Kékesi Szentélyerdő

A Mátra legmagasabban fekvő idős, 170 évesnél korosabb fákból álló erdői a Kékes tető környékén, több szétszórt erdőrészletben találhatók. Néhány állomány a Kékes csúcsától délre, délkeletre a tetőn található, de az idős folt meghatározó része az északi oldalon, félhold alakban követi a meredek, sziklás letöréseket. A nagyrészt bükkösök, kisebb részben tölgyesek és sziklaerdők összesen 80 hektárt tesznek ki. Védett, nem védett és fokozottan védett erdőrészletek egyaránt vannak közöttük. Kékestető településrész belterületét leszámítva a Natura 2000 hálózathoz tartoznak. A tető közelében és a délre néző lejtőkön örökerdő- és vágásos üzemmód szerint történik a kezelésük; míg az északi oldal idős állományai faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódban vannak. Az itt létrehozott Kékes Erdőrezervátum magterülete 54,8 hektár, amihez további 88 hektár védőzóna tartozik (utóbbi részben fiatalabb erdőkből áll).

A Kékes erdőinek nagy része vadonként, őserdőszerű állapotban maradt egészen a 19. századig. 1840 és 1918 között az erdőség a grófi Károlyi család uradalmához tartozott. Bár Parád környékén az üveggyártás sok fát igényelt, a magasabban fekvő, gyalogszerrel alig járható, sziklás terepen lévő vadonok elsősorban vadászati célokat szolgáltak. A grófi vadaskertet ekkoriban sodronykerítés is védte a Kékes felől. Az 1930-as évektől kezdve a turizmus beindulásával a Mátra népszerű természetjáró- és télisport-központtá vált, ugyanakkor az északi oldal erdőinek viszonylagos háborítatlansága a II. világháború végéig fennmaradt. Ekkortól kezdődően az őserdő területének túlnyomó része az ország újjáépítésének és az erőltetett iparosításnak esett áldozatul, leszámítva a Kékes és az északi letörés legmeredekebb, sziklás oldalának állományait.

A megmaradt tömböt 1959-ben nyilvánították védetté, amikor még több mint 400 hektárnyi őserdő fedte a Kékes tetejét. Sajnos a védettséget 1976-ban feloldották, és az újabb véghasználatok során az őserdő a mai töredékére zsugorodott. Czájlik Péter erdész hátterű civil természetvédő, kutató nevéhez fűződik az őserdő-maradvány értékeinek felismerése. Ugyancsak ő tett javaslatot a helyszín erdőrezervátummá nyilvánítására 1990-ben, ami végül 2000-ben valósulhatott meg.

Az erdőrezervátumon kívüli, többi idős erdőtöredék is figyelemre méltó, ezek például a Kékes különféle építményei körül is láthatók. A tömegturizmus e zsúfolt, mégis elhanyagoltnak ható helyszínén talán kevesen gondolnak arra, hogy az ország legtovább túlélő őserdőjének maradványait látják a rozsdásodó tornyok, emlékművek, büfésorok, irtások, parkolók és a szélrózsa minden irányába vezető gyalogutak, sétányok bizarr hegytetői összevisszaságában.

Sajátos hangulata van a hatalmas, szürke bükktörzsek uralta, guruló sziklákkal, kidőlt fákkal borított hegyoldalaknak, ahol általában nyáron is hűvös, nem ritkán hideg van. A napsütötte lékekben fürtösbodza-cserjék, páfrányok tömege nő, máshol szinte üres az erdő alja a teljesen összezáródó lombsátor alatt.

• Terület: 80 ha
• Az idős állományrészek kora: 160–200 év
• Védettség: védett, fokozottan védett, nem védett
• Főfafajok: bükk

Készült a LIFE4OakForests (LIFE16 NAT/IT/000245) projekt keretében az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, az Agrárminisztérium társfinanszírozásával.

Egész évben szabadon látogatható, de csak a rezervátum és a Szentélyerdő pereme. A jelzett utat nem lehet elhagyni.

Ingyenes