Vértesszentkereszti bencés apátság romja

Építésének pontos idejét nem ismerjük, de 1146-ból való az első fennmaradt írásbeli utalás az apátságról, amely a Csák nemzetség birtokának része volt. Az oklevélben egy itt letelepedett idegen földet adományoz Ugrin ispán Vértesben álló monostorának. A hagyomány szerint a honfoglaló Szabolcstól származtatott Csák nemzetség oklevelesen ismert első tagja volt I. Ugrin. Elképzelhető, hogy ő építtette a templomot, és hívta ide a bencéseket. A helyet ekkoriban Szent Kereszt, Udvarhely vagy Keresztur néven említik, a Vértesszentkereszt sokkal későbbi, 19. századi elnevezés.

Korai bencés templom

Az épületegyüttes legkorábbi részei a 12. század elejéről származnak: egy egyenes szentélyzáródású templom és a délről hozzá csatlakozó kolostor. A templom egyszerű kialakítású volt, de a régészeti feltárás során talált vörös festésű vakolatmaradványok arra engednek következtetni, hogy belső falait festés díszítette. A kolostorból csupán az alapfalak maradtak meg, köveinek egy részét későbbi építkezésekhez használták fel. A templomot temető vette körül, amelyben egyszerűbb köznépi és kegyúri sírokat egyaránt találtak.

Az apátság fénykora a 13. század első felére esett. A nagyszabású építkezéseket II. Ugrin püspök kezdte el a 12. század végén, majd örököse (és rokona), I. Miklós ispán fejezte be a 13. század első negyedében. Ugrin fontos egyházi méltóságokat töltött be: zágrábi, győri püspök, majd 1204-től választott esztergomi érsek volt. 1204-es halála után munkáját I. Miklós ispán fejezte be, aki magas hivatalokat látott el II. András király udvarában.

Nagytemplom a Vértesben

A meglévő épületekhez dél felől csatlakoztatva épült fel a hatalmas, 37 méter hosszú, gazdagon díszített, bazilikális elrendezésű templom, amelyet Szent Kereszt tiszteletére szenteltek fel. A kereszt az épület alaprajzában, azaz a főhajó, a kereszthajó és a szentély elrendezésében is visszaköszön. A főhajót három pár, nyolcszög alapú pillér osztotta három részre. A főszentély különleges felépítésű volt: a szentélynégyszöget keletre egy nagyobb, az északi és déli oldalon egy-egy kisebb, alacsonyabb apszis bővítette. A szentély és az oszlopok részben rekonstruált, ma is álló, még romjaiban is lenyűgöző maradványai előtt állva képet kaphatunk a több mint 800 éves építészeti teljesítményről.

A templom mindhárom kapuja bélletes, a déli és a nyugati gazdagon díszített volt, ez utóbbit részlegesen helyreállítva láthatjuk a területen. Később a szokásoknak megfelelően a déli főkapu elé előcsarnokot építettek. A kapuk, oszlopok, falak díszítésében visszatérő elem az oroszlán, a Csákok jelképe. Bizonyos, hogy tornya is volt a templomnak, de arról, hogy az épület melyik részén és hány darab állt, eltérnek a vélemények. A templomi faragványok egy része az érett román kori művészet jellemző jegyeit mutatja, de már kora gótikus hatások is megfigyelhetők. A templom a közelben bányászott sárgás színű keménymészkőből épült, míg a padozatot, a kapukat és a sírköveket vörösmárványból faragták, a tetőt pedig színes, barna-zöldmázas tetőcserép fedte. A régebbi és az új templom között helyezkedett el a kolostor, amelynek keleti és nyugati szárnyát egy zárófal kötötte össze.

A 14. században, Károly Róbert (I. Károly király) idején a várak, birtokok nagy része a királyhoz került, így a  a szentkereszti apátság is. A Vértes különösen kedvenc vadászterülete volt az uralkodóknak, ami kedvezett az apátságnak is. Nem véletlen, hogy Nagy Lajos és Zsigmond idejéből írásos és tárgyi emlékek is fennmaradtak az apátságról, amelyet anyagilag is támogattak. Zsigmond király azonban a királyi birtokokat a nemesi családoknak adta zálogba, így került a Vértes a nagyhatalmú Rozgonyi családhoz; az apátság felett is ők gyakorolták a kegyuraságot. Ám sem ők, sem az utánuk következő családok nem viselték gondját a bencések hanyatlásával egyidejűleg egyre rosszabb állapotba került épületegyüttesnek.

Mátyás elintézi

A 15. századra annyira leromlott az apátság állapota, hogy egy korabeli levél szerint az ott élő szerzetes is alig mer a falai közt tartózkodni, jövedelmet pedig alig hoz. Az akkori tulajdonos ezért kérelmezte a pápánál, hogy engedjék át a pálosoknak, de ebből nem lett semmi. Végül I478-ban Mátyás király IV. Sixtus pápához folyamodott, hogy a fehérvári dominikánusok vehessék át a romos, Vérteskeresztúr néven emlegetett apátságot.

A 15. század végén a beköltöző dominikánusok a két templom közül már csak a nagytemplomot használták. Ők építették ki a kolostor négyszögletes kerengőjét, északon új helyiségekkel bővítve azt. Keleten egy kis kápolnát illesztettek a falakhoz. A szerzetesek cellái a nyugati szárny emeletén kaptak helyet. A 16. században a törökök előretörésével azonban a szerzetesek is elmenekültek a Vértesből, ettől kezdve nem is lakták többet a vértesszentkereszti apátságot.

Romok

1754-ben került a terület az Esterházy-család birtokába, de ez sajnos nem vált hasznára. Sok mai műemlékünket, kastélyunkat köszönhetjük a nemesi család építőkedvének, de ebben az esetben a még akkor talán megmenthető állapotban lévő apátság köveit más épületek (kastélyok, templomok) építésére használták fel, illetve számos díszes kövét a tatai Cseke-tó partján lévő Angolkert műromjaiba építették be. A kapuk legszebb faragványait szerencsére valakik előrelátóan elásták a földbe még évszázadokkal korábban, és csak a régészeti feltárásnál kerültek elő – ezeket a tatai Kuny Domokos Múzeumban láthatjuk kiállítva. A maradványokat Rómer Flóris, a magyar régészet atyja - maga is bencés szerzetes - fedezte fel a 19. században, de kisebb kutatásokat először csak 1940-ben végeztek. Módszeres és nagy területekre kiterjedő munkálatokra csak 1964–71 között és a ’80-as években került sor.

A kolostor északi és keleti szárnyát a hozzá tartozó kápolnával együtt, valamint az első, 12. századi templom romjait 2016 óta tető védi. A kis templom szentélye és hajója is jól kirajzolódik, a kerengő falai pedig egészen magasan megmaradtak, illetve helyre lettek állítva.

A leglátványosabb azonban a nagytemplom szentélyének megmaradt fala és a templom hatalmas oszlopai: látványukért megéri a Vértes belsejébe elkalandozni. A közelben 2015-ig működő bánya tevékenysége és az elhanyagolás miatt azonban a falak megcsúsztak, életveszélyes lett az épületek közelében tartózkodni – ezért sem volt sokáig szabadon látogatható a terület. A 2000-es évek elején a romokat a hatóságok magukra hagyták, a Vértesszentkeresztért Alapítvány vállalta magára a terület gondozását, megóvását. A műemlék 2019-ben a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vagyonkezelésébe került, 2020-ban elkészültek a nagytemplom felmérési tervei, és folyamatban vannak a helyreállítási tervek is. 2021-ben érkezett el az új időszámítás a romtemplom életében: végre megnyílt a nagyközönség előtt. Az állagmegóvási szempontokat szem előtt tartva szabadon továbbra sem lesz látogatható, de nyitvatartási időben, vezetővel bejárhatjuk a román kori magyar templomépítészet műremekét.