Százhalom

Az időszámításunk előtti 15. században óriási népvándorlási hullám indult a mai Ausztria és a Cseh-medence felől a Dunántúlra. Mivel a népcsoport eredete tisztázatlan (talán az illírekhez tartozhattak), a kutatók a temetkezési szokások alapján halomsíros kultúrának nevezték el őket.

Habár sok konkrétumot nem tudunk a népcsoportról, a leletekből annyi látható, hogy társadalmuk tagolt volt. A katonák és az arisztokrácia a hegytetőt foglalták el, földvárakban éltek, míg a földművesek az alacsonyabb lankák tisztásain telepedtek meg. A földvárak (pl. Tevelvár, Pápavár) védelmét vagy a hegyoldal természetes meredek lejtői látták el, vagy ennek hiányában sáncot emeltek az összehordott kövekből.

A hegyvidéki körülményekhez szokott, állattartással foglalkozó közösség az addig lakatlan Öreg-Bakony erdőségeiben telepedett meg. A hegység nagy részét ekkor tölgyerdő borította, ami a makkoltatással igencsak kedvezett a sertéstartásnak. Ezt igazolja, hogy a feltárt sírokból több helyen számos malaccsont került elő. A kutatók azt valószínűsítik, hogy a temetkezési szertartás részeként a halotti toron elfogyasztott állat maradványait is a sírba tették.

A halottakat a társadalmi rangtól függetlenül máglyán égették el, majd a hamvakat urnába rakták. A halott mellé helyezték fegyvereit, ékszereit, egyéb használati tárgyait, majd 1-3 méter magas, valamint 5 és 30 méter közötti átmérőjű halmot emeltek fölé kőből vagy földből.

Itt, Bakonybéltől északkeletre található a legnagyobb, kiemelkedő jelentőségű halomsírmező összesen 226 sírral, de az Öreg-Bakony számtalan más pontján, például Ugodtól délre is felfedezhetünk ilyeneket. A temetkezőhelyek beazonosítását időnként az is megnehezíti, hogy az egykori tisztásokat az idők folyamán benőtte az erdő, visszafoglalta a természet.

Ilon Gábor régész így mutatja be az egyik legjelentősebb lelőhelyet, az ugod-katonavágási halomsírmező egyik halomsírját: „8-18 méter átmérőjű és átlag fél méter magas, földből és kőtörmelékből álló halom alól előkerült a 10-30 centiméter vastag faszenes máglyamaradvány, mely alatt vörösre égett a talaj a holttestet hajdan elemésztő máglya tüzétől. Ezen a vörösre égett talajon és a máglyamaradványok között voltak a sírmellékletek 100-110 centiméteres mélységben. A föld felszínén elégetett halott csonttöredékei fölött edénytöredékek hevertek, valamint itt kerültek elő a máglyatűzben eldeformálódott bronztárgyak: karperecek, tűk, karikák, tőr- és lándzsacsúcsmaradványok, üveggyöngyök."

Egész évben szabadon látogatható.

Ingyenes