Szarvas – Dévaványa (AK-06)

Az Alföldi Kéktúra 6. szakaszát Szarvas dél-nyugati szélén kezdjük, a Körösvölgyi Látogatóközpontnál. Mivel a város tele van érdekes látnivalókkal, célszerű utunkat úgy tervezni, hogy legalább fél napot Szarvason tölthessünk. Az Ásott-Körösön átkelve a tábor sarkánál jobbra fordulunk, majd balra átvágunk az Erzsébet-ligeten. A liget Holt-Körös felőli partján kihagyhatatlanok a vízben álló mocsári ciprusok. Tőlük egy nemrég épült gyaloghídon átkelhetünk a túlsó partra a Vízi színpadhoz.

A kék jelzéseket követve és a közúti hídon átkelve a Szarvasi-Holt-Körösön megcsodálhatjuk a vízben álló Millenniumi Emlékművet, amelyet szökőkút víznyalábjai fognak körbe, a hídról pedig jól látható a folyóparton álló Bolza-kastély épülete is. A keleti hídfőnél kis parkban áll Tessedik Sámuel szobra. A Szabadság úton továbbsétálva és a kéktúra útvonaláról letérve pár perc alatt érhetjük el a település harmadik szép kúriáját, a Mittrovszky-kastélyt. A városközpontból nagyjából félórás sétával juthatunk el a nagyobbik arborétumba (a Pepi-kertbe), ahol a növényritkaságokon kívül megtekinthetjük a Mini Magyarország élethű makettjein hazánk legszebb épített látnivalóit is.

A túra nyomvonalán befordulunk a hídfő után a Bolza-kastély mögé, balra megkerüljük az evangélikus templomot, s pár lépéssel kiérünk a Holt-Körös partjára. Egy kis kanyargás után egy gyalogúton végiglépkedünk egy is park horgásztava mellett, aztán a Strand utcát keresztezve felkaptatunk a gátra. Érdekes módon a gát a házak között vezet; vagyis a bal oldalán, a holtág felé eső területen álló házak nincsenek védve az árvizek ellen – ami egy holtágon ritkán fordulhat elő. Fenn a gáton megérkezünk a Történelmi Emlékút kopjafái közé, melynek minden oszlopa egy-egy jeles magyar történelmi eseménynek állít emléket. Az emlékút végén egy utca keresztezi a gátat. Balra leszaladva a töltésről jutunk ki pár perc alatt a történelmi Magyarország középpontját jelölő emlékműhöz.

A szélmalmot szimbolizáló alkotás egy kis mesterséges dombocska tetején áll, a park füve pedig lenyúlik egészen a Szarvasi-Holt-Körös partjára. Ha átpillantunk a folyón, a túlsó partján a nagyobbik arborétum, a Pepi-kert fáit láthatjuk. A töltésre visszatérve aztán kisebb kihagyásokkal egészen utunk végéig birtokba vesszük a gátat! Szarvastól Mezőtúrig a túra döntő részét nagyon szép természeti környezetben, a Körösök partján tesszük meg - az egyetlen bökkenő, hogy gyakorlatilag teljesen árnyékmentes útvonalon! Itt szeretnénk mindenki figyelmét felhívni arra, hogy gondoskodjon a túrára megfelelő mennyiségű folyadékról! Nyári melegben arról sem szabad megfeledkezni, hogy az izzadással nem csak kiszáradhatunk, de felborulhat szervezetünk sóháztartása is! Ha rekkenő hőségben vágunk neki a kalandnak, akkor igyekezzünk viszonylag korán, nem sokkal napkelte után indulni, hogy utunk jó részét még a reggeli, viszonylag hűvösebb időben megtehessük! Gondoljunk arra is, hogy a Hármas-Körösön komppal kell átkelnünk, amire esetenként 15-20 percet is várnunk kell.

Pár száz lépés után egy lebetonozott útszakasz kezdődik a gáton, ami kitart alattunk egészen addig a pontig, ahol több mint másfél kilométer után le kell fordulnunk balra a töltésről. Egy földúton elvonulunk a Holt-Körös partján fekvő víkendházak hosszú sora előtt, aztán 7-800 lépés után felkaptatunk a Hármas-Körös fő árvízvédelmi gátjára. A tetejéről már jól látjuk a Szarvasi-Holt-Körös medrének a végét, amit a gát választ el a jelenlegi, a folyamszabályzás miatt kiegyenesített főmedertől.

Mindössze egyetlen kilométert ballagunk a gát jól kitaposott keréknyomain, ahol a Szarvasról érkező aszfaltút felkapaszkodik a terejére. Letérünk az úttal együtt jobbra a csupán pár percnyire lévő komphoz. Ki kell várni a sűrűn közlekedő átkelőhajót, hisz vele jutunk át a folyó északi partjára. Itt visszakapaszkodunk a töltés tetején futó keréknyomokra, amin újabb, nagyon hosszú gátmenet kezdődik a gyakorlatilag teljesen árnyékmentes úton. Háromnegyed órányira vasúti kereszteződésbe botlunk. A sínek egy hídon keresztül érkeznek át Szarvas felől az innenső partra. (Régebben az Alföldi Kéktúra is erre haladt, de a fémszerkezetű híd nem volt alkalmas a gyalogos közlekedésre, ezért néhány éve átirányították az útvonalat a komphoz.)

A vasúti átjáró után tűnik fel a gáttól balra a Halásztelki-holtág kezdete; aztán mindössze ezer lépés után látjuk a visszaérkező végét is. A folyamszabályzáskor a Hármas-Körösnek ezt a kanyarját is kiegyenesítették az új mederrel. Kicsit odébb már a Túrtői-holtág kezdetét látjuk, majd a Harcsás-holtág után érjük el a vasúti átjárót követően mintegy két órával a Hármas-Körösbe beletorkolló Hortobágy-Berettyó árvízkapuit. Ezek a hatalmas zsilipek akadályozzák meg, hogy a Hármas-Körös árvizei esetén a folyó vize visszaduzzassza a Hortobágy-Berettyót. Az árvízkapu hármas zsilipjének korlátján találjuk a bélyegzőt.

Maradunk a csatorna menetirány szerinti bal partján, nyílegyenesen haladunk több mint négy kilométert a gáton, mire elérjük Mezőtúr szélső házait. Újabb két kilométer, és feltűnik előttünk a Hortobágy-Berettyón átvezető híd. A híd után még egy rövid ideig a gáton maradunk, majd balra erről letérve, egy kőkerítés kis kapuján keresztül a tűzoltóság és a Városháza közötti aszfaltozott területre jutunk ki. Átvágva rajta néhány lépés után elérjük a Kossuth tér parkját.

Az itteni pecsételőhelyet a Kossuth tértől egy km-re a Fazekas Múzeum falán találjuk. 

Megéri körbesétálni a téren, megnézni a Városházát és a vele szemben álló református templomot. A Kossuth tér déli oldalán álló járásbíróság épületének sarkán egy meglehetősen szokatlan emléktábla vonhatja magára a figyelmünket: a kör alakú, falból kidomborodó, földgömböt ábrázoló kerámialap peremén körbefutó felirat szerint pontosan a lábunk alatt halad el a 47. szélességi kör. Hazánkat három egész számú szélességi kör keresztezi: délen Baranya megyét vágja át keresztben a 46. kör a Mecsek és a Villányi-hegység között, északon pedig a Bükköt metszve halad el a 48. szélességi kör; a 47. pontosan „derékban kapja el” Magyarországot, és áthalad Mezőtúr központján is. A 2010-ben felavatott kerámiatáblát Takács Győző készítette a mezőtúri fazekasok segítségével. Az emlékmű előtt a járdába épített, nyilazott táblára ráállva ellenőrizni lehet a hely földrajzi pozícióját: a GPS szerint ezred szögperces – vagyis nagyjából méteres – pontossággal a 47. szélességi fokon állunk.

Ha mindent megnéztünk a Kossuth Lajos tér északkeleti sarkán, a Városháza mellett megkeressük a Hortobágy-Berettyó töltése felől megérkező K sáv jelzéseket, s ráfordulunk a Kossuth Lajos utcára. Talán 300 lépést ballagunk az úttestet kísérő fasor árnyékában, aztán jobbra térünk a jóval keskenyebb Táncsics Mihály utcára. Családi házak közé érkezünk a kerítések előtt vezető járdán, végül jobbra fordulunk a negyedik, Klapka tábornok keresztutcára. Feltűnik előttünk a Hortobágy-Berettyó gátjának füves oldala, amire az utca végén felkaptatunk.

Fenn érdemes megállni egy percre és körbetekinteni: szinte tóvá szélesedik itt a folyó, jobbra fordulva jól látszik a távolban a közúti híd, amin megérkeztünk a városba, balra pedig már jóval közelebb vagyunk a vasszerkezetes vasúti hídhoz. Errefelé indulunk tovább a töltés tetején futó keréknyomokon, s pár perc alatt meg is érkezünk oda, ahol a gátat keresztezik a sínek. Figyelmesen átkelve indulunk tovább, hogy megkezdjük 34 kilométeres, megszakítás nélküli gátmenetünket. A túra ezen szakasza, hasonlóan a Szarvasról idáig vezető úthoz, különösen alkalmas arra, hogy kerékpárral tegyük meg, hiszen a gát tetején keményre döngölt földút, vagy jól kijárt keréknyomok futnak folyamatosan.

Meglehetősen egyhangú menet lesz ez: jobb oldalon a folyó kíséri a gátat (ritkán látunk rá a partját kísérő fasortól, ártéri erdőtől), bal oldalon mezők terülnek el szélesen, elszórtan tanyákkal, szivattyútelepekkel. Indulás után fél órával érjük el az Álomzugi szivattyútelepet. Ez balról, a gát mellé forduló kanyargós holtágból emeli át a vizet a Hortobágy-Berettyóba. Innen megint eseménytelen töltéskilométerek jönnek. Ahogy haladunk, azt vesszük észre, hogy egyre laposabb a gát: több helyen alig egy-két méterrel emelkedik csupán a környezete fölé.

Nagyjából másfél órával a szivattyútelep után érkezünk meg a Nagykunsági-öntöző-főcsatorna zsilipjeihez. Kis horgásztó fekszik a gát mellett, szép idő esetén pár pecást is láthatunk a tavacska partján. Újabb félórai járás után a Túrkeddi hídhoz érünk: egy Túrkeve felől jövő földút kel át rajta a folyón. Ha balra, előre pillantunk, már látjuk a távolban Túrkeve házait és templomtornyát, mi azonban maradunk a gáton. Érdemes felsétálni a hídra és megnézni a Hortobágy-Berettyót, hiszen már alig látjuk ezen a szakaszon az egyre szélesebb ártéri erdősáv miatt.  

Nemsokára a Kiserdő szivattyútelephez érünk, majd újabb gátmenet végén érkezünk meg a Balai-hídhoz. A rajta átszaladó keskeny, kopottas aszfaltút Túrkevét köti össze a túlparton fekvő Túrkeveifalu tanyaközpontjával. (Ezen az úton tudunk a leggyorsabban begyalogolni a városba, s ez az egyetlen szálláslehetőség a Mezőtúr és Ecsegfalva közötti 35 kilométeres túraszakaszon.) A híd Túrkeve felőli oldalán, az elágazásban lévő OKK útjelző oszlopon találjuk a kéktúra bélyegző dobozát. Az Alföldi Kéktúra most is fent marad a gáton, folytatva az egyhangú gátkilométereket.

Egy időre messzebb kerülünk az errefelé már kanyargós, hatalmas omega formákat leíró folyótól. A gát is egyenesebbé válik ezen a szakaszon: eltűnnek belőle az eddigi kisebb törések. Nagyjából egyórás menet végén érkezünk meg a töltés derékszögű fordulójába, hiszen elértük a folyó Terezugot megkerülő nagy kanyarját. Bejárjuk a partot követve az ívet, miközben elhaladunk a gát mellett álló lakott tanyák mellett.

A 30,5 gátkilométernél a védett oldalon furcsa emlékmű ötlik az erre járók szemébe. A szabálytalan alakúra faragott gránittömb a környéken született akadémikus, Dr. Balogh János sírját jelzi. Ő szerkesztette az 1970-es évek elején a Magyar Televízióban vetített „A napsugár nyomában” című 13 részes ökológiai-természetvédelmi sorozatot, melynek rendezője Rockenbauer Pál volt. A filmsorozat készítése során a forgatócsoport gyakorlatilag bejárta a Földet: filmeztek Ausztráliában, Új-Guineában, a Korall-szigeteken, az Antarktiszon és az Amazonas-medencében is. A vöröses-barnás, szinte nyers kőtömb Rockenbauer Pál zengővárkonyi szelídgesztenyésben található, hasonló sírkövére emlékeztet. Talán nem is véletlen, hogy e két, a természetért rajongó ember hasonlóan rendelkezett a végakaratában arról, hol nyugodjanak a hamvaik.

Újabb három kilométeres gátmenet végén a Templom-zug omega kanyarjában érkezünk meg a Gástyási szivattyútelephez, majd mintegy másfél órás gyaloglás után a Mirhói szivattyútelephez. Innen vágunk bele az utolsó, a gáton megtett másfél órás túraszakaszunkba az Ecsegfalvára vezető aszfaltútig. A gát nagy ívű balkanyarja után már megpillantjuk a távolban a gátőrházat, s mögötte az országutat, amire jobb felé rátérünk. Eddig tartott az Alföldi Kéktúra leghosszabb egybefüggő gátmenete. Az országút szélén ballagva pár perc alatt megérkezünk a Hortobágy-Berettyón átvezető hídhoz. Közvetlenül ezután balra, egy volt vasúti őrház melletti információs tábla oszlopára szerelve találjuk a bélyegző fémdobozát.

Ecsegfalva határából begyalogolunk a faluba. Pár száz lépés után az út jobb oldalán találjuk a kis Coop élelmiszerboltot; továbbindulva bal oldalon van a Kicsi Kocsma, aminek teraszára egy szőlőlugas vet árnyékot, pihenésre csábítva bennünket. Innen már hamar elérjük a faluvéget. Az országút egy íves jobbkanyarba kezd az utolsó házaknál. Ennek a végén kell letérnünk az aszfaltról a balra kiágazó jól kitaposott földútra. Ebből mintegy 100-150 lépés után keréknyomok ágaznak ki jobbra, amin dél felé indulunk.

Ezek a nyílegyenes nyomok az 1889-ben épített, majd 1973-ban felszámolt Dévaványa–Kisújszállás vasútvonal pályáját követik. Körülbelül egyórányira a falutól a keréknyomok otthagyják az egykori síneket, s pár métert jobbra térve azzal párhuzamosan vezetnek tovább. Az útjelző oszlop iránymutatását követve jobbra kifordulunk a mezőre, átvágunk a megművelt földeken egy ritkás erdősávhoz, majd a fasor déli oldalán vezető földúton indulunk el ahhoz a közeli országúthoz, amiről letértünk Ecsegfalva határában. Megcélozzuk az aszfaltcsíkot, majd elérve azt dél felé indulunk rajta tovább. Tájékoztató táblák jelzik az út mellett a Réhelyi Túzokrezervátumhoz vezető letérés távolságát. Mi még a jelölt letérés előtt balra fordulunk a K jelzéseket követve 250-300 lépés erejéig egy földútra, aztán jobbra tartva elhaladunk a madár-megfigyelőhely kilátója mellett. Hátulról érjük el a központ épületeit. A kéktúra bélyegző dobozát a látogatóközpont információs irodájának ajtaja előtt találjuk a korláton.

A Túzokrezervátum külső bemutatóhelyein a Magyarországon őshonos állatfajták, többek között rackajuhok, bivalyok, magyar szürke marhák és mangalicák tekinthetőek meg, külön megfigyelőhelyeket építettek a túzokok megtekintésére. Jólesik megpihenni a hűvös kis presszóban és körbesétálni a múzeumban is! A hazai túzokpopulációnak nagyjából a harmada él ezen a környéken, és előszeretettel fészkelnek a különböző szántóföldi növénykultúrákban. A központba a mezőgazdasági munkák során előbukkant fészekaljak kerülnek, itt gondoskodnak a keltetésükről, a felnevelésükről és a visszavadításukról is. Ennek az odaadó munkának a nyomán lassan gyarapszik a világszinten veszélyeztetett nagytestű madár populációja, ami már meghaladja Dévaványa környékén az 500 egyedet!

A látogatóközpontnál kezdődik a nagyjából másfél kilométeres Réhelyi tanösvény, melyet végigjárva megismerhetőek a térség botanikai és zoológiai értékei is. A központhoz tartozik egy 40 fő befogadására alkalmas turistaszállás is, ami árban a kéktúrázók általában vékonyka pénztárcájához igazodik. A szépen berendezett szállás legfőbb előnye az, hogy egyetlen lépést sem kell miatta letérni a túraútvonalunkról!

Továbbindulva kelet felé végigballagunk az épületek között, majd észak felé térve visszagyalogolunk arra az útra, amire letértünk az aszfaltútról az érkezésünk előtt. Ezen érkezünk vissza a volt vasúti pályatesthez, ahol szintén találunk egy madármegfigyelőhelyet. A kilátótoronyba felkapaszkodva belátható az egész környék. Széles, jól kitaposott földút visz a pályatest keleti oldalán dél felé, erre térünk rá, majd mintegy három kilométer után egy útelágazásban a nyomok ráfordulnak a volt vasúti pályára. Ezen érjük el valamivel több, mint fél óra alatt Dévaványát. Mivel a volt pályatest a közeli vasútállomásra tart, elég azt követnünk, és keresztezve a Kisújszállási utcát már fel is tűnik előttünk a vasútállomás kihúzó vágánya, emellett baktatva pár perc alatt megérkezünk az állomásépülethez. A kéktúra bélyegzőt a szokásos dobozkájában találjuk a pénztár mellett.