Remetebarlangok (Mátraverebély-Szentkút)

A tihanyi barátlakások és a Nagymaros feletti Szent Mihály-hegy remetelakjai mellett van egy harmadik olyan barlangrendszer is hazánkban, amelyet bizonyítottan remeteéletet választó közösségek laktak egykor: a mátraverebély-szentkúti. Akárcsak a másik kettőt, minden bizonnyal ezt is már létező, természetes eredetű barlangokból alakították ki, kihasználva, hogy a Nemzeti Kegyhely fölé emelkedő Meszes-tető könnyen megmunkálható üledékes közetekből, miocén kori, 13-14 millió éves meszes homokkőből épül fel.

A sziklafalon tátongó nyílásokat a kegyhely parkolójából is azonnal megpillanthatjuk - mintha a hegy sápadt, viharvert homloka tűnne elő a fák közül. A hajdani lakók több fülkét is kialakítottak itt, a többségüket valószínűleg hálóhelynek, de olyan is akad, amely szentélyként szolgált; az egyikben még mindig látható a kőoltár, rajta egy Jézus-szoborral. A helyiségek sajnos áldozatul estek a kőzet puhaságának, a falaikat a későbbi látogatók bevésések százaival csúfították el.

Nem tudjuk, a barlanglakásokat ki és mikor alakította ki. A helyi hagyomány meglehetősen későre, a 18. századra datálja az építményeket, ennek azonban ellentmond, hogy a remetei életforma addigra többnyire kiveszett a hazai szerzetesi közösségekből, és egyébként is, más források szerint az utolsó, aki elvonultan élt a fülkékben, a kegytemplomban eltemetett Dobát Jozafát, 1767-ben halt meg. Az sem egyértelmű, hogy a 11. századi Szent László-legendához köthető, a 13. században már forgalmas búcsújáróhelynek számító kegyhely, vagy ez a néhány remetebarlang épült ki korábban, de valószínűsíthető, hogy eredetileg az utóbbiakat is a középkorban létesítették, a későbbi lakók legfeljebb alakítottak rajtuk.

A remetebarlangok elhelyezkedése sem lehet véletlen: ma is csak egy szűk ösvényen közelíthetőek meg, ami hangsúlyozza a világtól való elvonulást, ugyanakkor az előttük lévő teraszról jól szemmel tartható az egész környék.

Ingyenes