Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Chapel

Szent Kereszt-kápolna (Kisapáti)

Chapel · Balaton-felvidéki Nemzeti Park · 147 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • Szent Kereszt-kápolna, Kisapáti
    Szent Kereszt-kápolna, Kisapáti
    Photo: Dr. Szentes Szilárd, Magyar Természetjáró Szövetség
A Szent György-hegy keleti oldalában, a szőlők közt bújik meg a hegy legidősebb, Szent Kereszt titulusú kápolnája.

Kisapáti felett, a hegy lankás szoknyáján a présházak és szőlősorok között szinte belesimul a tájba a 13. századi kis templom. Ekkoriban a terület a pannonhalmi bencés apátság birtoka volt (ahogy a település neve is mutatja), a kis kápolnát 1244-ben az akkori apát építtette. A román stílusú kápolnát a barokk korban újjáépítették, ekkor alakították ki a nagyméretű ablakokat, az új, keletelt kaput, és ekkor toldották meg az épületet északról a sekrestyével. Szentélyében késő középkori oltár, illetve szintén középkori freskótöredékek láthatók.

A törökök által lerombolt kápolnát a 18. század első felében újjáépítették. A falu a török dúlás után ismét benépesült, igaz, kissé távolabb az előzőtől, mai helyén. 1772-ben épült meg az „új falu” temploma, ekkortól vált elhagyatottá a kis hegyi kápolna. Mielőtt teljesen széthordták volna értékes köveit, 1958-ban a műemlékvédelem megmentette, és Sedlmayer János építész rekonstrukciós terve alapján helyreállította a hegy legrégibb épületét. A kis kápolna elől csodás kilátás nyílik a Tapolcai-medencére, legfőképpen a Csobánc irányába.

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes.

Public transport

  • Kisapátiba busszal érkezve a Kisapáti, autóbusz-váróterem megállónál szálljunk le.

Getting there

  • A buszmegállóból induljunk a település központja, észak felé. A Z jelzést kövessük, amely a temetőnél balra, a hegy irányába kanyarodik. Néhány száz méter után egy rövid leágazás vezet jobbra a kápolnához (680 m).
  • A parkolóból a Z jelzést kövessük, majd nagyjából 300 méter múlva jobbra térjünk le, és nemsokára látjuk is a kápolnát (390 m).

Parking

  • Parkolni Kisapátiban, a Községházzal szemközt tudunk.

Coordinates

DD
46.845421, 17.462243
DMS
46°50'43.5"N 17°27'44.1"E
UTM
33T 687729 5190930
w3w 
///birthdays.cribbing.blurted
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

Trail Running · Tapolcai-medence
Szent György-hegyi csiga
recommended route Difficulty moderate
Distance 10.9 km
Duration 1:25 h
Ascent 646 m
Descent 646 m

A csupán 11 km-es táv ne tévesszen meg senkit: ez az útvonal komoly szintkülönbségével és kifejezetten technikás terepével bizony haladóknak szól!

from Edvárd Rózsa,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy Open
Distance 9.2 km
Duration 3:00 h
Ascent 484 m
Descent 484 m

Panoramic loop trail on Szent György-hegy, an extraordinary butte with basalt columns, 4 beautiful chapels at the bottom of the hill, Kaán Károly ...

14
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy Open
Distance 6.4 km
Duration 2:05 h
Ascent 277 m
Descent 277 m

A loop hike to explore a butte with one of the most stunning views of Balaton Uplands, ruins of a medieval castle, wine cellars and two vintage ...

19
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Négy vulkán túrája
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 22.4 km
Duration 7:25 h
Ascent 1,073 m
Descent 1,087 m

Nincs két egyforma kilátás és tetőpont a hórihorgas tanúhegyek vidékén. A szőlők közt tekergő, hangulatos dűlőutakat bejárva e túrán négy ...

from Áron Dömsödi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Long Distance Hiking · Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Fjällräven Vándortúra 2019 - 5. nap
recommended route Difficulty easy Stage 5
Distance 12.6 km
Duration 4:00 h
Ascent 398 m
Descent 413 m

Utolsó szakaszához érkezett az ötnapos vándortúra, ami egy kellemes és panorámában dús túranappal zárul. Felkapaszkodunk a messziről egészen ...

from Zsuzsa Lévai,   Magyar Természetjáró Szövetség
Long Distance Hiking · Bakonyvidék
Badacsonytördemic - Nagyvázsony (OKT-06.)
recommended route Difficulty moderate Stage 6 Open
Distance 47.4 km
Duration 14:30 h
Ascent 1,540 m
Descent 1,400 m

Hiking along the 6th section you will discover a chain of lookouts with various views over Balaton and buttes of Tapolca Basin. As the trail leaves ...

8
from Magyar Természetjáró Szövetség,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 9.1 km
Duration 3:10 h
Ascent 512 m
Descent 522 m

A Badacsony csapott tetejű kúpjának két ellentétes oldali peremét összekötő, panorámákban bővelkedő túra a hegy legfőbb látnivalóit érintve mesél a ...

5
from Szilárd Dr. Szentes,   Magyar Természetjáró Szövetség
Endurance Hike · Balaton-felvidék
BALATONTÚRA Tanúhegyek - Fonyódi kiruccanás 35
recommended route Difficulty moderate
Distance 43.2 km
Duration 10:00 h
Ascent 1,023 m
Descent 1,023 m

A 2021-es Tanúhegyek teljesítménytúra újdonsága a déli partot is érintő, két útvonal. A hosszabikon a Badacsony megmászása után áthajózunk Fonyódra ...

from Zsuzsa Lévai,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Szent Kereszt-kápolna (Kisapáti)

 Kisapáti

Special features

Place to visit
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp