Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Choose a language
Plan a route here
Museum

Nagyrákosi tájház

Museum · Zalai-dombság · 213 m
Responsible for this content
Magyar Természetjáró Szövetség Verified partner  Explorers Choice 
  • A nagyrákosi tájházhoz kovácsműhely is tartozik
    A nagyrákosi tájházhoz kovácsműhely is tartozik
    Photo: Tamás Abelovszky, Magyar Természetjáró Szövetség
Ahol a Zala átfolyik Nagyrákoson, takaros kis épület hívja fel magára a figyelmet az út szélén: a zsúptetővel fedett parasztház tájházat rejt, amelynek udvarában egy eredeti kovácsműhely is megtekinthető.

A Zala partján álló nagyrákosi tájház az 1800-as évek végén épült a helyiek összefogásával: a kovácsnak és családjának került ilyen módon fedél a feje fölé. Miután az utolsó lakó is elhagyta a házat, az épület romlásnak indult, egyszer le is égett a tetőszerkezete, ezt követően került sor a helyreállítására, ami gyakorlatilag újjáépítést jelentett.

Jelenleg az 1920-as évekbeli hangulatot idézi a ház és környezete, ahol az ól és a kovácsműhely is az eredeti helyén áll. A házban elsősorban a konyha berendezését érdemes megcsodálni, minden eszköz eredeti, száz évvel ezelőtt ezek alkották a teljes felszerelést egy átlagos portán. A tájház udvarán egy egykor tehenek által vontatott szekeér áll egy tető alatt, közvetlenül az eredeti ól mellett. Itt érdemes megjegyezni, hogy a ház leghátsó szobáját egy időben istállónak is használták.

A külön épületben kialakított kovácsműhely az 1970-es évekig működött, közel a Zala partjához, hiszen a kovácsolt anyag hűtéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló víz. Az épületben a kovácsszerszámok mellett látható az üllő, a kemence és késztermékek is.

Opening hours

2021. szeptember 1-től:

  • hétköznaponként 10:00 - 14:00

TÖKFESZTIVÁL IDEJÉN: 10:00 - 17:00

Szeptember 15-től a Tájház és a kovácsműhely hétvégén zárva!

Előzetes bejelentkezéssel csoportoknak továbbra is látogatható!

Price:

Ingyenesen látogatható.
Profile picture of Tamás Abelovszky
Author
Tamás Abelovszky
Update: February 21, 2022

Public transport

  • A Székesfehérvár-Veszprém-Zalaegerszeg-Őrihódos vonalon közlekedő vonatokról Nagyrákos megállóhelyen kell leszállni.
  • A helyközi autóbuszjáratokról Nagyrákos, szattai elágazás vagy Nagyrákos, Alsószer megállóhelyen célszerű leszállni

Getting there

  • Nagyrákoson leszállva a völgyhíd alatt átvezető járdán (Z jelzés) kell lesétálni a völgybe, majd a kereszteződést elérve jobbra kell fordulni, innen kb. 250 métert (összesen kb. 600 métert) kell még megtenni a tájházig.
  • Nagyrákos, szattai elágazás megállóhelyen leszállva a Z jelzést követve indulj el a falu felé, kb. 250 méterre van a tájház.
  • Nagyrákos, Alsószer megállóhelyen megállóhelyen leszállva nyugati irányba (Őriszentpéter felé) kell kb. 300 métert sétálni a tájházig.

Parking

  • A tájházhoz közeli bolt/kocsma előtt érdemes parkolni.

Coordinates

DD
46.829584, 16.459451
DMS
46°49'46.5"N 16°27'34.0"E
UTM
33T 611307 5187260
w3w 
///parading.noisiest.helm
Arrival by train, car, foot or bike

Recommendations nearby

recommended route Difficulty moderate
Distance 41.7 km
Duration 12:00 h
Ascent 319 m
Descent 318 m

Az Őrség az ország egyik legnépszerűbb kerékpáros turisztikai célpontja. Ez a túra a vidék hagyományokban és szakrális helyekben egyaránt bővelkedő ...

from MTSZ _,   MTSZ - együttműködő szervezetek
Bicycle Rides · Őrségi Nemzeti Park
Suhanás a mesés őrségi rétek között
recommended route Difficulty moderate
Distance 38.5 km
Duration 4:00 h
Ascent 83 m
Descent 83 m

A dimbes-dombos, sokszínű őrségi táj kiváló bringás vidék. Ezen a túrán a különleges őrségi rétek között a Vadása-tóhoz tekerünk, ahol fürödhetünk ...

from MTSZ _,   MTSZ - együttműködő szervezetek
Bicycle Rides · Őrségi Nemzeti Park
Dombokon, határokon át az Őrségben
recommended route Difficulty moderate
Distance 57.6 km
Duration 5:00 h
Ascent 592 m
Descent 592 m

Hazánk legnyugatibb – és talán egyik legszebb – kistájának egy részét fedezhetjük fel a mintegy hatvan kilométer hosszú túrán. A dimbes-dombos ...

from Tamás Abelovszky,   Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség
Long Distance Hiking · Zalai-dombság
Őriszentpéter – Zalalövő (DDK-03)
recommended route Difficulty moderate Stage 3 Open
Distance 54 km
Duration 14:40 h
Ascent 670 m
Descent 705 m

Ez a szakasz nagyobb részt a Vas megyei Őrség falvai között kanyarog, melyeket alacsony dombhátak választanak el egymástól. Zalába átérve ritkán ...

3
from Imre Bába,   Magyar Természetjáró Szövetség
Endurance Hike · Zalai-dombság
Teljesítménytúra a szerek világába
recommended route Difficulty difficult Open
Distance 73.3 km
Duration 19:22 h
Ascent 826 m
Descent 819 m

A nagymúltú Őrség-Vendvidék 75 túrát évről évre a Teljesítménytúrázók Társasága rendezi. Több résztávval is bejárhatjuk a szerek egyedi világát.

1
from Lánczi Péter,   Magyar Természetjáró Szövetség
Bicycle Rides · Őrségi Nemzeti Park
A sokszínű őrségi táj legjava
recommended route Difficulty moderate
Distance 39.1 km
Duration 12:00 h
Ascent 406 m
Descent 388 m

A dimbes-dombos, sokszínű őrségi táj kiváló bringás túraterep, hiszen zömében alacsonyrendű közutakon lehet tekerni, sűrűn változó, gyönyörű tájban ...

2
from MTSZ _,   MTSZ - együttműködő szervezetek
Hiking Trail · Őrségi Nemzeti Park
Szerről szerre a „Szala” mentén
recommended route Difficulty moderate
Distance 18.5 km
Duration 4:45 h
Ascent 294 m
Descent 277 m

Őriszentpéter és Szalafő tájba illő szerei közt barangolunk a Szala mentén. Közben felfedezzük a Szala-menti rétek, égerligetek, az őrségi erdők és ...

from Kevy Albert,   Magyar Természetjáró Szövetség
recommended route Difficulty easy Open
Distance 8.4 km
Duration 2:25 h
Ascent 77 m
Descent 12 m

Ez a túra rövid, ám mégis határtalan. Az Őrség "szereinek" egy szeletét járhatod itt végig, ahol elmélyedhetsz az erdők rengetegében, sétálhatsz a ...

5
from Regina Hegedűs,   Magyar Természetjáró Szövetség

Show all on map

Questions and answers

Ask the first question

Would you like to the ask the author a question?


Rating

Write your first review

Help others by being the first to add a review.


Photos from others


Nagyrákosi tájház

Alsószer 18.
9938 Nagyrákos
Phone +36 30 235 0895

Special features

Place to visit Families Bad weather tip
  • Content
  • Show images Hide images
Features
2D 3D
Maps and trails
  • 8 Routes nearby
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp