Szentgáli-tiszafás

Veszprémtől nem messze, a Bánd határában folyó Séd-patak fölé magasodó meredek dolomitkúpok északi oldala országunk legnagyobb őshonos tiszafa állományát rejti. A rendkívül szívós, de hűvös, párás klímát igénylő tiszafa jégkorszaki maradványnövénye hazánknak. Mára kizárólag a nedves, hűvös klímával rendelkező, sziklás, északi oldalakban maradt fenn, így a Bükk hegység északi völgyeiben és a Séd-patak völgye felett ismerjük őshonos előfordulását. Érdekesség, hogy Szentgálon jóval a neki megfelelő klímájú magasság alatt él, de a jó vízellátottság, a vékony sziklás talaj és a párás mikroklíma kedvező feltételeket teremt a túléléshez.

A tiszafenyőnek is nevezett tűlevelű fa rendkívül lassan növekedik, de matuzsálemi kort is megélhet. A több száz éves példányok nem ritkaságok, de ismerünk több ezer éves (!) tiszafát is Skóciában. Ezzel a tulajdonságával a tiszafa a leghosszabb életű európai növény. A Szentgáli erdőben száz-kétszáz éves példányok jellemzőek.

A tiszafa ideális esetben méteres törzsátmérővel is rendelkezhet, de magassága ritkán éri el a fő erdőalkotó fafajok magasságát. Ennek következtében általában a cserjeszintet uralja, ahogy itt, Szentgál és Bánd határában is az öreg bükkök alatti második lombkoronaszintet, cserjeszintet képviseli 10-12 méteres átlagmagasságával. Ennek a másodlagos szerepnek tudható be lassú növekedése is, mellyel rendkívül szívós, tömött rostszerkezetű faanyagot növeszt. Megbecsült alapanyaga volt a bútorgyártásnak, sőt a legjobb íjakat is tiszafából készítették, ma már inkább csak dísztárgyakat faragnak belőle. A fa különlegessége, hogy extrém módon bírja a megpróbáltatásokat, erős fizikai hatásokat is elbír, nem törik, hanem hajlik, akár a földig. A tiszafásban is láthatunk ilyen egyedeket, különleges hangulatot varázsolva az erdőnek.

Fontos tudni a tiszafáról, hogy az emberre (és a lovakra) rendkívül mérgező hatású, akár halálos is lehet, ugyanakkor az erdei vadállományra, szarvasra, őzre, muflonra egyáltalán nem hat a mérge. A nyár végén, szeptemberben megjelenő piros, bogyós termés maghúsa kivételével a fa összes többi része mérgező, állítólag még a fűrészpora is. Mérge télen fejti ki hatását leginkább, ekkor négyszer több a taxin koncentrációja, mint nyáron. Egy régi hiedelem szerint mérgező volta megnövelte a fájából készült íjak erejét. A tiszafa szimbolikája kettős, nem csak a halálra emlékeztet, mivel örökzöld és kivételesen hosszú élete által az "örök életet" is jelképezi. (Nem véletlen, hogy a világ legismertebb varázslótörténetében tiszafából készült a pálcája az egyik legnagyobb hatalmú varázslónak, Voldemortnak, élet-halál urává válva a segítségével.)

Szentgál címerében mind a tiszafa, mind a szerszámíj szerepel, hiszen az íjászat és íjkészítés meghatározó mestersége volt a falunak - talán ezért is maradt fenn a védett tiszafás a falu határában.

A 20. század első felében még tiszafaőr vigyázta az ősi fafaj békéjét a zöldgally szedők és a vadkárosítás ellen. 1951-ben alapították a Szentgáli Tiszafás Természetvédelmi Területet, ekkortól kerítés védi a területet, melynek Bánd és Szentgál felőli oldalán kis kapukat találunk. A kerítés a vadaktól védi meg a faállományt, hogy ne tehessenek kárt a fiatalabb vagy akár az idősebb egyedekben sem.

A tiszafásban végzett kutatások sajnos lehangoló képet festenek az állomány jövőjéről. Amíg a 20. század derekán még százezres példányszám fölött becsülték a területen élő tiszafákat, addig a 21. századra alig pár tízezer példányra esett vissza az elöregedő állomány. Feltehetően az éghajlat változása, a szélsőségesen száraz és meleg periódusok kitolódása okozza a fiatal egyedek kipusztulását. Az élőhely zsugorodása is közrejátszik ennek az értékes fafajtának a visszaszorulásában: még a mai napig történik erdőgazdálkodási tevékenység a védett területen belül is, ahol a mikroklímát fenntartó bükkök oltalmában próbálják az örökzöld bokrok túlélni a változó időket.

A terület a tiszafán kívül számos védett növénynek nyújt élőhelyet. Ilyen a kétlevelű sarkvirág, a bíboros kosbor, a széleslevelű nőszőfű, a kardos madársisak, a farkasboroszlán és a babérboroszlán. Számos madár is kedveli az erdőt, találkozhatunk itt a fekete harkállyal, zöld küllőval és erdei pinttyel is.

A védett területet egy 9 állomásos tanösvényen fedezhetjük fel, célszerű Bándról indulni. A kapun belépve választhatjuk a meredekebb, lépcsőkkel tagolt, szerpentinező utat vagy a kicsit hosszabb, de kellemesebb útvonalat - ez utóbbi a Cinca-patak völgyében halad először. 

Ingyenes.