Miród-forrás és Mária-kegyhely

Az első írásos emlékek a forrásról a nagyon korai időkből, a 13. század közepéből származnak, Miród vizeként, illetve Miród-forrásként említve meg azt. Az újabb, pontosabb és hiteles adatok már jóval későbbről, 1864-ből származnak, amikor Pesty Frigyes történész összegyűjtötte Magyarország földrajzi neveit. A településekre kiküldött levelére, amelyben adatokat kért a helyiektől, Kemestaródfa községbírója, Márton Ferenc ezt a választ adta: „Rákos-kút, az Ó-hegy tövében egy forrás, s nevezetét Rákos családtól nyerte. Ehhez a forráshoz szoknak a hideglázban szenvedők járni, vízéből inni, és a mellette lévő bokrokra, hajakból vagy más rútságokból egy darabocskát kötni. A szomszéd községek előtt is ismert forrás vize hideg és kemény, talán némi gyógyerővel is bír, minthogy több hideglázban szenvedők vízétől meggyógyultak.” (A Miród-forrást gyakran Rákos-kútként is említik.)

Egy másik, 19. század végi írásból megtudhatjuk, hogy régebben a falusiak és a környékbeliek korsókkal és kancsókkal felszerelkezve jöttek a forráshoz, és vittek haza a vízből, mivel az a hír járta, hogy a forrás vízének gyógyító hatása van, és a női bajok, elsősorban anyaméhrák gyógyítására szolgál. A forrás mellett lévő Strem nevű patakra (amelyet a forrás vize is táplál) még egy hídat is építettek, amin a Monarchia idején az osztrákok is átjártak a forráshoz. A kút közelében padokat helyeztek el, hogy a messziről jött emberek kipihenjék fáradalmaikat.

A forrás mögötti a partoldalban egy oltárkápolnát állítottak a falusiak, és mivel Szűz Máriát választották a forrás védőszentjéül, egy Szűz Mária-szobrot helyeztek el benne. Minden év szeptemberében itt tartották a Mária-búcsút, és kizarándokoltak a forráshoz. Az 1940-es években egy cserkészcsapat járt erre, és rendbetette az akkorra már elhanyagolt forrást és környezetét. Ennek a csapatnak a tagja volt Sinkovits Imre is, aki később az egyik legismertebb magyar színészként emléktáblát is kapott a forrásnál.

A háború után, mivel a forrás csupán 20 méterre van az osztrák határtól, és így az évtizedekig fennálló határzártól is, kútját betemették, az oltárkápolnát pedig lerombolták. Egyedül 1956 őszén mozdult meg a környék, ekkor több ezren lépték át a határt a forrásnál. Az újjászületésre 1990-ig kellett várni, ekkor helyiek kiásták a forrást, és megtisztították a környékét. Igaz, évekkel később előről kellett kezdeni a munkát, mivel a környéken folyó fakitermelés tönkretette ismét a forrást. 2000-ben vetődött fel a gondolat, hogy a kegyhelyet is jó lenne visszaállítani, ez 2004-re el is készült. A forrásfoglalásba építettek egy kis kápolnát, felállítottak egy fakeresztet és egy miséző oltárt. Később Lourdes-i barlang is épült, majd a forráshoz vezető út mentén felállítottak 14 stációt, amelynek különlegessége, hogy mindegyiket helyi családok gondozzák. A következő években is folyamatosan bővült a kegyhely; harang, díszes kapu és emléktáblák kaptak még helyet, 2018-ban pedig fa tető védi a forrást. A gondos felújítás és a hagyományok felélesztése révén a Miród-forrás és kegyhely Vas megye egyik jelentős vallásturisztikai látványosságává vált.