Martonyi pálos kolostorrom

Hazánk legépebben megmaradt pálos kolostorromját a Szalonnai-hegység erdőjének mélyén találjuk, a Szár-hegy jellegzetes hármas csúcsának ölelésében. (Másik ismert neve, a Háromhegyi kolostor is innen ered.) Felújítása során a rom környezetét szépen rendbe tették, így aki felkeresi hazánk legteljesebb, elhagyott pálos kolostorát, most is háborítatlan és gyönyörű tájban adhatja át magát a csendnek és az elmélyülésnek, hasonlóan az évszázadokon keresztül itt élt pálos szerzetesekhez. 

A kolostort a martonyi Tekus (Tekes) család alapította, ennek pontos ideje viszont ismeretlen. Egy 1341-es birtokadomány okleveléből kiderül, hogy a Szalonnai család a pálosoknak ajándékozta a kolostort, így az ekkor már biztosan állt. 

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokét Boldog Özséb korábbi esztergomi kanonok alapította, amikor 1250 körül maga köré gyűjtötte és közösségbe szervezte a pilisi erdőkben elszórtan élő remetéket. Patrónusukként és szellemi elődjükként tisztelték az első remetét, Szent Pált, így amikor 1308-ban megérkezett a pápai áldás, hivatalos és teljes elnevezésük Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje lett.

A korabeli oklevelek - illetve azok hiánya – alapján valószínűsíthető, hogy a martonyi nem tartozott a gazdagabb kolostorok közé, de a 15-16. században rendszeres bevételi forrásnak számított az ún. magánmisékért kapott adomány, amikor az adományozó vagy családtagja lelki üdvéért tartottak miséket. 1564-ben még éltek itt szerzetesek, de 1567-ben már csak az épület leégett maradványairól írtak – feltehetően az akkoriban a Bódva völgyében portyázó törökök pusztíthatták el.

A kivételes épségben megmaradt romok alapján tudjuk, hogy a templom 26 m hosszú és 12 m széles volt, egyhajós, és északról csatlakozott hozzá a kolostor. A magas falakat meredek lejtésű tető fedte, a nyugati oldalon egy bélletes kapun keresztül lehetett bejutni az épületbe, amely fölött egy rózsaablak is lehetett.

A középkori pálos szerzetesek előszeretettel építették kolostoraikat a természetes védettséget nyújtó, erdő mélyén megbújó helyekre, lehetőleg forrás közelébe. A martonyi kolostor esetében sem volt ez másként, és szerencsére a falvaktól távol eső helyszín évszázadokon át alig bolygatott terület maradt, így köveit sem hordták el építőanyagnak. A természet ezzel szemben tette a dolgát, ennek legszebb bizonyítéka az egykori főhajóban kinőtt, két hatalmas bükkfa.

1998 óta folyamatosan végeztek régészeti kutatásokat a helyszínen, majd 2008-tól 2015-ig az ásatások mellett a már nagyon is időszerű állagvédelmi munkákra is sor került a rom védelmében – ekkor kellett kivágni a két bükkfát, mivel veszélyeztették a falak épségét.

A kutatásoknak és a nagy számban előkerült kőfaragványoknak köszönhetően teljes mértékben rekonstruálni lehetett a templom eredeti formáját, ez alapján újjá is kontruálták a templomhajót úgy, hogy az oromfalakat stabilizálták, felépítették a támpilléreket és tetőt húztak föléjük. A szentély falai fedetlenül állnak, de a támfalakat itt is megerősítették. A romokból szépen kirajzolódik a szentély szokszögú záródása. A templom északi fala mellett a feltárt kolostor kerengője és udvara, illetve az ezekhez kapcsolódó káptalanterem és ebédlő alapfalai láthatóak.

Ingyenes