Kőkonyha

A Balaton-felvidék ismert tanúhegyeinek távolabbi rokonaként kevesebb figyelmet kap a Somló, pedig természeti látnivalóival és híres borával kiérdemelte a bakancslistás helyet a hazai turisták körében.

A Somló, akárcsak az ismertebb Szent György-hegy, látványos bazaltorgonákkal büszkélkedhet. A hegy déli oldalán kibukkanó kőóriások egy kisebb csoportját egészen közelről is megtekinthetjük, ha a térképen a Kőkonyha feliratot megtalálva megcélozzuk e furcsa nevű képződményt.

Kőoriások által védett konyha

A dűlők közt kanyargó P turistaútról egy jelzetlen, ám igen jól látható, bazaltkövekkel kirakott ösvény vezet a hegy szoknyája és a bazalttakaró találkozásához. Kőfalakkal megtámasztott, szőlővel borított teraszok mellett sétálunk fel a bazaltoszlopok tövéhez, ahol egy keskeny résen juthatunk be a szinte teljesen zárt, csak felülről nyitott „konyhába”. A hatalmas „orgonasípok" egy apró területet vesznek körül, a természetes kéményként magasodó oszlopok közt felnézve pedig könnyű elképzelni a képzeletbeli főzés közben távozó füstoszlopot is - talán innen ered a hely neve is. Még a tanúhegyek sorában is igazi különlegesség a Kőkonyha, hiszen testközelből csodálhatjuk meg a fenséges bazaltorgonákat.

Alattunk a déli oldal legmagasabban fekvő szőlőültetvényei sorakoznak, és mivel a mikroklíma itt a legkedvezőbb, a legjobb minőségű szőlők is errefelé teremnek. Ha visszapillantunk a Kőkonyha elől, gyönyörű, széles panoráma tárul elénk: alant hever a hegy déli, Somlóvásárhely felé hajló, tágas lankája, míg a távoli horizonton jól felismerhetően emelkedik ki a síkból a Csobánc, a Haláp, a Badacsony és a Szent György-hegy.

Bazaltorgonák

A Somló, csakúgy, mint a Badacsony és a többi, a Tapolcai-medencét pöttyöző hegy, a nagyjából 6 millió évvel ezelőtt indult, intenzív vulkáni tevékenység következtében alakult ki. A mélyből érkező láva a felszínen szétterült, majd kihűlve bazalttá szilárdult, ami – ellenálló kőzet lévén – védősapkaként őrizte a felszín eredeti magasságát, míg kevésbé ellenálló környezetét a természei erői lepusztították. Kihűlés közben a bazaltláva térfogata csökkent, ezért a szilárduló kőzettest a hűlés irányára merőlegesen felhasadozott, megágyazva a bazaltra jellemző, oszlopos elválásnak. Ezután a repedések az eróziónak köszönhetően egyre csak nőttek, mígnem kialakultak a ma is látható, orgonaszerű bazaltoszlopok.