Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Spring

Miród-forrás és Mária-kegyhely

Spring · Alpokalja · 199 m
Responsible for this content
MTSZ - együttműködő szervezetek Verified partner  Explorers Choice 
  • A kemestaródfai Miród-forrás
    A kemestaródfai Miród-forrás
    Photo: Gulyás Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
A Vas megyei Kemestaródfa település kiemelkedő turisztikai látnivalója a Miród-forrás, amely egyben Mária-kegyhely is.

Az első írásos emlékek a forrásról a nagyon korai időkből, a 13. század közepéből származnak, Miród vizeként, illetve Miród-forrásként említve meg azt. Az újabb, pontosabb és hiteles adatok már jóval későbbről, 1864-ből származnak, amikor Pesty Frigyes történész összegyűjtötte Magyarország földrajzi neveit. A településekre kiküldött levelére, amelyben adatokat kért a helyiektől, Kemestaródfa községbírója, Márton Ferenc ezt a választ adta: „Rákos-kút, az Ó-hegy tövében egy forrás, s nevezetét Rákos családtól nyerte. Ehhez a forráshoz szoknak a hideglázban szenvedők járni, vízéből inni, és a mellette lévő bokrokra, hajakból vagy más rútságokból egy darabocskát kötni. A szomszéd községek előtt is ismert forrás vize hideg és kemény, talán némi gyógyerővel is bír, minthogy több hideglázban szenvedők vízétől meggyógyultak.” (A Miród-forrást gyakran Rákos-kútként is említik.)

Egy másik, 19. század végi írásból megtudhatjuk, hogy régebben a falusiak és a környékbeliek korsókkal és kancsókkal felszerelkezve jöttek a forráshoz, és vittek haza a vízből, mivel az a hír járta, hogy a forrás vízének gyógyító hatása van, és a női bajok, elsősorban anyaméhrák gyógyítására szolgál. A forrás mellett lévő Strem nevű patakra (amelyet a forrás vize is táplál) még egy hídat is építettek, amin a Monarchia idején az osztrákok is átjártak a forráshoz. A kút közelében padokat helyeztek el, hogy a messziről jött emberek kipihenjék fáradalmaikat.

A forrás mögötti a partoldalban egy oltárkápolnát állítottak a falusiak, és mivel Szűz Máriát választották a forrás védőszentjéül, egy Szűz Mária-szobrot helyeztek el benne. Minden év szeptemberében itt tartották a Mária-búcsút, és kizarándokoltak a forráshoz. Az 1940-es években egy cserkészcsapat járt erre, és rendbetette az akkorra már elhanyagolt forrást és környezetét. Ennek a csapatnak a tagja volt Sinkovits Imre is, aki később az egyik legismertebb magyar színészként emléktáblát is kapott a forrásnál.

A háború után, mivel a forrás csupán 20 méterre van az osztrák határtól, és így az évtizedekig fennálló határzártól is, kútját betemették, az oltárkápolnát pedig lerombolták. Egyedül 1956 őszén mozdult meg a környék, ekkor több ezren lépték át a határt a forrásnál. Az újjászületésre 1990-ig kellett várni, ekkor helyiek kiásták a forrást, és megtisztították a környékét. Igaz, évekkel később előről kellett kezdeni a munkát, mivel a környéken folyó fakitermelés tönkretette ismét a forrást. 2000-ben vetődött fel a gondolat, hogy a kegyhelyet is jó lenne visszaállítani, ez 2004-re el is készült. A forrásfoglalásba építettek egy kis kápolnát, felállítottak egy fakeresztet és egy miséző oltárt. Később Lourdes-i barlang is épült, majd a forráshoz vezető út mentén felállítottak 14 stációt, amelynek különlegessége, hogy mindegyiket helyi családok gondozzák. A következő években is folyamatosan bővült a kegyhely; harang, díszes kapu és emléktáblák kaptak még helyet, 2018-ban pedig fa tető védi a forrást. A gondos felújítás és a hagyományok felélesztése révén a Miród-forrás és kegyhely Vas megye egyik jelentős vallásturisztikai látványosságává vált.

 

Opening hours

Egész évben szabadon látogatható.

Price:

Ingyenes
Profile picture of Flóra Kata Debreczeniné Késmárky
Author
Flóra Kata Debreczeniné Késmárky
Update: February 04, 2022

Public transport

  • Körmend felől autóbusszal juthatunk el a településre, a buszról a Kemestaródfa, művelődési otthon megállónál szálljunk le.

Getting there

  • A buszmegállóból nyugat felé a Csákányi utcán indulunk el, majd jobbra a Fő utcát követjük. Ahol elérjük a stáviókat, balra fordulunk, és a P, illetve a  jelzéseket követve hamarosan elérjük a forrást (1,6 km).

 

Parking

  • A Fő utca végén érdemes parkolni.

Coordinates

DD
46.999591, 16.502205
DMS
46°59'58.5"N 16°30'07.9"E
UTM
33T 614206 5206213
w3w 
///removal.enlisted.brain
Show on Map
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

Hiking Trail · Őrségi Nemzeti Park
Vizek mentén, erdők mélyén
recommended route Difficulty easy
Distance 14.3 km
Duration 3:40 h
Ascent 69 m
Descent 17 m

A Rábamente, a Lugos-patak festői völgye, a vadregényes őrségi erdők és a régmúlt bennük megbújó emlékei, a mai települések sajátos világa nyújt ...

from Kevy Albert,   Magyar Természetjáró Szövetség
Long Distance Hiking · Sopron-Vasi-síkság
Egyházasrádóc – Őriszentpéter (DDK-02)
recommended route Difficulty moderate Stage 2 Open
Distance 65.6 km
Duration 17:30 h
Ascent 650 m
Descent 635 m

Egyházasrádóctól a Rába menti síkságon haladunk a szakasz elején. A Rábán átkelve nemsokára kezdődik a dombvidék, először a Kemeneshát, majd a ...

from Imre Bába,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy
Distance 1.6 km
Duration 0:24 h
Ascent 16 m
Descent 19 m

A Malomgát tanösvény az Őrség kedvelt részén, Őrimagyarósd és a Vadása-tó között vezet.

1
from Flóra Kata Debreczeniné Késmárky ,   MTSZ - együttműködő szervezetek
Hiking Trail · Őrségi Nemzeti Park
A magyarósdi óriástojástól a szőcei lápig
recommended route Difficulty easy
Distance 7.7 km
Duration 1:58 h
Ascent 27 m
Descent 27 m

Túrázunk erdei tanösvényen, pallósoron lépdelve nyerünk bepillantást a lápok különös világába. Megcsodálhatjuk az Őrség fatojását, a Lápok Háza ...

1
from Kevy Albert,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty moderate Open
Distance 22.1 km
Duration 5:55 h
Ascent 333 m
Descent 336 m

Remek erdei körtúra a Vendvidék keleti szélén, az Őrségi Nemzeti Park szívében. Az útvonalon a magyarországi szlovén tájhasználatra jellemző tanyák ...

from Attila Német-Bucsi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Hiking Trail · Őrségi Nemzeti Park
Bölényes szertúra Szalafőről
recommended route Difficulty moderate
Distance 14.3 km
Duration 3:40 h
Ascent 95 m
Descent 95 m

A szalafői szerek varázslatos világában kalandozva rácsodálkozunk a tájba simuló porták, a kaszálógyümölcsösök hangulatára. A határmenti zónában ...

3
from Kevy Albert,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Miród-forrás és Mária-kegyhely

9923 Kemestaródfa

Special features

Place to visit Families
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 6 Routes nearby
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp