Papsokai (Siskei) templomrom

A templom építésére vonatkozóan nincsenek pontos adataink, de a Tihanyi apátság korabeli birtokösszeírásából azt lehet tudni, hogy 1211-ben már biztosan állt. Bár az 1055-ös alapító levélben még nem találjuk nyomát, elképzelhető, hogy ennél is korábbi, mivel a régészek a 11. századból is találtak cserépdarabokat a környéken.

Az Árpád-korban több falunevet is ismerünk a mai Balatonfüred területéről: Papsoka, Kék, Füred, Arács. Mivel a füredi településtől kellő távolságban volt a templom, feltételezhető, hogy Papsoka önálló plébániatemploma lehetett. A település neve a 14. században változott Siskére, egy helyi birtokos család után kapta új nevét, ez a fajta névváltozás nem volt ritka a középkorban. Bár Papsoka és Kék is nagyobb volt Fürednél, a történelmet csak ez utóbbi és Arács élte túl – a két település végül 1954-ben olvadt egybe. Mint az összeírásból (valamint a névadásból) is kiderül, Papsoka a tihanyi apátság birtoka volt, a fent említett összeíráskor 11 portán laktak az apátságot kiszolgáló szolgálók.

A Szent Mihály nevére keresztelt templom helyén a 2. és 4. század között egy római villa állt, ennek az alapjaira épült Papsoka román stílusú temploma. A 13. században egy egyoszlopos urasági karzatot építettek a templomban, ami a románkori építészetben ritkaságnak számít. A 14. században nyugat felé bővítették az épületet, a 15. században pedig sokszög záródású, immár gótikus szentélyre cserélték le a korábbi, nyom nélkül eltűnt szentélyt. Déli falában két kisebb gótikus ablak nyílt.

A szentély építésével egy időben nagyobbították a templom déli oldalához csatlakozott ossariumot (csontház). Az ajtó és ablak nélküli helyiségben a megtelt temetőből kivett csontokat tárolták. Amikor újból megtelt a temető, az ossáriumot is bővítették. A déli oldal elé nyitott előcsarnokot építettek, e fölött állhatott a torony. Ekkoriban épült az épület kerítőfala is. A román templom bejárata a déli oldalon nyílt, a gótikus átépítés során ezt befalazták, és az újat a nyugati oldalon alakították ki.

A templom, mint sok másik Balaton-felvidéki társa, a török időkben, Veszprém 1552-es eleste után pusztult el. Újrafelfedezésére elég sokat kellett várni, mígnem 1861-ben Rómer Flóris ide is eljutott, és vázlatos rajzot készített a romról, amelyből akkor még több látszott, mint ma. 1953-ban egy részleges feltárás során megtisztították a szentélyt, előkerült a főoltár alapja, a vörös homokkőből készült boltozati bordák, a diadalív pillérének faragott lábazata, valamint a gótikus, kőből épült keresztelőmedence és a szenteltvíztartó. A teljes feltárásra és műemléki helyreállításra 1964-65-ben került sor: ekkor fedezték fel, hogy az egész templom egy római villa alapjaira épült.

A feltárásból kiderültek a templom méretei is: eredetileg 20 méter hosszú és 5 és fél méter széles volt. A környékén és a belsejében is találtak sírokat. Az egyik, templomban feltárt sírban egy igen értékes leletet volt: egy 11. századi körmeneti kereszt, bal szárában diónyi nagyságú hegyikristállyal. Ez lehet a temető legkorábbi, 1258/88 körüli sírja. A rom körül ma is temető látható, igaz ez jóval későbbi. Itt nyugszik az első menetrend szerint közlekedő gőzhajó, a Kisfaludy utolsó kapitánya, Keöd József is.

Az Árpád-kori templomromtól csodálatos kilátás nyílik a Balaton, és az abba benyúló Tihanyi-félsziget felé. Érdekes ellentét a több mint 800 éves rom és a felhőkarcoló formájú modern szállodák látványa.