Difficulty difficult closed
Distance 32.7 km
Duration 10:00 h
Ascent 772 m
Descent 772 m

A börzsönyi instant túra hosszabb távján egészen Kóspallagig elkalandozunk Zebegényből, miközben számos ponton a Dunakanyar csodálatos panorámáját ...

from Zsuzsa Lévai,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 14.9 km
Duration 4:25 h
Ascent 416 m
Descent 416 m

A táj ezer arcát mutatja be a Zebegényből induló könnyed, patakátkelésekkel tarkított körtúra a Dél-Börzsöny vulkáni peremhegyein.

13
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty moderate closed
Distance 11.2 km
Duration 4:00 h
Ascent 726 m
Descent 726 m

Zebegény környékének legszebb kilátópontjait végigjáró körtúra, amely érinti a Julianus barát tornyot és a Bodzás-völgy bükkösében fakadó Ernő ...

36
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Dunakanyar, Visegrádi-szoros
Panorama Hunting at the Danube Bend
recommended route Difficulty moderate closed
Distance 12.4 km
Duration 5:00 h
Ascent 613 m
Descent 603 m

This tour is a real treat for those looking to enjoy the stunning beauty of the Danube Bend from a number of lookout spots and lookout towers.

21
from Eszter Szabó,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

5.0
(1)
Gábor Fekete
March 13, 2021 · Community
Egy túra kezdéséhez tökéletes kiindulópont, érdekes történettel!
Show more
2021.03.13.
Photo: Gábor Fekete, Közösség
2021.03.13.
Photo: Gábor Fekete, Közösség

Photos from others


Sziklaszentély, Zebegény

2627 Zebegény

Special features

Place to visit
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp