Hutahely (Mátra)

A Csörgő-patak, a Narád-patak és a Hutahelyi-patak összefolyásánál, a Z◼ és a Z+ turistautak találkozásától néhány méternyire áll az egykor itt működő üveghuta rekonstruált mása. 

Hazánkban a 18. században egy katonai felmérés kapcsán minden lakatlan területet felderítettek, bejártak. Ezekből a feljegyzésekből derült ki, hogy a legsűrűbb erdők a Mátrát borították, amely lóháton jórészt áthatolhatatlannak bizonyult. A kefe sűrűségű fás terület kiváló nyersanyagot szolgáltatott az itt élő embereknek, akik hamar rájöttek, hogy a faanyagot nem csak tüzelőként, de a szénégetéshez, a hamuzsírfőzéshez és az üveggyártáshoz is fel tudják használni. Most épp egy régi üveghuta területén állunk. 

Milyen volt egy huta élete?

Az üveggyártáshoz első lépésben háromféle nyersanyagra volt szükség: homokra (vagy alaposan előkészített kavicsra), mészkőlisztre és hamuzsírra, amit a helyben kitermelt bükkfa hamujából főztek. A mész égetéséhez és a kemence fűtéséhez tetemes mennyiségű fára volt szükség, ezért a huták környékén hatalmas erdőirtások keletkeztek  - ám ez abban az időben még pozitív változásnak számított, mert a vadregényes, járhatatlan erdőt szinte értéktelennek nyilvánították. A homokot vagy egyéb felhasznált kőzetet igen alaposan kellett megtisztítani, ezzel magyarázható, hogy minden hutát patakparton lelünk meg.

A hutákban, vagyis olvasztókemencékben magas hőmérsékletre hevítve állították elő az üveg nyersanyagát. A narancsos-sárgásan izzó, forró, folyékony üveget emberi erővel, kézi munkával, formába fúvással alakították megfelelő formájúra, míg a síküveget egy vízszintes felületre öntötték. Idővel elterjedt az üveg anyagának színezése,  díszítése is.  

Egy helyen általában három kemence működött; a 18. század második felétől még külön létesítettek egyet az ablaküveg gyártásához. A kemencék, segédberendezéseik és a körülötte levő munkaterület fölé úgynevezett csűröket, vagyis óriási, csarnokszerű épületeket húztak fel, amelyekben az elkészült üveget nemcsak tárolták, de fel is dolgozták.  A főépület mellé hamuzsírégetőt és kőtörő malmot építettek, valamint az előállított termékek kapcsán fazekasház, festőház, csiszolóműhely létesült. Mellette sorakoztak az itt dolgozók házai. A közeli Mátraszentimrét, ahova a Z◼  jelzés kalauzol el, régen Ötházashutának nevezték.

A középkorban kialakult fatüzeléses üveggyártást a 19. században kiszorította a modern technika, de egyes műhelyek még a 20. században is fennmaradtak. A II. Rákóczi Ferenc által alapított háromhutai telepen 1919-ben aludtak ki örökre a kemencék.