Baktalórántházai római katolikus templom (Urunk mennybemenetele-templom)

Téglákból szőnyegminta

A Baktai család birtokában levő területen 1340 körülre teszik az eredetileg egyhajós, síkmennyezetes templom építését, amihez keleti irányban félköríves diadalívvel egy négyzetes alaprajzú, dongaboltozattal fedett szentély csatlakozott. Utóbbit a templommal ellentétben nemcsak a sarkain, hanem középen is tartotta egy-egy támpillér, így a keleti falán csak két résablak nyitására volt lehetőség. A támpilléreket ugyan idővel elbontották, de emléküket még most is őrzik a levéséskor megsérült téglák. A szentély déli falában egy középkori ablak rekonstruált szerkezete figyelhető meg, amely eredeti, középkori üvegdarabokból áll.

Az épület egyik különlegessége a kívülről látható, szabályos mintába rakott szőnyeghomlokzat, ami vörös és fekete színű téglákból áll. A látványos, tartós díszítés létrehozása nagyon egyszerű: a téglakészítésnél néhány darabot szándékosan túlégettek – ezek feketés színt kaptak, és közelről nézve mintha egy kis mázas bevonat is keletkezett volna rajtuk. A falazáskor a különféle színű elemeket egy adott szabály szerint rakták be, így a kész fal kiadta a tervezett mintázatot. Ebből a díszítési módból az is következik, hogy a templomot eredetileg nem vakolták, ez a takaróréteg csak később került rá. A szőnyegminta eredete egyébként a lengyelországi és észak-német "téglagótika", ahol óriási templomokat emeltek ezzel az eljárással díszítve. Magyarországon csak a Nyírség egyes vidékein épült néhány kisebb; ilyen például a csengeri és a szamostatárfalvi templom is.

Még az avatatlan szemnek is feltűnő, hogy a baktalórántházai templom nyugati részén a sekrestyét, valamint a tornyot később csatolták az épülethez. Az átalakítás előzményeként elmondható, hogy a 16. század második felében a templom a protestánsoké lett, a katolikusok csak 1731-ben kapták vissza. Ekkor hosszabbították meg nyugati irányban, és toldották hozzá a tornyot. A nyugati hajófalból kiemelték a reneszánsz kapuzatot, és a torony keleti falába építették be.

A következő felújítás 1856-ra tehető, amikor ablaknyílásokat vágtak a falakon, és elbontották a támpilléreket. A dongaboltozat viszont megmaradt, rajta a középkori freskókkal.

Legendás képrejtvények a falakon

Ugyan az épület már korábban állt, a falait díszítő freskók csak a 14. a század végén és a következő század elején készültek el. A felületet idővel befedő újabb és újabb rétegek miatt sokáig nem is tudtak a létezésükről, csak az épület 1962-es helyreállítása során fedezték fel a keresztre feszítést ábrázoló képet. A freskók rendes feltárására 2010-ben került sor, 2012-ben fejezték be a restaurálási munkálatokat.

Bár a freskók töredékes állapotúak, a restaurátorok nem egészítették ki a hiányzó részeiket, csak konzerválták a meglevőket. Szerencsére a jelenetek mindenhol jól kirajzolódnak, így láthatjuk, mit ábrázolnak.

Szent Ilona és a Szent Kereszt                

Nagy Konstantin, az első keresztény császár tette államvallássá a kereszténységet a Római Birodalomban a 4. században. A templom hajójában az ő édesanyja, Szent Ilona látható bársonypalástban és főkötőben (odébb a szentélyben Szent Erzsébetet is ugyanilyen viseletben ábrázolta a művész). A legenda szerint Szent Ilona megpróbálta felkutatni a Szentföldön a Jézus életéhez kötődő ereklyéket, különös tekintettel a keresztre, amin megfeszítették. Jeruzsálemben így tulajdonképpen ő végezte az első régészeti ásatásokat, aminek eredményeként a Golgotától nem messze, a föld alatt meg is találták a kereszt feltételezett darabjait.

A templom freskója a Szent Kereszt legendáját idézi, amit a középkorban a Jacopo da Voragine által gyűjtött Legenda Aureában írtak meg. A legenda a teremtéstörténet legelejéhez kanyarodik vissza: a már öreg, haldokló Ádám a halála előtt elküldi a fiát, Szetet, hogy menjen el a Paradicsom kapujához, és kérje meg az ott őrt álló angyalt, hogy küldjön neki egy gyümölcsöt az élet fájáról. Az angyal viszont nem gyümölcsöt, hanem csak egy magot ad a fiúnak azzal az üzenettel, hogy amikor majd az abból kifejlődő növény gyümölcsöt hoz, az apja is meg fog gyógyulni. Mire azonban Szet hazaért, Ádám meghalt. A fiú úgy temette el az apját, hogy a szájába tette a magot - ami egyszercsak kicsírázott, kihajtott, majd idővel hatalmas fává terebélyesedett. A faóriást végül Salamon király vágatta ki, hogy az Úr templomához felhasználja építőanyagként, de nem jár sikerrel, mert különös módon a belőle faragott darabokból egyet sem tudnak az épülethez illeszteni: vagy túl kicsik, vagy túl nagyok voltak, így végül félretették a fadarabokat.

Egyszer aztán látogatóba érkezett Salamonhoz a szintén bölcsességéről híres Sába királynője. Salamon próbára szerette volna tenni őt, hogy ki a bölcsebb, ezért amikor a közeledő királynő át akart kelni a folyón, a fenti történetben szereplő fát tette a lába alá, hogy azon gyalogoljon, ne kelljen a vízbe gázolnia. A királynő azonban nem lépett rá a fára, hanem letérdelt előtte, és felhívta rá a figyelmet, hogy ez az anyag sokkal nemesebb célokra hivatott. Így végül bebizonyosodott a bölcsessége, mert a legenda szerint később ebből ácsolták azt a keresztet, amelyre Jézust felfeszítették. Ezzel valóra vált az angyal jövendölése, hiszen a gyümölcs, amit a fa hozott, az maga Krisztus, aki az áldozata révén megváltotta Ádámot is.

A freskón Szent Ilona fogja a keresztet, mellette látható a fa, a tetején az angyallal. A kereszt alján egy koponya rajzolódik ki fogakkal, mellette egy lábszárcsont. A legenda szerint a keresztet oda állították, ahova egykor Ádámot eltemették – vagyis a festményen közvetett módon Ádám is megjelenik.

A "koronázatlan", legitim király 

A templom leghíresebb freskója Szent László mennyei koronázását ábrázolja. A megfestett jelenetben a király Mária és a kis Jézus előtt térdel, utóbbi teszi a fejére a koronát. Szent László mögött egy szűk ruhát viselő apród áll, egyik kezében kereszttel díszített bárd, a másikban kard.

A jelenet azért is fontos, mert Szent Lászlót egy téves legenda szerint sosem koronázták meg. A szentté avatása után úgy értelmezték, hogy nem is akart földi koronát a fejére, hanem olyan életet élt, amellyel méltó lehetett a mennyei koronára.

A freskó készítésekor, a 14-15. század fordulóján az Anjou királyoknak fontos volt Szent László alakja. Mivel nehezen tudták legitimálni a hatalmukat Magyarországon, ezért kerestek egy olyan Árpád-házi uralkodót, aki pozitív alakként él a nép emlékezetében, és (a legenda szerint) szintén nem volt legitim a hatalma. Emellett a 14. századi világhoz sokkal jobban illett egy lovagkirály eszménye, aki már nem vértanú volt, mint az első szentek, hanem egy harcos, aki képes volt akár háborút is vezetni a kereszténység védelmében.

Szent Dorottya legendája

A diadalívnél Szent Dorottya története jelenik meg. Az elegáns öltözetű, koronás nőalak a kezében egy kosárkát fog. Látunk egy várszerű tornyot is, aljában apró figurával, az épület felső részéből pedig egy férfi néz ki, és valamit mond (a szöveg már nincs meg). A kép Szent Dorottya utolsó útját ábrázolja, aki nem volt hajlandó megtagadni a kereszténységet, ezért a pogányok kivégezték. Amikor a vesztőhelyre vitték, különös dolog történt. Egy gyermek (a történet szerint a kis Jézus) odaszaladt hozzá, és egy kosárkában rózsákat vitt neki. Dorottya odasúgta a kicsinek, hogy ne neki adja a virágokat, hanem vigye el annak, aki a kivégzéséhez hozzájárult. A fiúcska egyenesen a pogány emberhez ment, aki felismerte, hogy csoda történt, és ennek hatására azonnal megtért.

A diadalíven még egy apostol egész alakja és egy másik apostol töredéke is látszik.

A szentély látnivalói

A boltozaton egy jellegzetes ábrázolásmódot figyelhetünk meg: ez a "Jesus salvator mundi" - avagy "Jézus a világ megváltója." Mandula alakú dicsfényben rajzolódik ki fél alakja, kezében az Ige, és tükörképként egy szintén mandula alakú, szivárványszínű dicsfényben a mosolygós arcú kis Jézus és Mária, az ég királynője látható koronával a fején. Egy másik jelenet a keresztre feszítést ábrázolja; Krisztus alatt két oldalt János apostol és Szűz Mária, felette pedig két szent tűnik fel.

Kicsit odébb Árpád-házi Szent Erzsébet rajzolódik ki; mellette a dézsában egy kopasz, valószínűleg leprás ember látható, fején sebekkel. A jelenetben ezt a beteget, akitől mindenki irtózott, Erzsébet saját kezével ápolja, olajjal kenegeti, a háttérben a szolgálója tartja a törölközőt.

Mellette a kép bal felső sarkában Szent Lőrinc látható az attribútumával, a grillrácssal, amin megsütötték; kezében magasra emeli a könyvet. A szárnytöredék angyalok jelenlétére utal. Lőrinc a legenda szerint a pápa diakónusaként szolgált. Mielőtt a pápát elfogták, megbízta őt, hogy ossza szét az egyház kincseit a szegények között. Lőrinc így is tett – és amikor számon kérték rajta a vagyont, ő szegény, beteg, de hívő embereket vitt a vallatói elé, mint az egyház valódi kincseit. A feldühített feljebbvalók egy grillrácsot hozattak a konyháról, tüzet raktak alá, és ráfektették Lőrincet. Ő azonban némán tűrte a fájdalmat, sőt egy idő után kérte a kínzóit, hogy fordítsák meg, mert a háta már elkészült, ropogósra sült – így vált a szakácsok és a komikusok védőszentjévé is.

Külön érdekesség még a szentély falán az a 20. századi díszítő festés, amely valaha az egész templomra jellemző volt, de mára csak töredékesen maradt fent a feltárt rétegek között; egy darabkáját helyreállították a szemléltetéséhez.

A templom előzetes bejelentkezést követhetően látogatható (+36 42 352 324).

Ingyenes