Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Church

Egregyi Szent Magdolna-templom

Church · Zalai-dombság · 140 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • Az egregyi Szent Magdolna-templom
    Az egregyi Szent Magdolna-templom
    Photo: Veszelovszki Zsolt, funiQ.hu
A Balaton környékének egyik legszebb Árpád-kori emléke az egykori Egregy falu temetőjében álló római katolikus templom. A 13. századi épületről egy 1341-ben kelt dokumentumban már írnak. A török időkben a templom tönkrement, de a 18. század során felújították.

Hévíztől északra, az egykori Egregy falu temetőjében, az Országos Kéktúra útvonala mellett áll a műemléki védelem alatt álló római katolikus templom. Valószínűleg 1230 körül épült a kőtemplom, amelyet az oklevelek csak 1341-ben említenek először, ebben az időben Alexandriai Szent Katalin volt a védőszentje.

A népszerű fürdőváros belvárosától mintegy félórányi sétára lévő épület a török hódoltság idején tönkrement. Felújítását, átépítését, külső-belső díszítő festését 1731-ben végezték el, ekkor újraszentelték, ezúttal Szent Magdolna tiszteletére. Ezt követően a templomot több alkalommal restaurálták: 1860-ban, 1912-ben, 1964-65-ben, 1990-ben és 1991-ben, és legutóbb 2015-ben.

Az egyhajós, karcsú templom négyzet alaprajzú tornyát kőből épített úgynevezett csürlős formájú sisak díszíti. Ez a toronysisak azért is érdekes, mert feltehetően nagyobb, rég elpusztult templomaink sisakformáját őrzi. Háromszintes tornyán kettős és hármas ikerablakokat láthatunk. Az épület külső falfelületein sok helyen, nagyobb felületeken is megmaradt a festett díszítés, a nyílások körül pedig ma is jól láthatók a régen bekarcolt formák.

Az épület belsejébe az annak déli oldalán lévő nyitott barokk ajtón keresztül juthatunk be. A templombelső érdekessége a hajó északi falán kialakított fülkesor, amelyet egyesek ülőfülkéknek tartanak, mások szerint azonban csak a belső tér optikai növelését szolgálják. A templomban egy román kori keresztelőmedence kőtöredékei is megtalálhatóak. A belső díszítéshez tartozik a középkori eredetű felszentelt kereszt. A hajóban lévő diadalíven különleges, fonatos festés figyelhető meg.

A Balaton környéki települések közül mindössze három helyen maradtak meg az Árpád-korból származó templomok: a hévízi Szent Magdolna-templomon kívül ilyen a tihanyi Bencés apátság altemploma és a felsőörsi prépostsági templom.

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes.
Profile picture of funiQ
Author
funiQ
Update: July 31, 2020

Public transport

  • A hévizi buszról a Hévíz, II. ker. óvoda (Egregy) megállónál szálljunk le.

Getting there

  • A buszmegállótól a Dombföldi úton induljunk el, követve végig a K jelzést. A dombtető után hangulatos borozók, pincék közt érünk a templomhoz (660 m).

Parking

  • A Dombföldi utcán, kicsivel a templomtól lejjebb tudunk parkolni.

Coordinates

DD
46.808072, 17.191052
DMS
46°48'29.1"N 17°11'27.8"E
UTM
33T 667169 5186167
w3w 
///parsing.overwhelms.grandiose
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

recommended route Difficulty easy
Distance 9.5 km
Duration 3:30 h
Ascent 1 m
Descent 4 m

Különleges evezés a soha be nem fagyó patakon, ami a Hévízi-tó felesleges vizét a Zala folyóba vezeti. A téli hidegben gőzölgő, meleg vizű patak ...

1
from Edvárd Rózsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail
Rezi várában
recommended route Difficulty easy Open
Distance 9.3 km
Duration 2:45 h
Ascent 231 m
Descent 231 m

Rezi várában minden évszakban gyönyörű panoráma fogad minket, tiszta időben akár a Schneebergig is ellátunk. Utunk során a Rezi vár tanösvény ...

8
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Trail Running · Lake Balaton
Fenyvesallé 13
recommended route Difficulty easy
Distance 13 km
Duration 1:20 h
Ascent 52 m
Descent 52 m

Teljesen sík és nyílegyenes, mágikus erővel és pszichedelikus hatással bíró, meditatív zen-futás Magyarország legidősebb és leghosszabb, a ...

from Edvárd Rózsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
Long Distance Hiking · Lake Balaton
Keszthely - Tapolca (OKT - 04.)
recommended route Difficulty easy Stage 4 Open
Distance 29.2 km
Duration 8:20 h
Ascent 560 m
Descent 540 m

Buttes of Balaton-felvidék (Balaton Uplands) punctuating the skyline could be the symbols of the Blue Trail section. The trail ascends from ...

23
from Magyar Természetjáró Szövetség,   Magyar Természetjáró Szövetség
Bicycle Rides · Keszthelyi-hegység
Barangolás a Keszthelyi-hegységben
recommended route Difficulty moderate
Distance 63.1 km
Duration 4:37 h
Ascent 841 m
Descent 841 m

A balatoni bringakört érdemes néha elhagyni egy kis plusz kaland kedvéért: a Keszthelyi-hegység számos kisebb-nagyobb felfedezést kínál ezen a ...

1
from Tamás Abelovszky,   Magyar Természetjáró Szövetség
Trail Running · Lake Balaton
Vadlán nyolcas
recommended route Difficulty moderate
Distance 13.3 km
Duration 1:35 h
Ascent 402 m
Descent 402 m

Világos, egyszerű szintgörbéjének köszönhetően meglepetések nélküli, kezdőknek is jól tervezhető erőbeosztású futás. Hangulatos völgyeket, ...

1
from Edvárd Rózsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy Open
Distance 5.8 km
Duration 1:45 h
Ascent 180 m
Descent 180 m

Ezen a könnyű, látványos körtúrán megismerkedünk az egykor itt hullámzó Tethys-óceánnal és Pannon-tóval, miközben azt is megtudjuk, milyen lehetett ...

6
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy Open
Distance 11.3 km
Duration 3:25 h
Ascent 354 m
Descent 354 m

 Ez a klasszikus körtúra Berzsenyi- és a Padkűi kilátó, valamint a Büdöskúti arborétum és a vadászház érintésével nyújt betekintést a Keszthelyi ...

6
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Egregyi Szent Magdolna-templom

8380 Hévíz

Special features

Place to visit
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp