Drégelyvár

A vár első fennmaradt okleveles említése 1285-ből származik. 1311–21-ig Csák Máté birtokolta, majd halála után tulajdonjoga a királyra szállt. 1438-ban Pálóci György esztergomi érsekhez került örök birtokként, hogy aztán Várday Pál érsek az 1540-es években a közrendű családból származó Szondi Györgyöt tegye meg a drégelyi uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává. Korábban az érsekség által vadászkastélyként használt drégelyi vár hadászati jelentősége a török időkben nőtt meg. Amikor 1544-ben Visegrád, Vác és Esztergom mellett már Nógrád vára is török kézre került, Drégely lett az egyetlen erődítmény, amely a gazdag felvidéki bányavárosokat megvédhette a török támadásoktól.

Szondi György vára azonban vékony falaival, magas tornyaival, törékeny „vadászkastély” jellegével, akkori állapotában alkalmatlan volt e szerepre. Maga Szondi is tudta ezt, ezért kérelmezte a vár megerősítését és megfelelő felszerelését. Az uralkodói szándék I. Ferdinánd részéről ugyan megvolt, az országgyűlés 1546-ban el is rendelte Drégely megerősítését, de a munkálatok végül elmaradtak. Így 1552. július 6-án Hádim („a herélt”) Ali budai pasa és 10–12 ezer fős serege egy meglehetősen elhanyagolt, rosszul felszerelt várat talált, mindössze 146 katonával. A hatalmas török túlerő már eleve eldöntötte a küzdelem végkimenetelét. Innen nem lehetett csatát nyerni. Jól látta ezt Szondi kapitány is.

Az ostrom három napig tartott. A védők hősiesen tartották magukat, többször is visszaverték a támadásokat, de végül az oszmán tüzérség ágyúi módszeresen szétlőtték a vár falait. Ali a végső roham előtt felszólította Szondit a megadásra, de ő visszautasította a pasa ajánlatát. Válaszul az ellenség táborába küldte két hadapródját és velük együtt két előkelő török foglyot azzal az üzenettel, hogy a két fogoly életéért cserébe a pasa nevelje fel az apródokat, illetve Szondit temettesse el tisztességesen a csata után. Ezt követően július 9-én a vár védői kitörtek, élükön Szondival, s mindannyian hősi halált haltak a közelharcban. Az ütközet után Ali állta a szavát, és tiszteletteljes temetést rendezett ellenfele számára, aki bátorságával az oszmánok megbecsülését is kiérdemelte. A török elhagyta a romhalmazzá lőtt Drégely várát, s helyette 1575-ben az Ipolyhoz közel, a völgyben fekvő községben 2000 lovas befogadására alkalmas palánkvárat építtetett. A sziklaormon megmaradt romot 1593-ban a tizenöt éves háború alatt felgyújtották, majd 1605-ben Bocskai foglalta el, 1644-ben Rákóczi Györgyé lett, 1649-ben pedig rövid időre ismét török kézre került, végül 1663-ban az oszmán had végleg elhagyta. Innentől kezdve főként az enyészet uralkodott Drégely romjain, köveit a helyiek nagyrészt elhordták, és az 1980-as évek végére úgy tűnt, hogy lassan csak hűlt helye marad a várnak.

1990-ben hivatalosan nemzeti örökségnek nyilvánították. 1991-ben létrejött a Drégelyvár Alapítvány, amelynek segítségével megkezdődött a vár feltárása, a falmaradványok állagmegóvó helyreállítása, és ennek köszönhetően mára több száz köbméternyi falat húztak fel a régi romokra. 2012-től történelmi emlékhely, ahol minden év júliusában Szondi-várjátékokkal emlékeznek a végvári vitézekre. Drégely vára jelenleg a magyar állam tulajdona.

Opening times

Price: