Guckler-szikla

Guckler Károly

A méretes dolomitbreccsa-tömböket már jelentős részben befedték a mohák, és bekebelezték a fák. A sziklák a meredek lejtőn megindulva görögtek mai stabil helyükre. Guckler Károly emléktábláját olvashatjuk a falban, mellette pedig kis pihenőhelyet találunk. Az egykori kilátóteraszból a növényzet térnyerésének következtében nem maradt semmi.

A szikla névadója 1858-ban született Debrecenben, 1923-ban halt meg fővárosunkban, ahol 1882-től dolgozott, mint erdőmester, majd a 1885-től Erdészeti Hivatal vezetője lett. Nagy érdemei vannak a budai hegyek, különösen a Hármashatár-hegy fásításában miután a '60-as években hangosan nyilatkozott az erdők pusztítása, tüzelőnek kivágása ellen, amit a tanács be is szüntetett. A róla elnevezett, és általa kialakított sétaút mellett ez a szikla, és egy nemrégiben átadott kilátó is viseli a nevét. Munkájáért kitüntetésben részesült.

A budai hegyek újraerdősítése

A budai erdők és a környéki települések erdei mindig is kiemelt figyelem alá estek az elmúlt évszázadok során. Az 1860-as évek előtt a város tűzifaellátását többnyire még ezekből az erdőkből fedezték, aminek következtében „a közvélemény oly hangosan, és kárhoztatólag nyilatkozott az erdők ily pusztítása ellen”, hogy a budai tanács teljesen beszüntette a vágásokat. A lecsupaszított hegyoldalak szomorú látványát néhány évtized múlva Guckler Károly, egy fiatal erdész próbálta helyrehozni. A 17. században Galíciába, majd később Magyarországra menekült belga család sarjaként tanulmányait 1875 és 1880 között, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte, majd 1882-ben a főváros szolgálatába szegődött.

Mivel abban az időben az építkezésekhez bőséges és minőségi faanyagot szolgáltattak elsősorban a Kárpátok és a Felvidék fenyvesei, a budai tölgyerdők szinte „csak” a tűzifát szolgáltatták. A tűzifa termelését költséghatékony módon oldották meg: nem vetettek magokat, nem ültettek csemetéket. Az erdőt levágták, az ott maradt tövekről aztán újrasarjadtak a fák, így aztán hamar sűrű erdőség alakulhatott ki. Azonban a sarjaztatás egyik legnagyobb veszélye, hogy a tölgyfák egészségi állapota minden egyes sarjaztatáskor rohamosan romlik, így hosszabb távon ez a megközelítés a fák és az erdő pusztulásához vezet. Guckler így egyértelműen a sarjerdőkben látta a probléma forrását.

Amikor 1895-ben kinevezték erdőmesterré, majd az Erdészeti Hivatal vezetőjévé, nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába, hogy a tuskókról sarjadt tölgyesek helyébe életerős, fiatal erdőket ültessen. A munkálatokból a város és a lakói azonban csak a gyors ütemben kitermelt sarjerdőket látták, ami jókora felzúdulást keltett. Mivel a magról kelt, így lassabban és kevésbé látványosan növő tölgyeket sokan nem tudták erdőként elfogadni, a munkálatokat lassabb ütemben, kisebb területeket kitermelve, majd beültetve folytatták.

Guckler e szemléletének köszönhetően – Dévényi Antalhoz, a piliscsabai kopárok fásításának úttörőjéhez hasonlóan – elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hármashatár-hegy kopárjainak újrafásításában. Bécsi mintát alapul véve kevésbé kényes feketefenyveseket telepített oda, amelyeknek fontos talajképző szerepet szánt.Az 1914-ben tartott versenyerdősítés során nem kevesebb mint 5342 katasztrális holdon ültettek erdőket a főváros területén. A munkálatok vezetője szintén Guckler volt, amiért Ghillány Imre földművelésügyi miniszter később kitüntetésben is részesítette. Azért is volt különösen fontos ezeknek az erdőknek a telepítése, mert 1920-ban, az elcsatolt területek miatt, Magyarország erdőterülete 85%-kal csökkent. Guckler Károly három évvel később, 1923. augusztus 31-én, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten. Nevét ma is őrzi Hármashatár-hegy csúcsának kilátója, a Guckler-szikla, valamint a Szépvölgytől a Hármashatár-hegy lejtőin át egészen a Csúcs-hegyig kanyargó Guckler-sétány, amelyet saját elképzelése szerint alakíttatott ki. Utóbbi ma interaktív tanösvény, melyet az út eredeti építésének 100. évfordulója alkalmából telepítettek.