Ranzinger-kilátó

Az egykori XII/A akna felvonójából átalakított kilátót 1980-ban adták át a Tatabánya felett magasodó Csúcsos-hegyen; ekkor még egyszerűen Bányász-kilátónak nevezték az építményt. Jóval később, 2008 szeptemberében egy nagyszabású felújítást, biztonsági és szerkezeti megerősítést követően, a bányásznapon keresztelték át Ranzinger-kilátóra Ranzinger Vince néhai bányamérnök tiszteletére.

A 30 méter magas, 156 lépcsőből álló fémszerkezet tetejéről délnyugati irányban az alattunk elterülő Tatabánya iparvárosának panelrengetegére látunk rá; a lakott terület szélén áthúz a végtelenben nyúló, még innen, a távolból is zajosnak hangzó M1-es autópálya aszfaltcsíkja. Északnyugat felé könnyen kiszúrhatjuk a tatai Öreg-tavat a partján álló várral. Ha településeket keresünk, a tatai vár vonalában, kicsit közelebb hozzánk Vértesszőlőst, távolabb Komáromot fedezhetjük fel. Déli irányba Oroszlány, délkelet felé Óbarok látszik. Északkeleti irányban a Gerecse déli szélének erdőit láthatjuk; délre ebből emelkedik ki a Turul-szobor. A szemlélődés élményén némileg ront, hogy a szűk kalitkából csak a védőrácsokon át kukucskálhatunk ki, de legalább biztonságban érezhetjük magunkat a magasban.

A névadó bányamérnök, Ranzinger Vince a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság – avagy a MÁK Rt. – bányaigazgatója számtalan ötlettel, találmánnyal, műszaki újítással segítette elő a helyi bányászat fejlődését. Nevéhez fűződik például az iszapolásos technológia, ami nagy mértékben modernizálta a szén kitermelését. A kilátó tövében egy faragott kőben két emléktáblát találunk; az egyiken a névadó arcképét is felfedezhetjük.

A bányászok és a sújtólég

1978 februárjában egy sújtólég-robbanás huszonhat helyi szénbányász életét követelte a XII/A jelű Vadorzó-aknában; hat közülük örökre eltűnt, holttestüket sosem találták meg a romok alatt. A műszakból mindössze 19-en jutottak a felszínre. Ezekben az időkben a legtöbb munkahelyi balesetet a bányaszerencsétlenségek okozták – emiatt 2008-ban a katasztrófában megsérült és meghalt dolgozók tiszteletére február 16-át, a robbanás napját a Bányász Hősök Napjává nyilvánította Tatabánya Önkormányzata.

A sújtólég elsősorban a feketeszén-bányászatra jellemző, de barnaszén-, lignit-, érc- és sóbányákban is gyakori. A jelenség okozója a színtelen, szagtalan metángáz, amely a levegővel robbanóelegyet alkot. A katasztrófához elég egy meghibásodott, szikrát adó villanyvezeték, bár előidézheti a kőzet robbantásakor keletkező szikra  vagy nyílt láng is. A sújtólég hirtelen, erős lökéshullámot hoz létre. Megváltozik a nyomás, drasztikusan csökken a hőmérséklet, az oxigén mennyisége szinte nullára esik vissza – aki túléli ezeket a körülményeket, nem fullad meg a felkavart portól és a mérgező gázoktól, az a lángoló szénporon át menekülhet a szűk járatok gyilkos szorítása elől. Az ilyen típusú katasztrófák megelőzése két fontos dolgot követelt: meg kellett akadályozni a metángáz felhalmozódását, és ki kellett zárni, hogy bármi meggyújtsa a robbanóelegyet.

A katasztrófa után a munkálatokból kivont aknatoronyból alakították ki a hegytetőn álló kilátót, amely eredeti funkciójában egy ketrecszerű szerkezetet, a kast engedte le és fel – ebben „közlekedtek” a bányászok a föld alatti üregek és a felszín között. Az óriási kerékhez, melyen átvetették a kast tartó köteleket, mi is felmászhatunk, közelről szemügyre vehetjük.

A környék

Érdemes felkeresni a PΩ jelzésen a Szelim-barlangot, attól déli irányba a város felett szárnyait széttáró, ikonikus Turult, és mögötte néhány lépésnyire a Gerecse Kapuja Látogatóközpontot. A kilátótól észak felé indulva a P▲, majd a P● jelzésen félórányi sétával a János-forráshoz jutunk. A Turultól a város felé vezető lépcsősoron érhetjük el a Kő-hegy oldalába kiépített via ferrata útvonalakat, amiket kizárólag megfelelő felszereléssel tudunk végigjárni.

A Turultól 419 lépcsőfok vezet le Tatabányára. Ha a bányászok életébe is szeretnénk betekinteni, feltétlenül menjünk el a Bányászati Múzeum ipartörténeti skanzenébe! A városban érdemes felkeresni a Tatabányai Múzeumot is, ez a megye 19-20. századi ipar- és társadalomtörténetét mutatja be.