Szent András-templom, Hidegség

Hidegség jelképének tekinthető ez a középkori eredetű plébániatemplom, ami a falu feletti dombon áll. Román kori rotundája (körterme) Nyugat-Magyarország egyik kiemelkedő értékű műemléke. A templomra vonatkozó első írásos adat 1274-ből való, de a 12. században, legkésőbb a 13. század első felében már állhatott az épület.

Az eredetileg maximum 30-40 főt befogadni képes kupolatetős körbástya kialakítása azért különleges, mert a kör alaprajzú termet és a patkó alaprajzú szentélyt kívülről sík falakkal határolták, és a közöttük levő teret tört kövekkel töltötték ki. Freskóit azonban csak a tatárjárás után, feltehetően 1250 körül készítették. Középen, a szentély boltozatán Krisztus látható mandula formájú keretben, körbevéve a négy evangelista szimbolikus alakjával: Lukácsot ökör, Márkot oroszlán, Jánost sas, Mátét pedig angyal formájában ábrázolták. A kupolafestmény alá díszítősort festettek, amely egy ívsoros párkány sematikus mintázatának felel meg.

Az apszis (a szentély végződésének) középső részén a tizenkét apostolt emelt ívű árkádsorban ábrázolták. A keretívekben a neveket olvashatjuk, a keretekben balról jobbra magukat az apostolokat tekinthetjük meg: az első három alak elpusztult vagy elmosódott, a 4. Bertalan, az 5. Pál tar fejjel és szakállal, a 6. Péter rózsaszín kulccsal, a 7. András, a 8. János, a 9. az idősebb Jakab hullámos hajjal és szakállal, a 10. Tamás, a 11. Fülöp, a 12. pedig szintén elpusztult. Az eltűnt apostolábrázolások történetére két elmélet létezik. Az egyik szerint az 1747-48-as átalakítás során egy nagyobb oltárt helyeztek be, és csak a fal megbontásával tudták behelyezni az eredeti egyszerű kőoltár helyére. A másik magyarázat és a feljegyzések szerint is itt járt törökök rongálták meg, ennek valószínűségét a több helyen megfigyelhető kisatírozott arcok is bizonyítják (az iszlám vallásban tiltott az emberi arc ábrázolása).

A rotundában, a szentélytől jobbra illetve balra két további freskómaradvány látható. A jobb oldalon Jézust az olajfák hegyén, balra a római lovasokat, illetve gyalogosokat ábrázoló falfestményt tekinthetjük meg. A bal oldali, katonákat ábrázoló freskóból alig valami maradt meg az eredeti helyén, ugyanis az 1970-71-es restaurálás során a freskót fóliával emelték le a falról, és úgy restaurálták, de a munkások véletlenül leverték az alapjait, és így nem tudták visszahelyezni a helyreállított részt. Ez azóta a Nemzeti Galéria pincéjében található.

A község lakói a 16. század végétől a 17. század közepéig az evangélikus hitet vallották, erről emlékszik meg a templom tetején elhelyezett vaskakas. Az evangélikus vallás tiltja a szentek ábrázolását, ekkor meszelték le a középkori freskókat. Bár ez mai szemmel rongálásnak minősül, de pozitív hozadéka is volt: a mész tartósította a falfestményeket. Ezt a mészréteget id. Storno Ferenc távolította el a 19. század második felében, akinek keze munkáját rengeteg műemlék helyreállítása dicséri, pl. Sopronban is.

1660-ban bővítették először az épületet, nyugati irányban elbontották az eredeti bejáratot és párhuzamosan az első hajóval meghosszabbították. A kupola alatti freskósor az apostolokról is ekkor lett megfestve, fából huszártornyot építettek a szentély fölé, de általában az egész templomot átalakították. 1713-ban az épületet villámcsapás érte, teljesen leégett, ezért újabb felújításra volt szükség, ami 1747-48-ban történt meg. Ekkor épült a barokk torony a rotunda apszisa fölé.

Az új torony nagy tömegével erősen megterhelte a román kori szentélyt, ennek következtében a rotunda falában repedések keletkeztek (ezt a problémát csak a 2000-es körbebetonozás oldotta meg). A barokk átalakítás kiterjedt a templom egészére, az épület süvegboltozatot kapott. Ennek során sérült meg a késő reneszánsz apostolsor.

A toronyban két harang található, a régebbit Köchel János György öntötte Sopronban 1777-ben. Az építményt 1890-ben romantikus homlokzattal látták el, majd 1931-38-ban bővítették a templomot háromhajósra. Bár az átalakítás szükséges volt, hogy nagyobb legyen a befogadóképesség, de a belső pára ezután a hidegebb freskós román kori falazatokon csapódott le, és rongálta a falfestmények állapotát. 1971-72-ben választották le a templomtól a középkori részt. Az ez előtti állapotot egy kis kép őrzi a templomban. Az új rész főoltára 1954-ben készült vörös márványból, alkotója Fellegi Mihály csornai szobrász. A Szent Szívet ábrázoló oltárkép a bécsi J. Kessler munkája 1876-ból.

Az orgona a bécsi Deutschmann-műhelyből származik. A templom különlegessége még egy római korból származó pellengér, valamint az épület alatt feltárt pincerendszer.

Ingyenes.