Bősi vízerőmű

A szlovákiai Gabčíkovo (Bős) melletti Duna-csatornán épült fel a hatalmas erőmű, amelyen akár át is sétálhatunk. Magát az energiatermelési folyamatot persze nem látjuk, hiszen a gáttal elrekesztett tározóban felgyűlt víz felhasználásával földalatti turbinák és generátorok nyerik ki az energiát.

Látvány szempontjából a duzzasztós típusú vízerőmű – mint amilyen a bősi - nagy előnye, hogy testközelből nézhetjük végig, ahogy az itt közlekedő teherhajók átzsilipelnek. Ha az alacsonyabb vízállású folyószakasz felől érkezik a hajó, a hatalmas vasajtókkal elzárt kamrában kell dokkolnia, amíg a másik oldalon beeresztik a vizet, és megtelik a kb. 10 méter magas rekesz. Amint a zsilipben lévő víz elérte a gát túlsó oldalának vízszintjét, és ezáltal megemelte a hajót is, az immár víz alá került zsilipkapuk kinyílnak, és a hajó máris folytathatja útját a folyón. A tározó felől érkező hajóknál ugyanezt a folyamatot visszafelé is végignézhetjük.

A gátról is jól végigkövethető ez a 20-30 perces procedúra, de a többemeletes irányítótorony alsóbb szintjeire is fel lehet menni, ahonnan nagyobb rálátást kapunk a zsiliprendszerre és az egész erőműre. A látvány fokozása érdekében még egy üvegpadlójú kilátóteraszt is építettek az épület oldalába.

A vízerőmű története

Az 1992-ben üzembe helyezett és 1996 óta tartósan működő Bősi Vízerőmű Szlovákia legnagyobb vízerőműve, amelynek elsődleges feladata, hogy az árvizek hatását visszaszorítsa, ugyanakkor ma már az ország áramszükségletének kb. 10%-át állítja elő.

A vízerőmű eredetileg a bős-nagymarosi vízlépcső több részből álló projektjének része lett volna, amelynek deklarált céljai között az energiatermelés mellett az egész éves hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés szerepeltek. Az 1977-ben aláírt magyar-csehszlovák megállapodás szerint Pozsony alatt, Dunakilitinél gát és tározótó létesült volna, ahonnan egy újonnan épített, a Csallóközön 30 kilométer hosszan végighúzódó mesterséges csatorna ágazott volna ki az (akkori) csehszlovák területre. Ha a korabeli tervek megvalósulnak, a csatornán Bősnél csúcserőmű működne, alatta nem sokkal térne vissza medrébe a Duna, majd 100 km-rel lejjebb, Nagymarosnál egy másik duzzasztógát csillapítaná a Bősnél keletkezett árhullámot, amely minimális mértékű áramtermelésre is alkalmas lenne. Ez az elgondolás azonban eredeti formájában sosem valósult meg, mivel a magyar kormány a hazai környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására 1989-ben leállította a magyar oldalon az építkezéseket.

Válaszként Csehszlovákia végül egyoldalúan úgy döntött, hogy folytatja az építkezést, és a saját oldalukon megépítik a műtárgyakat, így Dunakiliti helyett a szlovák oldalra, Dunacsúnyra (Čunovo) téve át a „vízcsapot”, azaz a vízerőmű-rendszer vízelosztóját.

Ennek következtében, amikor 1992 októberében üzembe helyezték a bősi erőművet, Dunacsúnynál a folyó vizének több mint 80%-át terelték az épített csatornába, ami óriási károkat okozott a Duna innenső partján elterülő Szigetköznek. 1995 és 2005 között végül vízügyi-műszaki megoldásokkal sikerült visszaállítani a Szigetköz vízpótlását, és rehabilitálni az élővilágát.