A Mátra

Ma már nehéz elképzelni, de Trianon előtt a Mátrát alig ismerték, ebből kifolyólag ritkán keresték fel a túrázók. Bár első turistaútját 1888-ban festették fel a Kalló-völgyben, komolyabb figyelem csak az 1920-as évektől irányult rá. Magassága, a fővároshoz való viszonylagos közelsége, szokatlanul nagy feltártsága (az autóút-hálózat sűrűsége), valamint a nyugati hegységrész települései népszerű túratereppé teszik. A turistautak főként a falvak és hegyi telepek körül csomózódnak. A hálózat sajátos vonása a kétarcúsága, amely a bejárható túrák jellegében is tükröződik, megkülönböztetve a Mátrát a többi hegyvidékünktől. A legmagasabb tetők (Kékes, Galya-tető) és a települések körül, illetve között igen sűrű, szerteágazó útfonat ad lehetőséget kellemes kirándulásokra. A lakatlan részeken ellenben a jelzett utak ritkásabbak, de a főbb csúcsokat felkeresik, a gerinceket végigjárják, így hosszú, komoly túrák is teljesíthetők. Ráadásul a Mátrán keresztül vezet az ország legizgalmasabb gerincútja, az egyetlen valódi, többnapos gerincvándorlása is. A hegylábi falvaktól a turistautak a völgyeket követve vagy a peremi csúcsokat keresztezve a főgerincre hágnak, ahonnan általában alászállhatunk a túloldali településekre.

A terep szintén változatos: a lapos tetőkön könnyű, nem megerőltető túrákat kínál a mátrai táj. Azonban ha a hegylábtól indulunk el, vagy hosszasan követjük valamelyik gerincet, esetleg a szigetszerűen kiemelkedő csúcsokat célozzuk meg, előbb-utóbb különösen meredek, emberpróbáló emelkedőket kell legyűrnünk. A hegység aszimmetrikus  szerkezete tükröződik a túrák nehézségében is, és mindenképpen figyelembe kell vennünk a tervezéskor, hogy amíg a déli oldalon hosszú, fokozatosan emelkedő vagy csak a völgyek végén izzasztó turistautak indulnak a gerincekre, addig az északi lejtők néhol extrém meredekségűek, főleg a legmagasabb csúcsok lejtőin. Az itteni ösvények ezért csúszósak, kövesek, megerőltetők lehetnek.

Az egyes hegységrészek eltérő túratípusoknak kedveznek, ezért hiába viszonylag kis kiterjedésű a Mátra, számtalan variációs lehetőség áll rendelkezésünkre. A Kékestől nyugatra országos mércével viszonylag nagy és változó színvonalú turista- és menedékház-hálózatot használhatunk, főként a legmagasabb, falusi szálláshelyekkel is tűzdelt térszín közelében. A kiváló menedéktoronytól (Galya-kilátó) a klasszikus turistaházakon át (Hidegkúti turistaház, Ágasvár turistaház stb.) a legmodernebb színvonalat képviselő turistacentrumig (Galyatető Turistacentrum) mindent megtalálunk, de többnyire előre be kell jelentkeznünk. A Kékestől keletre azonban kisebb vadont kínál a vadregényes gerinc, hiszen itt se települést, se turistaházat nem rejt az erdő. A források nyáron gyakorta elapadnak, vizük ihatósága változó, ezért mindenképpen töltsük fel kulacsainkat induláskor! Étkezési lehetőséget a falvakban lelünk, boltból viszont kevesebb van, ráadásul rendszerint azok kínálata is viszonylag szegényes.

A Mátra a kárpáti hegykoszorú belső ívén kiemelkedett tűzhányósor tagjaként, tengeri környezetben lépett működésbe a miocén kor során. Törmelékszórások és lávaöntések váltakozásából, andezitből, dácitból és riolitból épült föl a rétegvulkáni szerkezet, de ne csupán egy nagy tűzhányót képzeljünk magunk elé: időben és térben elkülönült kráterek és kitörési központok juttatták felszínre termékeiket. Hogy pontosan miként is nézett ki, hogyan működött a Mátra vad időszakában, az máig sok talányt rejt.

Annak ellenére, hogy ércesedése miatt a leginkább kutatott vulkáni hegységünk, szerkezetét rengeteg kérdés övezi, hiszen az elmúlt évmilliókban felépítését és felszínét tekintve is nagyon erősen átalakult. Egyes kutatók hatalmas kalderákat, azaz beroskadt vulkáni struktúrákat sejtenek a terep formáiban (pl. Mátrabérc), míg mások kisebb krátereket (a Galya-tetőtől délkeletre, a Kékes déli oldalában, illetve a Nagy-Szár-hegy környezetében), több, elkülönült kitörésközpontot azonosítottak.

Annyi azonban bizonyos, hogy a Mátra tömbje még működése idején egy tektonikus árok irányába, dél felé billent, ezért aszimmetrikus szerkezet jellemzi, amely különösen a Nyugati-Mátrában szembetűnő. A menedékesebb déli oldalon hosszú völgyek tagolta, enyhébb szögben aláhajló hátak simulnak az alföldi térszínbe. (Az eredeti felépítmény jelentős része pedig fiatal üledékek alatt fekszik, az Alföld alá temetkezve.) A hegység gerince ezzel párhuzamosan kiemelkedett, míg az északi oldalon a kőzettömegek elhasadtak, leszakadtak. Ezért a Kárpátok irányába tekintő lejtők meredekek, néhol falszerűek, felszínüket a nagy lejtőszög miatt később lejtős tömegmozgások (csuszamlások, suvadások) alakították. A lecsúszott, óriási méretű kőzetblokkok némelyike jól azonosítható, például a Szállás- hegyről, a Kékes északi oldalában. A kitakarózott sziklatesteket a fagypont körül ingadozó jégkorszaki klíma faragta tovább, amint a repedésekben újra és újra megfagyó víz lassan szétfeszítve felaprózta anyagukat és kivéste falaikat. Így születtek a gerinc peremének magas sziklái (pl. Sas-kő, Gazos-kő). A legmagasabb régióban pedig a kemény andezitet hátakká, lapos tetőkké formálta az erózió, csak a lealacsonyodó gerincek és az azokból kiemelkedő csúcsok hordoznak élesebb formákat.

Az eleinte tengeri, később már szárazföldi környezetből kimagasodó Mátra fő tömegét a lávaöntések során felszínre ömlött andezit építi fel, amelynek komor, sötét szikláival, ormaival, a belőle aprózódott kőtengerekkel szerte a hegységben találkozunk. A fedetlen vagy már növényzet borította kőtengerek sűrűsége és kiterjedése hegységeink között itt a legnagyobb (pl. Fehér-köves). Ezek a lejtőket beterítő lávaárak maradványai, de a különböző működési fázisok eltérő anyagokkal gazdagították a hatalmas rétegvulkánt - így a robbanásos kitörések törmelékes kőzeteket (pl. tufákat) szórtak szét. A Mátra vulkánjai mintegy 1000 m-es magasságban tetőzhettek. Azonban a gerinc még a hegység aktív időszakában lassan, megközelítőleg 500 m-rel kiemelkedett (ekkor történhettek az utolsó tűzhányóműködések), azaz az erózió azóta ennyit „tüntetett el” a tetőszintből. A délnyugati tájegység szigetszerűen felszökkenő csúcsai (pl. Havas) önálló kitörési központok lehettek, de a szerkezeti átalakulás és a lepusztulás jelentősen lealacsonyította őket.

A Mátra vonulata nemcsak szintkülönbségeivel és gerincének hosszával, hanem vadregényes bükköseivel, girbegurba tölgyeseivel, keskeny gerincösvényeivel és sziklameredélyeivel is olyan nehézségű és szépségű útvonalat kínál, amilyet más hegységeinkben hiába keresnénk: a főgerincen fut az ország egyik legkülönlegesebb túraútvonala.

A Hanák Kolos Turistaegyesület 1987 óta szervezi a „Mátrabérc teljesítménytúrát”, amely 55 km hosszan, 2700 m szintemelkedést tartogatva járja végig a hegységet Siroktól Szurdokpüspökiig. Ám a gerincúton túrázni saját szervezésben, a teljesítménytúrák tömege nélkül, ráérősen haladva még nagyobb élmény.

Az útvonal mentén (hol sűrűbben, hol ritkásabban) különféle szálláslehetőségek sorakoznak, ám a Mátra gerinctúrája a többnapos, sátras vándorlások kiváló terepe. Vízért a falvakon kívül általában le kell ereszkednünk a völgyfőkbe; a fokozottan védett területeken pedig egy estére se verjünk tábort!

Adatok:

Táv: 57,7 km

Időtartam: kb. 19 óra

Szintemelkedés: 2928 m

Szintcsökkenés: 2937 m

Szálláslehetőségek a gerincút mentén:

• Csurgó-kúti kunyhó a gerinc közelében
• Rózsaszállás (kulcsosház)
• Kékestető szállásai
• Vörösmarty turistaház és Mátraháza szálláshelyei
• Galyatető szállásai (pl. Galyatető Turistacentrum)
• Mátraszentistván szállásai
• Ágasvár turistaház
• Mátrakeresztes szállásai
• Hidegkúti turistaház (kulcsosház, kitérővel érhető el)
• Gortva–Jójárt-kilátó (Nyikom, kis kitérővel érhető el)