Mánfai-kőlyuk

Borostyánfüzérekkel és mohapárnákkal „lambériázott" sziklafolyosó hívogat a Mánfai-kőlyuk furcsa, kereszt alakú nyílása felé. A Nagy-Mély-völgy sötét barlangtorka tekintélyes mészkőtömb testében tátong, ám a felszín alá tartó járatokat ajtó és rács zárja el. Utóbbi a bent előszeretettel pihenő, közel két tucat denevérfaj egyedei számára biztosítja a közlekedés lehetőségét, előbbi pedig a barlang mesterséges jegyeire utal.

A Mánfai-kőlyuk feltárása

A barlangot először az 1840-es évek közepén említi írott forrás. A magas vízállás és a sok iszap akkoriban még megakadályozta a behatolást, ezért bő fél évszázad telt el a következő próbálkozásig, majd újabb évtizedek az első, részleges feltárásig. A tektonikus törés mentén kialakult járatok mészkőbe mélyülnek, amelyet (a hegység összetört kőzettömegének lenyomataként) a víznek ellenállóbb dolomitpászták szabdalnak. Utóbbiak természetes gátakat, szűk hasadékokat képezve tették próbára a barlangkutatók képességeit. A vízzel telt szifonokat leapasztva, illetve robbantásokkal helyet csinálva évszázados munkával sikerült feltérképezni a barlang (alsó és felső járatának) ma ismert, 360 méteres összhosszát. A rendszer víznyelői a bejárat előtt csatlakozó Zsidó-völgyben találhatók (persze csapadékvíz a talajon és a kőzettest repedésein átszivárogva nem csak ezekből jut a barlangba).

A barlang átalakítása

A hegy gyomrának hűs levegőjét lehelő, szűk korridor jelképes előszobája a barlang mesterséges elemeinek, amikkel a hegy gyomrának tiszta karsztvizét a környék lakosságának szolgálatába állították. A mélyben fakadó Gyula-forrást (nevét Ozanich Gyula bányamérnökről, a Mánfai-kőlyuk úttörő kutatójáról kapta) már az 1920-as években rendezték, és kis gátat emeltek előtte. E fakadáshoz vezet a vasajtó mögött kifúrt táró. Az 1950-es évektől robbantásokkal tágítottak járatokat; járdákat és betongátakat, támfalakat építettek, valamint az egyenletes ellátás céljából egy 1500 köbméteres tározót is létesítettek odabent. 1969-ben oldalirányban is megfúrták a barlangot, hogy egy 56 méteres tárón keresztül a Nagy-Mély-völgy gátjához juttassák a karsztvizet. A torlasz ma is látható a turistaútról, és a felszínen futó csővezeték miatt könnyen azonosítható.

A komlói lakosság és nehézipar növekvő igényeinek kielégítésére még több vízre volt szükség. Miután festési vizsgálatokkal felmérték a barlang vízgyűjtőterületének határait, a kor vízügyi szakemberei meghökkentő mérnöki fortélyhoz folyamodtak: az 1970-es évektől az orfűi Vízfő-forrás vizét a szomszédos gerincre szivattyúzták, ahonnan egy természetes eredetű (de átalakított) víznyelőbe engedve a Mánfai-kőlyukba folyatták azt. (Érdekes módon a szocialista iparváros vízszükségletéről a Nagy-Mély-völgy és a barlang forrásai csak részlegesen tudtak gondoskodni. Egy vízkivételi művel még az orfűi Pécsi-tavat is a rendszerhez kapcsolták.)

Midőn az 1980-as évek végére a komlói nehézipar jelentősége csökkent, és a várost már a Duna felől is el tudták látni, a kőlyuki vízkivétel véget ért. De nem múlt el nyomtalanul: a barlang természetes formakincsét csaknem teljesen felszámolták. Bár több műtárgyat elbontottak, a vezetékeket meghagyták, hiszen időszakosan szükség lehet rájuk.

Élővilág és környezet

Mivel a barlangot feltárása előtt víz és iszap töltötte ki, emberi vagy állati megtelepedésre nem volt alkalmas, ezért régészeti leletanyag sem került elő belőle. Élővilágát a 20. századi bolygatások átalakították: néhány faj eltűnt, néhány (a zavarást jól tűrő) élőlény pedig megjelent benne. A Mánfai-kőlyuk fokozottan védett, és csak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

Régebben egy monda nyomán Király likaként emlegették a barlangot: e szerint egy török basa a Mátyás király palotájából rabolt kincseket egy olyan üregbe próbálta rejteni, ahol egy leány bujkált az apjával. A basa is szemet vetett a szép lányra, ezért megölte annak apját, aki viszont átkot szórt a törökre. Erre vihar csapott le a Mecsekre, a barlang beomlott, és maga alá temette őket a kincsekkel együtt.

A barlang gyomrában működő Gyula-forrás vize a kőzettestbe szivárog, és néhány méter után a Cserkész- vagy Eta-forrásban lép ismét felszínre. Mellette pihenőhely található. A Mánfai-kőlyuk előtt kivételesen nagy esőzések vagy hóolvadás után magas vízesésen zuhog le a Zsidó-völgy időszakos patakja.