Helyreállított mészégető kemence (Bakonybél)

Amint azt a helyszínen láthatjuk is, a kemence legfontosabb része, a kövekből rakott falú égéstér, nagyrészt a föld alá nyúlik. (Természetesen ez az építőkőzet nem lehetett mészkő, a hőnek ellenállóbb vulkáni tufák sokkal jobban megfeleltek a feladatnak.) Az építmény tetején lévő lyukon keresztül helyezték be a mészkőt – egy égetés alkalmával kb. 200-400 mázsát. A kör alakú égéstér közepére a nagyobb, szélére a kisebb kőzeteket helyezték. A kör átmérője fölfelé szűkült, végül a tetejét felboltozták.

A folyamathoz a hőt fa (leginkább bükk) égetéséből nyerték. Az égetés egyáltalán nem volt rövid, általában 3-4 napig tartott, és folyamatos felügyeletet igényelt, hiszen fokozatosan kellett felemelni a hőmérsékletet 900 Celsius-fokra – ezen a ponton kezdett fehéren izzani az anyag, ekkor égett a mészkő. 

A bakonyi fa és a mész

A Bakony vidékén évszázadokon át fontos ipari tevékenység volt a mészégetés – a komoly szaktudást igénylő folyamat során előállított meszet leginkább építési kötőanyagként és fertőtlenítésre használták.

A munka elvégzése komoly erőforrást igényelt: akár 25 köbméter fa is szükségeltetett az égetéshez, melyet a környező erdőkből kellett kitermelni. A kinyert mész a kemencébe pakolt mészkő mennyiségének kb. fele volt. A meszet esőtől védett, száraz helyen tárolták, sok esetben szekereken szállították távolabbi vidékekre is.

Mészégetéssel nem csak a Bakonyban foglalkoztak: elterjedt tevékenység volt az egész Kárpát-medence mészkővidékein. Meglepő módon még a fővároshoz közeli területeken is csak az 1990-es évek elején hagytak fel a tevékenységgel.

Kilátás a falura

A kemence mellől nagyszerű kilátás nyílik a Bakony legmagasabb hegyeivel körülvett településre, Bakonybélre. Mögötte a Kőris-hegy csoportja és a Nagy-Som-hegy magasodik.