Petőfi-kilátó (Pomáz)

Petőfi és a Kő-hegy
A Pomáz és Szentendre közötti Kő-hegy oldalában, a Z jelzés mentén, a Czibulka János menedékháztól nem messze találjuk a természetes sziklateraszt, amely Petőfi-kilátó és Petőfi-pihenő néven ismert. Nem véletlenül: az Alföld „lánglelkű” költője 1845. szeptember 23-án, barátaival, Vahot Imrével és Vahot Sándorral Esztergomba gyalogolva állítólag elidőzött itt, hogy gyönyörködjön kicsit a számára szokatlan hegyi panorámában. Látogatásának emlékére 1958-ban kőoszlopot emelt a Pilis Turista Egyesület Országház Osztálya.

Kilátások
Petőfi Sándor elé persze még más látvány tárulhatott, mint amit mi vehetünk szemügyre manapság. Alattunk Pomáz és Szentendre terül el, de jól kivehetők a Budapest körüli magaslatok is, mindenekelőtt a Hármashatár-hegy az adótornyokkal. Félig mögötte a Gellért-hegy is mutatkozik – egy jó távcsővel könnyedén kiszúrhatjuk rajta a Szabadság-szobrot. A szemközt kígyózó Duna vonalán túl Dunakeszi terpeszkedik, a láthatárt pásztázva észrevehetjük a Megyeri híd jellegzetes pillérjeit.

A hegy keleti felén is találunk kilátópontot, ahová jelzetlen, de jól azonosítható ösvény vezet ki: a gyepes „páholyról" látszik a Duna és a Budai-hegység találkozása Budapestnél, valamint a Pilis elvégződése. Szemben a Gödöllői-dombság kontúrja magasodik, a távolban pedig gyakorta dereng fel a teljes Mátra-gerinc. A Kő-hegy minden kilátópontjáról az Alföld és a hegyvidék érintkezése figyelhető meg – északon és a lábunk alatt a Kárpátok „engedi át" helyét a Kárpát-medencének.

Napóleon kalapja és a miocén vulkanizmus

A Petőfi-kilátótól balra, a lombkoronaszint fölé emelkedő, vulkáni robbanások törmelékéből felépülő breccsasziklát megfigyelve világossá válik, hogy milyen jellegű teraszon állunk mi magunk is. Közvetlenül alattunk, alig pár méterre, különös formájú sziklaképződmény áll: nem nehéz megérteni, hogy a térképeken miért szerepel többnyire „Gomba-szikla” néven, jóllehet, a tetején trónoló háromszögletű kő miatt „Napóleon kalapjaként” is ismerik. Alsó szintje, melyet a vulkáni robbanások során aláhullott, finomszemű törmelékek építenek fel, kevésbé ellenálló, ezért gyorsabban pusztul. Ezzel szemben tetején egy keményebb, ellenállóbb lávatömb foglal helyet, ami valamelyest megóvta egyre vékonyodó lábát az eróziótól. Bár kétségkívül komikus látványt nyújt, ne próbáljunk közel jutni hozzá, mert az alatta lévő szakadék veszélyes; 2017 nyarán egy óvatlan férfi le is zuhant itt.

A Kő-hegy gályái és a Duna

A kilátóhelyet szegélyező, kávébarna, egymásra települt sávokból felépülő breccsaormokat robbanásos vulkáni kitörések anyaga alkotja. Évmilliókkal ezelőtt a Visegrádi-hegységet felépítő tűzhányó palástjának hegylába terült itt el, ahová időnként óriási törmelékárak görögtek le. Az összesült, keményebb tömbök sikeresebben dacoltak a lepusztulással, mint környezetük, ráadásul a Kő-hegy tömbje a későbbiekben ki is emelkedett. A legkeményebb kőzetblokkokat az erózió lassan kibontotta környezetükből, és amikor a térségben megjelent a Duna, meredek lejtőket mosott a Kő-hegy oldalaiba, ahol ezért csuszamlások, omlások következtek be. Ilyen leszakadás hagyatéka a Kő-hegy ellenálló sziklasora is. Az alant terpeszkedő lapály a Duna öntésterülete volt az előző évszázadokban; a Szentendre-Pomázi-síkot az 1880-as években csapolták le, addig nagyrészt nádas fedte, mocsaras tó nyújtózott rajta, melynek legmélyebb pontja elérte a 2 métert. A folyó árterében és a hegyi patakok találkozásában kialakult, hajdani lápterület legmélyebb része ma is Tófenék néven azonosítható a térképeken.

Ha a Kő-hegy szikláinál járunk, a Z jelzésen érdemes felkeresnünk a közeli menedékházat, ahol megpihenhetünk, ehetünk-ihatunk is.

Ingyenes