Grábóci szerb ortodox templom

A mai templom elődjét 1580-ban alapították a dalmáciai Dragovityból érkező szerb ortodox szerzetesek. Elsőként egy fatemplomot építettek, majd egy kőtemplomot, 1587-ben. A rend tagjai, akik a vallásuk gyakorlásához szükséges eszközöket (miseruhák, kegytárgyak, stb.) Oroszországból igyekeztek beszerezni, pár évvel később saját krónikát kezdtek vezetni. Volt mit feljegyezni, hányatott sors jutott a grábóci szerbeknek, a tizenötéves háború idején ugyanis elnéptelenedett a kolostor, majd 1667-ben a törökök dúlták fel. Ezt követte a trükk az új templom építésekor: a pópák a bécsi udvartól felújításra kértek engedélyt, hogy ezzel a régi épület köré-fölé újat emeljenek (1736-1741), majd végül a belső, régi templomot elbontsák.

Így alakult ki a 18. század végére a templom és a hozzá tartozó kolostorépület. Előbbi különlegessége, hogy nem teljesen az időszaknak megfelelő stílusban épült: a bizáncias megjelenésű, kupolás épület a középkori szerb hagyományokat követi, nem a korabeli barokk templomépítészetet. A szentélyt a hajótól elválasztó képfal, az ikonosztáz fakeretét Laubr János eszéki asztalosmester készítette. A képeket Vasilij Ostojic újvidéki ikonfestő festette, aki 1768-ban készült el a munkával. Az ikonosztáz a szentélyt választja el a hívők számára megnyitott tértől, ajtaján csak a főpap és az ország felszentelt főméltósága mehet át (például a király). A kolostor hosszú időn keresztül a szerb ortodox papképzés központja volt, fénykorában, a 18. század végén 60 szerzetes élt itt. A szocializmus évtizedeiben előfordult, hogy az otthonából elűzött szófiai pátriárka is ide száműzetett. Az utolsó szerzetes az 1970-es években halt meg, utána szociális otthon működött a falak közt. 1994 óta ismét a Szerb Ortodox Egyház tulajdona, napjainkban ennek megfelelően szerb apácák laknak a kolostorban.

Ma a templomépület és a körülötte lévő kert is látogatható.